DR. ÁBRAHÁM JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A jogorvoslati lehetőségekkel és elsősorban a kifogás elbírálásával kapcsolatban beadott módosító javaslatokhoz szeretnék röviden hozzászólni.
Le kell szögezni, hogy mindenképpen nagyon örvendetes tény, hogy az alkotmányossági követelményeknek megfelelően megnyílt a szabálysértési hatóságok határozatainak bírói felülvizsgálati útja, a bírói revízió lehetősége. A revízió jogtechnikai, illetve eljárási módozataival azonban vitatkozni lehetne. Már több képviselőtársam említette, hogy évente több mint 400 ezer szabálysértési ügyet bírálnak el az erre illetékes hatóságok. Tehát gyakorlatilag azzal lehet számolni, ismerve a magyar emberek perlekedési kedvét, hogy ezek jó részét kifogás útján meg fogják támadni. Ezen ügyek nagy hányada pedig a bíróságon fog eldőlni.
Azt hiszem, a jelen lévő képviselőtársaim előtt világos, nem mondok újat, hogy a magyar bíróságok és elsősorban a helyi bíróságok munkaterhe, leterhelése már a tűréshatár körül mozog. A törvény indokolásában olvastuk, hogy 40 új bírói státusszal számol a hatálybalépést követően. Ez álláspontom szerint, de mások szerint is kevés, és ez újabb munkaterhet ró a bíróságokra. A munkaterhek nem csökkentek a mai napig, ezt mindnyájan tudjuk. Ehhez még talán hozzájárult az is, hogy a táblabíróságok nem lettek fölállítva, ezáltal a helyi bíróságok munkaterhe nemigen csökkenhetett.
A konkrét elképzelés, amit kapcsolódó módosító indítványként be is terjesztettem, gyakorlatilag az, hogy a kifogás bizonyos esetben történő intézése ne a bíróságon kezdődjön, hanem több európai országhoz hasonlóan - például Németországban, Franciaországban és Hollandiában is elfogadott megoldás - az úgynevezett ügyészi szűrő alkalmazása valósuljon meg. Lehet, hogy ez koncepcionális kérdésként kerül megítélésre, de szerintem és többünk szerint ez nem az, hanem pontosan az ügyek megkönnyítése érdekét szolgálja, az ügyek pontos és megfelelő szakmai előkészítését is jelentené.
(12.10)
Miért mondom ezt? Az ügyészség több évtized óta rendszeresen vizsgálja a szabálysértési ügyek intézésének törvényességét, törvénysértés esetén megtette a szükséges intézkedést, ehhez kellő szakmai gyakorlattal is rendelkezik.
A tulajdon elleni szabálysértések esetében a szabálysértési hatóságok több esetben bűncselekményt bíráltak el szabálysértésként, az ügyészi szűrő esetén az ügyész nyomban tudna intézkedni a büntetőeljárás megindítása iránt, ezzel az időszerűség is nyerne. Ennek a módosító javaslatnak az elfogadása, illetve majd a kapcsolódó módosító javaslat elfogadása semmi esetre sem tekinthető politikai kérdésnek álláspontom szerint. Ez olyan szakmai kérdés, amit, remélem, majd a kormány is támogatni fog.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés