ZATYKÓ JÁNOS (MSZP): Államtitkár Úr! Ez már egy hároméves téma, mióta a testület, az Etercem Kft., illetve az ÁPV Rt. között folyik az egymásra mutogatás. Általában ez az egymásra mutogatás arról szól, hogy a testület kezdeményez valamit az Etercem felé, az Etercem közli, hogy az ÁPV Rt. nem hagyja jóvá.
Még egy információval szeretnék szolgálni. Volt már egy közbeeső megoldási lehetőség, tehát én azzal nem igazán tudok egyetérteni, hogy feltétlen szükséges a privatizáció. Hiszen az ÁPV Rt. munkatársai tették azt az ajánlatot, hogy ha a város átveszi a meglévő 16 lakást, illetve 72 tüzelőtárolót, több mint 7 millió forint értékben, akkor át tudják adni a közterületeket. Tehát én úgy gondolom, hogy van az ÁPV Rt. kezében megfelelő megoldás. Én kérem, hogy a jövőben, az előttünk álló időszakban is próbáljanak egy konstruktív megoldást keresni annak érdekében, hogy a város ezt a lakótelepet is elfogadhatóbbá tudja tenni.
Nem tudom elfogadni a válaszát. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés