MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Elnézést kérek, a technika ördöge egy kicsit megtréfált, mert én még Kis Zoltán képviselőtársam hozzászólására szerettem volna egypár gondolatban válaszolni. Nem tartozom az oktatási szakemberek közé, de nagyon érdekel, hogy miként dől el az oktatás sorsa, mert az oktatás sorsával együtt eldől a jövő sorsa, a jövő nemzedék sorsa, és a jövő Magyarország is gyakorlatilag mindenféleképpen befolyásolva lesz, hogy milyen lesz az oktatás helyzete.
Kis Zoltán képviselőtársam itt elmondta, és a hozzászólásából számomra, laikus számára úgy tűnt, hogy ő közeli kapcsolatban van mind a két oktatási intézménnyel, mind a két oktatási intézmény vezetésével, és nagyon logika szerint, nagyon jól felépített volt a véleménye és az indoka ebben az összevonásban.
(22.20)
Azt javaslom Kis Zoltánnak, ha úgyis kapcsolatban van az említett egyetemek vezetőivel, mondja el nekik, hogy egy levélben egyöntetűen forduljanak akár a Fidesz, akár az MDF vagy akár a kisgazda frakcióhoz. Az a véleményem, hogy a kormánypárti támogatás biztos nem maradna el ebben az esetben. Pillanatok alatt végigkérdeztem a teremben ülőket, akiknek nincs ilyenről tudomásuk.
Megint csak azt mondom, ha szakmai okokból ilyen jól védhető ez az összevonás és az egyetemek vezetői, az oktatási intézmények vezérkara is kéri ezt, akkor juttassák el ezt az észrevételüket hozzánk a parlamentbe valamilyen úton-módon, és az a véleményem, hogy a kormánypárti képviselők többsége ezt figyelembe fogja venni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés