DR. CSÚCS LÁSZLÓ (FKGP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A polgári Magyarország megteremtését célzó kormányprogram szól arról, hogy egy kezdeti bizalomerősítő, néhány százalékpontos csökkentés után 2000-re a kormány nagyobb szabású adóreformot készít elő. Ennek célja nem új adónemek bevezetése, hanem az előírások és kivételek szövevényének egyszerűsítése, ezáltal az adóbeszedés és az ellenőrzés hatékonyságának növelése, ami lehetőséget nyújt az adóterhek további csökkentésére. Annak idején mindezt jó szívvel szavaztuk meg, mert az irányvételt helyesnek tartottuk.
A feladat mára adott, megkezdődött a reform előkészítése, és a tervezett változtatás lényegi pontjainak vitája hetek óta zajlik a nagy nyilvánosság előtt. Ebben a vitában hangot adtunk annak, hogy mivel értünk egyet, valamint hangoztattuk ama véleményünket is, hogy minden reform annyit ér, amennyit abból a társadalom profitál.
Ma már tényként állapítható meg, hogy a bizalomerősítőnek szánt múlt évi adóintézkedések közül jó néhány jogos ellenkezést váltott ki, elsősorban a köztisztviselők és az alkalmazottak körében. Sokuknak - és ami különösen fájó, éppen a kisebb jövedelműeknek - az idén kevesebb került a borítékjukba, mint tavaly. Ez a tendencia megerősíteni látszik, hogy az adóreform jegyében formálódó új elképzelések szerint megint a többet keresők járnak jobban. Az alacsony keresetűekkel szemben ez nem csupán méltánytalanság, hanem maholnap politikailag kezelhetetlen ügy. Annál is inkább, mert miközben megállíthatatlanul növekvő pályán halad a gazdaság, a vártnál is jobban csökken az infláció, és még kordában tarthatónak ígérkezik az államháztartás hiánya, úgy látszik, hogy ezen kedvező makrogazdasági mutatók árát aránytalan mértékben viselik az alacsony keresetűek.
A 2000-re tervezett változtatásnak ez az iránya politikai és egyben szakmai tévedés, megítélésünk szerint zsákutca. Mint ahogy az is, hogy reform címén a meglévő adók mellett újabb és önmagukban is vitatható adók beiktatását tervezi a pénzügyi kormányzat; például földadót az amúgy is kiszolgáltatott és létükért küzdő mezőgazdasági termelők és más földtulajdonosok terhére. A mezőgazdasági termelés jelenlegi jövedelmezősége és támogatottsága ismeretében ez ellen szólnunk kell, még akkor is, ha a bevezetés a jelenleginél egészségesebb birtokviszonyok létrejöttének kényszerítő eszköze lehetne.
Reméljük, hogy időben szólunk, mint ahogy azt már a korábbi hetekben is megtettük. Ma még korrigálható a téves irányvétel az idézett kormányprogram szellemében. Tudjuk, hogy a talpon maradás érdekében szigorú költségvetés szükségeltetik a jövő évben is és most is, hasonló ahhoz, mint aminek nyomasztó hatása alatt élt és él a magyar társadalom immár az olajár robbanása óta, azaz több évtizede.
Ellenben azt nem hisszük, hogy a szigorú költségvetés aránytalan terhét az amúgy is kizsigerelt bérből és fizetésből élők, avagy a mezőgazdasági termelők vállára kell akasztani. Ezt nem hisszük, mert a restriktív pénzügypolitikával, a fizetőképes kereslet kíméletlen visszafogásával csupán azt a belső piacot fojtogatjuk, ami nélkül tartós gazdasági fellendülést elképzelni nem lehet.
Joggal kérdezhetik, mi lehet és mi legyen a megoldás. Rendezőelvként most csak a következők mérlegelését javasoljuk:
1. Nem kerülhető meg, hogy a tervezett adóreform az alkotmányban megfogalmazott jövedelem- és vagyonarányos közteherviselés követelménye szerint valósuljon meg. Az arányosság érvényesítése elemi alkotmányos követelmény. Ez azt is jelenti, hogy nem tarthatók azok a javaslatok, amelyek szerint jövőre az adózók legalább felének a helyzete nem javul, de széles körben romlik - legalábbis a tervezet szerint.
2. Az arányos közteherviselés azt is megköveteli, hogy azok, akik ma 100 milliárdokkal bújnak ki a törvényben előírt adó- és tb-járulék megfizetése alól, ha már önként teljesíteni nem hajlandók, akkor velük szemben teljes szigorával lépjen fel az APEH. Az ehhez szükséges feltételeket az adóhivatal megkapta a tisztelt Háztól. Nem tűrhetjük tovább, hogy az adózás alól kibúvók terheit is a törvénytisztelő polgárok viseljék.
Mindezek szellemében kérjük és várjuk a pénzügyi kormányzat reformjavaslatait, hogy azokat jó szívvel támogathassuk.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az FKGP és az ellenzék soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés