DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én a vita ezen szakaszában az ajánlás 1. pontjában, a 42., 45., 56. és 100. pontjában, 46. pontjában, 64. pontjában, 72. és 74. pontjában jelölt indítványaimról kívánok szólni.

Mielőtt a konkrét indítványokra rátérek, szeretném tájékoztatni a tisztelt Házat egy sajátosságról, ami az ajánlás tanulmányozása során azok számára, akik ismerik a parlamenti munkát, feltűnést kelthetett. A szabálysértési törvényjavaslathoz 456 módosító indítvány érkezett, ami lényegesen meghaladja az ilyen terjedelmű törvényekhez szokásos indítványok számát. Ez bizonyos értelemben kritikája is az előterjesztésnek, és nagyon-nagyon sok tekintetben az általános vita során az ellenzék által elmondott kritikákat is alátámasztják ezek az indítványok.

Ami különösen rendhagyó: azt gondolom, egy törvényjavaslat benyújtásánál az előterjesztő legnagyobb jó szándéka vagy legnagyobb jóindulata ellenére is kerülnek bele koncepcionális hibák vagy szakmai hibák, vagy szövegezési hibák egy javaslatba. Az elmúlt 9 évben nagyon sokszor tapasztalhattuk, tehát mind a '90-94 közötti, mind a '94-98 közötti ciklusban is, hogy az előterjesztő a benyújtás után szembesült olyan szakmai hibákkal, amelyeket a benyújtás előtt nem érzékelt, és ezeket a hibákat úgy próbálta meg orvosolni, hogy erre felhívta a képviselők figyelmét - többnyire a kormánypárti képviselők figyelmét -, és a kormánypárti képviselők a hibák kiküszöbölésére módosító indítványokat nyújtottak be.

Az elmúlt 9 évben nagyon sokszor előfordult az, hogy a hibákat nem a kormánypárti, hanem az ellenzéki képviselők vették észre. Eddig az volt a gyakorlat, hogy ilyenkor a kormány képviselője a bizottsági ülésen megköszönte az ellenzéki képviselők hibafeltáró tevékenységét, és az ellenzéki képviselők által benyújtott indítványokat támogatta. Ez 9 éven keresztül töretlen gyakorlat volt. Azt kell mondanom, hogy még a mai napig is gyakorlat néhány tárcánál, nem úgy a Belügyminisztériumnál.

A törvényjavaslat ajánlásában több tucat olyan ponttal találkozhatnak képviselőtársaim, amely pontoknál az a sajátosság, hogy azt olvashatják az ajánlásban, hogy az előterjesztő képviselője a módosító indítványt nem támogatta, ugyanakkor az alkotmányügyi bizottság ezeket az indítványokat egyhangúlag támogatta. Szeretném tájékoztatni azokat a képviselőtársaimat, akik nem vettek részt az alkotmányügyi bizottság ülésén, hogy ez azért történt, mert ezen indítványokkal kapcsolatban az előterjesztő képviselőjének semmifajta érdemi szakmai kifogása nem volt, többszöri kísérletre mind az alkotmányügyi bizottságban, mind az önkormányzati bizottságban az ellenzéki képviselőtársaim megpróbálták kideríteni, hogy pontosan ezzel a több tucat ellenzéki indítvánnyal kapcsolatban mi a kifogása az előterjesztőnek, miért nem támogatja.

Az előterjesztő képviselője mind a két bizottságban azt mondta, hogy neki tulajdonképpen nincs kifogása, csak azt az utasítást kapta, hogy ezeket a pontokat majd kapcsolódó módosító indítványokkal kell megoldani. Megpróbáltuk megtudni, hogy mi az, ami miatt nem tökéletes ez a javaslat. Erre válasz nem érkezett. (Dr. Kontrát Károly tagadóan rázza a fejét.)

(10.40)

Kiderült, hogy azért nem volt tökéletes, mert ellenzéki képviselő nyújtotta be, és a Belügyminisztérium vezetése azt az utasítást adta - kérem államtitkár urat, nézze meg az alkotmányügyi bizottság jegyzőkönyvét és az önkormányzati bizottság jegyzőkönyvét, szó szerint mind a kettőben ez szerepel, hogy azt az utasítást kapta -, hogy az ellenzéki képviselői indítványokat, ha azok jók, tartalmilag megfelelnek, ne támogassa, majd kapcsolódó módosító indítványt nyújtanak be ezekben a kérdésekben. (Dr. Kontrát Károly a fejét ingatja.) Ez így hangzott el, államtitkár úr, mind a két bizottság ülésén, felolvasható jegyzőkönyvből. Juharos képviselő csóválja a fejét, annál könnyebben teheti, mert nem volt ott azon a részén a bizottság ülésének, amikor ez elhangzott, de ha ebből vita keletkezik, én szívesen elküldöm Kontrát úrnak is és Juharos úrnak is a bizottsági jegyzőkönyvek kivonatát, itt a Házat nem akarom ezzel terhelni.

Meg fogják látni képviselőtársaim, hogy több tucat kapcsolódó módosító indítvány fog beérkezni, amely újabb kritikája az előterjesztésnek, és ezek a kapcsolódó indítványok maximum vesszőelhelyezésben fognak különbözni az alkotmányügyi bizottság által amúgy is támogatott indítványtól. Egyébként én az alkotmányügyi bizottság javára írom, hogy ezekben az esetekben támogatta, szemben a tárgyaló másik három bizottsággal, ahol a kormány, ha azt mondta, hogy nem, akkor a bizottság sem támogatta. De én ezt olyan mértékben, hogy mondjam, a parlamenti szokásokkal ellentétesnek tartom, hiszen eddig, még egyszer mondom, ciklusoktól függetlenül az volt a gyakorlat, még akkor is, ha a kormány képviselője azt látta, hogy jó az, amit az ellenzéki képviselő szeretne, csak rosszul van leírva, ott a bizottsági ülésen elmondta, hogy azért nem tudjuk támogatni, mert ez és ez a szó helytelenül szerepel, és számtalan esetben előfordult, hogy a bizottsági ülésen a módosító indítványt előterjesztő képviselő ott helyben korrigálta a saját korábbi indítványát, és a korrekció alapján a bizottság gond nélkül elfogadta ezeket az indítványokat.

Miért nem tartom helyesnek ezt a gyakorlatot, amit egyébként szerencsére más minisztérium nem is követ, ezt csak a Belügyminisztérium képviselői tették? Miért nem tartom helyesnek? Egyfelől azért nem tartom helyesnek, mert aki ismeri a parlamenti munkát, az tudja, hogy a kapcsolódó módosító indítványokról a plénumon nem folyik vita. Ilyen a Ház működési rendje, hogy a kapcsolódó módosító indítványokról itt, ebben a körben nem lehet eszmét cserélni, erről csak a bizottsági üléseken, és ráadásul a bizottságok - ebben az esetben négy bizottság tárgyalja a javaslatot - úgy tárgyalnak, hogy egymással párhuzamosan vagy egymástól függetlenül, tehát az egyik bizottságon elhangzó érveket a másik bizottságban egyáltalán nem biztos, hogy ismerik. Tehát az az esély, ami a plenáris tárgyalásnak az értelme, hogy mindenki megismerheti egy adott indítvánnyal kapcsolatos érveket, ez az esély nincs meg ilyen gyakorlatnál. Arról nem is beszélve, hogy az adófizetők pénzéből sok-sok ezer forintot pazarolunk el pusztán presztízsszempontokból.

Én még egyszer hangsúlyozom: abszolúte elfogadhatónak tartom, hogy a kormány, ha érdemileg más koncepciót vall, és lesznek ilyen indítványok a vitában, ahol a kormány azt mondta, hogy ő nem ért egyet azzal a koncepcióval, amit az ellenzéki képviselők benyújtottak, erre azt mondja, hogy ő nem fogadja el, ezzel az én részemről tudomásul veszem, nem jön létre konszenzus, nem is kell minden esetben konszenzust teremteni.

De azt nem tudom elfogadni és nem tudom támogatni, hogy anélkül, hogy a bizottságon bármi érvet, bármi érdemi érvet elmondanának, enélkül egy indítványt csak azért utasítanak el, mert az előterjesztője ellenzéki, se szakmai, se koncepcionális, se nyelvhelyességi, se szerkesztési... Azt is el tudom fogadni, hogy azt mondják, hogy ugyanarra a témára nyújtott be ellenzéki is és kormánypárti, van egy-két ilyen példa, például az ügyészség szerepvállalásával kapcsolatos indítványok, ami a vita későbbi szakaszában lesz, egymástól függetlenül ellenzéki és kormánypárti képviselők váltak nyitottak arra a kritikára, ami a javaslat megoldásában szerepel. Benyújtották, a kormány a kormánypárti képviselők indítványát támogatta, egy szavam nincs ez ellen, az a lényeg, hogy megoldódjék a kérdés, nem az a lényeg, hogy ki hogyan szerepel, ki nyújtotta be az indítványt.

De az, hogy a vitában egyetlenegy ellenérv... - ez, tisztelt képviselőtársaim, értelmetlenné teszi a konstruktív módosító indítványok benyújtását, értelmetlenné teszi magát a vitát! Mert lehet érvelni, lehet vitatkozni, de pontonként meg tudom mutatni a tisztelt Háznak, hogy melyek azok az indítványok! De aki a kezébe fogja az ajánlás tervezetét, ki tudja deríteni, mindazok az indítványok, ahol azt olvassák az ajánlásban, hogy az előterjesztő képviselője nem ért egyet, az alkotmányügyi bizottság támogatja, ilyen pont a 4. pont, ilyen pont az 5. pont, ilyen pont a 9. pont, ilyen pont - tehát csak a vita első részében - a 13. pont, és sorolhatnám, 15. pont, sorolhatnám; csak az első 15 indítvány közül ötöt lehet felsorolni, amire jellemző volt ez, hogy semmifajta érdemi ellenérv nem hangzott el, csak az hangzott el a bizottság ülésén, hogy majd kapcsolódó módosító indítványt fognak benyújtani. Ez egy rossz gyakorlat, s én szeretném felhívni a Belügyminisztérium képviselőjének a figyelmét, hogy konzultáljon a többi tárcával, mert a többi tárca ebben kevésbé kicsinyes megoldásokat választ.

Ami a javaslatok érdemét illeti: az 1. pontban szereplő javaslatom látszólag egy koncepcionális kérdésről szól. Itt én a magam részéről méltányolom, hogy ezzel a javaslattal kapcsolatban volt érdemi álláspontja a minisztériumnak, tehát itt tudom, hogy milyen állásponttal kell vitatkozni, bár minden javaslatnál ezt elmondhatnám.

Itt az volt az álláspont, hogy a szabálysértés esetében az önkormányzati rendelet is állapíthat meg szabálysértést. A most benyújtott törvényjavaslat azzal a szándékkal készült, hogy áttekinthetőbbé tegye a szabálysértési joganyagot. Sajnos, ennek a szándéknak nem tud maradéktalanul megfelelni, hiszen három forrásban fogja szabályozni a szabálysértéseket. Két tucat tényállást maga a törvény tartalmaz. A minisztérium által előkészített kormányrendelet-tervezet, ha jól emlékszem, mintegy 170 tényállást tartalmaz, és senki nem tudja megmondani, hogy az önkormányzati rendeletek hány tényállást fognak tartalmazni. Ez a jogkövető polgárok szempontjából azt jelenti, hogy ha meg akarnak felelni a törvénytisztelő polgár kormány által felvázolt képének, akkor ismerniük kell a szabálysértési joganyagot, a törvényt, amit most tárgyalunk, ismerniük kell a kormányrendeletet, amely kormányrendelettel kapcsolatban tudni kell, hogy az gyakorlatilag hetente megváltoztatható minden különösebb formai kritérium nélkül, és ismerniük kell az adott településnek a joganyagát.

Mi a magunk részéről egy olyan szabályozást javasolunk több módosító indítványon keresztül, ahol a különböző szabályozási szintek egyben magának a jogalkotónak a törvény megalkotása során az értékrendjét is tartalmazzák. Tehát a legsúlyosabban szankcionálandó kihágások, szabálysértések kerülnének bele a törvénybe, a kevésbé súlyos, de mégis országos szinten egységesen szabályozandó kör a kormányrendeletbe, és a még kevésbé súlyos és helyi szinten szabályozandó kör a helyi önkormányzati rendeletbe.

Mi jónak tartanánk, ha egyértelművé válna teljesen, magából a szabálysértési törvényből, hogy a helyi önkormányzat csak a saját helyi önkormányzata területére és csak abban a körben határozhat meg szabálysértéseket, amely körben a törvény vagy a kormányrendelet nem szabályoz ilyen magatartásokat. Így biztosabban lehetne elkerülni azt, hogy a jogszabályok között ellentmondás keletkezzék a helyi önkormányzat által szabályozott szabálysértés, illetőleg a kormányrendeletben szabályozott szabálysértés, illetőleg a helyi önkormányzat által szabályozott, megfogalmazott szabálysértés és a törvényben megfogalmazott szabálysértés között. Erre vonatkozik az 1. pontban szereplő módosító indítványunk.

(10.50)

Azért leszek kénytelen egy kicsit hosszabban beszélni, mert több mint száz módosító indítvány van ebben a csomagban, és ez sok, valóban koncepcionális kérdést illet. A következő öt témakörben talán kevésbé lényeges koncepcionális kérdések szerepelnek.

A következő blokk a 42., 45., 56. és 100. pontban szereplő indítványaimat érinti, amelyek a közmunkával foglalkoznak. A plenáris ülésen az általános vitában is elmondtam azt, hogy a szabálysértések természetéből adódóan szerencsés lenne a szankciórendszert, a büntetési rendszert színesíteni. A jelenlegi előterjesztés a szabálysértésekkel kapcsolatban kettő büntetést és négy intézkedést tartalmaz. A büntetések között az elzárás és a pénzbírság szerepel, az intézkedések között a járművezetéstől eltiltás, az elkobzás, a kiutasítás és a figyelmeztetés.

Mi a magunk részéről a szabaddemokraták képviselőcsoportja nevében azt javasoljuk, hogy ezt a két büntetésből álló rendszert három büntetésből álló rendszerré alakítsuk át, nevezetesen harmadik büntetésként a közmunkabüntetést is vezessük be. Itt szeretném bejelenteni, hogy ebben a körben a bizottsági vitában kiderült, hogy erre a javaslatunkra kormánypárti részről is van fogadókészség, az alkotmányügyi bizottság kormánypárti tagjai is támogatták az indítványunkat, amit ezúton is köszönök. Kritikaként fogalmazták meg, hogy a végre nem hajtás esetén a közmunkának más büntetésre történő átváltásáról a módosító indítványunk nem rendelkezett. Tisztelettel jelentem, hogy ezt a hiányosságot pótoltuk: benyújtottam egy kapcsolódó módosító indítványt, amely egynapi közmunka végre nem hajtása esetén egynapi elzárásra történő átváltásban oldja meg azt a gondot, hogy mi van, ha valaki a közmunkabüntetésnek nem veti alá magát, kivonja magát a büntetés alól.

Ebben a vonatkozásban újra szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a szankciórendszer változásában a beterjesztett javaslat egyszerre több lépést tesz, ezért a vitában fontos odafigyelnünk arra, hogy azokat a fajta érveléseket, hogy eddig hogyan működött a rendszer, a vita egyes elemei kapcsán árnyaltan kell kezelnünk, mert sok tekintetben teszi hatékonyabbá, mássá ez a rendszer a szabálysértési büntetéseket.

Az első elem az, hogy lényegesen megemeli az egyes szabálysértések kapcsán kiszabható pénzbírság összegét. A vitából úgy tűnik, hogy még lényegesebben, mint ahogy az előterjesztő szerette volna, hiszen a későbbiek során a kormány is támogatott egy sor olyan módosító indítványt, amely az előterjesztésekben szereplő büntetésekhez képest is emeli a pénzbírság összegét. Ez az első elem, tehát a bírság összegének a lényeges megemelése.

A második elem a bírság kikényszerítésének a könnyebbé tétele, vagyis hogy megteremti a törvény azt a lehetőséget, hogy adók módjára végrehajtsák a kiszabott, meg nem fizetett pénzbírságot. Ez a jelenlegi helyzetben nem áll a hatóságok rendelkezésére.

A harmadik elem az, hogy megteremti a pénzbírságnak a szabadságelvonásra, tehát elzárásra történő átváltoztatásának a lehetőségét. Ez a három elem együtt változtatja meg a mai helyzetet, együtt hat a mai helyzetre, és együtt is kell szemlélni.

A három elem közül a középső elem, tehát a második elem, az, hogy a szabálysértési bírságok végrehajtását erőteljesebbé teszi, tulajdonképpen azt fogja eredményezni, hogy a pénzbírságot elzárásra csak azoknak az esetében kell átváltoztatni, akik nem képesek kifizetni a szabálysértési bírságot. Tehát szemben a mai helyzettel, ahol az átváltoztatás azokkal szemben is működik, akik nem hajlandók kifizetni a szabálysértési bírságot, az új törvény értelmében - a törvény ugyan azt mondja, hogy mindenkinél átváltható, de praktikusan a törvény rendelkezéseinek együttszemlélése következtében - a szabadságvesztés-, szabadságelvonás-, vagyis elzárásbüntetés azokkal szemben lesz alkalmazandó, akikkel szemben megkísérlik a behajtást, és ez nem vezet eredményre, mert nincs olyan vagyontárgyuk, amelyre végrehajtást lehet vezetni.

Ebben az összefüggésben értelmezendő az SZDSZ képviselőinek az a kritikája, ami az általános vitában elhangzott, hogy ez a javaslat a szegényeket jobban sújtja, mint a gazdagokat. Hangsúlyozom, hogy ebben a tekintetben én nem tartom felmentő oknak a szegénységet a szabálysértési szankciók alól, tehát akár szegény valaki, akár gazdag, tartsa tiszteletben a törvényeket. Ezt elfogadom. Csak azt nem fogadom el, hogy pusztán azért, mert valakinek jobbak a jövedelmi viszonyai, kevésbé fenyegetjük meg, mint azt, akinek rosszabbak, vagy a szabálysértési hatóság számára kevesebb lehetőséget adunk arra, hogy egyéniesítse a büntetést; mert egyes embereknél a pénzbüntetés, egy magas pénzbüntetés az, ami visszatartja őket a későbbi jogsértéstől, más embereknél szerintem a közmunka kiszabása, megint másoknál csak az elzárás szankció. Ezért javasoljuk, hogy differenciáljuk azt a kört, amit a szabálysértési hatóság alkalmazhat, és bízzunk a hatóságban, hogy azokat az eseteket...

Ne felejtsék el, tisztelt képviselőtársaim, évente 400 ezer, tehát közel fél millió szabálysértési eljárást folytatnak le Magyarországon, és egymillió a helyszíni bírságok száma, tehát közel van a másfél millióhoz azoknak az ügyeknek a száma, amely ügyeket nekünk fejben kellene tartani ahhoz, hogy megfelelően differenciált jogszabályt alkossunk. Ez lehetetlen, ezért a jogszabálynak úgy kell szólnia, hogy a törvényt végrehajtók ítélőképességében bízunk, akik majd ezt a közel egy és félmillió ügyet egyénenként megvizsgálva az adott helyzetben alkalmazható legjobb büntetést tudják kiszabni.

Képzeljük el azt, tisztelt képviselőtársaim, hogy ugyanazon a helyen egy autóparkolóban megáll két autó, egy tizenötéves Trabant és egy vadonatúj Mercedes, és mind a kettőnek a vezetője kiveszi a hamutartót, és kiönti a járda szélére. A két magatartás azonos, a két elkövetőnek a helyzete lényegesen eltér. Vagy lehet, hogy még jobb példa, hogy a fáradtolajat - amiről szintén volt szó - ereszti le mind a két vezető. Ezek súlyos sérelmek, és valóban súlyosan károsítják a környezet épségét. Ha az egyik elkövetővel szemben 50 ezer forintos bírságot akar kiszabni a szabálysértési hatóság, az arányosság azt követeli, hogy a másik elkövetővel szemben is ilyen bírságot szabjon ki. Miközben a Mercedes vezetője ezt gyakorlatilag helyben ki tudja fizetni, a Trabantnak magának lehet, hogy az értéke nem éri el azt az értéket, amit bírságként kiszabnak, és a vezetőjének lehet, hogy nincs is olyan vagyontárgya, amelyre a végrehajtást lehetne vezetni. Tehát ebben az esetben az egyik, mondjuk, egynapi jövedelmét fizeti ki bírságként, a másik pedig körülbelül 50 napra vagy 25 napra elzárásra kerül.

A mi véleményünk szerint jobb lenne, ha itt a hatóságnak lenne egy köztes szankciója, ami az egyik elkövetőt a vagyoni körülményeire tekintettel pénzbírságra sújtja, a másik elkövetővel szemben pedig például közmunka kiszabását teszi lehetővé, ami büntetésként megválthatja azt, hogy ha nem tudja kifizetni a büntetést, akkor elzárásra kelljen változtatni. Ezzel szerintünk a hatást is jobban el lehet érni.

(11.00)

(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés

alelnöke foglalja el.)

A következő kérdéskör, amelyről szólnom kell, az az ajánlás 46. pontjában szereplő indítványom, amely arról szól, hogyan lehessen szabadságelvonást kiszabni.

A mi felfogásunk szerint, ahogy a korábbiakban említettem, maga a törvényalkotó is egy hármas súlyossági sorrendet állapít meg, amikor azt a megoldást választja, hogy nem egyetlenegy kódexben szabályozza valamennyi szabálysértést, hanem 24-et a törvényben, 170-et a kormányrendeletben és megszámlálhatatlan számú szabálysértést az önkormányzati rendeletben.

Ezzel a szabályozási logikával amellett teszi le a voksot a törvényalkotó, hogy ezek a magatartások különböző súlyúak. Helyesnek tartom, hogy különböző súlyúnak tartjuk ezeket a magatartásokat, és ennek megfelelően az a javaslatom, hogy csak azoknál a magatartásoknál lehessen a legsúlyosabb büntetést - a szabadságelvonást - alkalmazni, amely magatartásokat a törvény tartalmazza.

Ha úgy ítéli meg a kormány, hogy ezen a 24 tényálláson kívül még vannak további tényállások, amelyeknél indokoltnak tartja, hogy végső soron szabadságelvonás történjen, akkor ezeket a tényállásokat emelje be a törvénybe, tehát a törvény szintjén jelenjen meg minden olyan magatartás, amelynek az elkövetése végső soron azzal a következménnyel járhat, hogy valakit a szabadságától megfosztanak.

Ez azért is szerencsésebb lenne, mert differenciáltabbá tenné a szankciót, az aluljáróban, tiltott helyen való virágárusítást, az önkormányzati ebrendelet szabályait és például a lopás szabálysértését nem mosná össze, és nem eredményezné végső soron az elkövető vagyoni helyzetétől függően - mindegyik magatartás elkövetése az, hogy elvonják a szabadságát az elkövetőnek.

A következő pont nagyon röviden - lehet, hogy a vitában ezekre még később vissza lehet térni -: a 64. pontban szereplő indítványommal kapcsolatban, ismét azok kedvéért, akik később kapcsolódtak be a vitába, szeretném elmondani, hogy több mint száz pont szerepel ebben a körben, így vagyok kénytelen ezekről szólni. Ez az elkobzás témaköre, amelyet az előttem szóló képviselőtársam is említett. Ebben a tekintetben én a magam részéről azt javaslom a 64. pontban, hogy maradjon el a törvény azon rendelkezése, amely szerint el lehet kobozni azt a dolgot, amelyre nézve a szabálysértést elkövették, amennyiben a szabálysértést meghatározó jogszabály az elkobzást lehetővé teszi.

Ez a szabályozás így, ahogy a javaslatban szerepel, a megítélésem szerint rendkívül differenciálatlan, és rendkívüli módon a szabálysértési hatóság önkényének teszi ki a polgárokat. Azért javaslom az elhagyását, mert lehet pótolni ezt a rendelkezést akkor, ha beteszünk egy arányossági klauzulát, tehát amikor azt mondjuk, hogy a szabálysértéssel elkövetett vagy okozott sérelemmel ne legyen aránytalan az elkobzás.

A közlekedési vagy építésügyi szabálysértésnél elképzelhető, hogy olyan nagy értékű a dolog, amivel elkövetik a szabálysértést, hogy annak az elkobzása egyszerűen aránytalan azzal a sérelemmel, amit okoznak. Például megfelelő területfoglalási engedély nélkül kétszer kétméteres területet elfoglalnak a járdából egy építkezés során, amikor odahelyeznek valamilyen építési anyagot, amelynek adott esetben több millió forintos értéke van. Ezzel az építési anyaggal követik el a szabálysértést - a törvény szerint ezt el lehet kobozni. Pusztán a szabálysértési előadó jóindulatán fog múlni, hogy elkobozza-e vagy sem, miközben maga a megsértett szabály - különösen ha egy zsákutca utolsó házánál van a szabálysértés -, a megsértett jogtárgy olyan csekély mértékű, hogy pár ezer forintos bírsággal rá lehet venni az úgymond, "elkövetőt" arra, hogy a jövőben ilyet ne csináljon.

Ráadásul én attól tartok, hogy értelmetlen ezt a differenciálási lehetőséget a szabálysértési előadó kezébe adni, mert ez a fajta szabályozás a korrupció számára teremt táptalajt - a szabálysértési előadó mélyen az ügyfél szemébe néz, és azt mondja, hogy én el is kobozhatnám ezt a dolgot. És tudjuk, hogy maga a jogalkotó is felismeri azt a helyzetet, hogy az ilyen típusú lehetőségeket, amikor valakinek ellenőrizetlenül adnak át pénzeket, meg kell szüntetni. Ezért szünteti meg a helyszíni bírságnál a készpénz átadását. Szerintem helyes az, hogy az ügyek mérlegelésénél adunk egyfajta differenciálási jogot, de ennek a differenciálási jognak áttekinthetőnek, ésszerű keretek között levőnek kell lenni.

Végezetül a 72. és a 74. pontban szereplő indítványaim mellett kívánok érvelni. Itt csak ismételten felhívom a figyelmet, hogy a törvénynél elmulasztotta az előterjesztő áttekinteni, hogy a javaslat valamikor régebbi elkészülése óta történtek törvénymódosítások, így például az idegenrendészeti törvény, illetőleg a menekültügyi törvény módosítása is megtörtént; ezeknek a konzekvenciája nincs végigvive a törvényen. Ennek az lesz az eredménye, tisztelt képviselőtársaim, hogy alkotmányellenesen ellentmondó jogszabályok fognak megszületni. A szabálysértési törvény és az idegenrendészeti törvény közötti összhangot a törvényben meg kell teremteni, viszonylag könnyen és egyszerűen, de ha ezt nem teszik meg, akkor az alkotmányossági kontroll esetén a törvényjavaslat ezen rendelkezései elvérezhetnek.

Tisztelettel köszönöm a figyelmüket, és kérem, hogy ezeket a módosító indítványokat fontolják meg, illetőleg azt is kérem, hogy végső soron ne a kapcsolódó módosító indítványokat támogassák azoknál a pontoknál, ahol ez megszületik, hanem az eredeti indítványokat. Ezekre a bizottságokban úgyis vissza kell térni, mert két bizottság által támogatott indítvány egyszerre nem lehet.

Tehát ne vonják vissza a megadott támogatást, hanem a kapcsolódó módosító indítványokat vessük el, és a kormány a végső verziónál támogassa azokat a szakmailag nem kifogásolható indítványokat, amelyeket a képviselőtársaim és magam is benyújtottam, és amelyekkel szemben ellenérvek nem hangzottak el.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu