DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Újra szeretném világossá tenni, és erről utána nyugodtan beszélhetünk Juharos képviselő úrral, kérem őt, mutassa meg, ha több olyan indítvány van, amelyet a bizottságok támogatták.
Az első felszólalásomban sem vitattam, hogy a kormány ellenkezése ellenére az alkotmányügyi bizottság számos esetben támogatta az indítványunkat.
Csak most az fog történni, hogy meg fog jelenni a vita következő, ide már nem kerülő fázisában körülbelül 40-50 kapcsolódó módosító indítvány, és a bizottság által támogatott, egyébként helyes ellenzéki módosító indítványokról a parlament nem fog szavazni, mert a kormány által - valamelyik képviselő álnevén - benyújtott kapcsolódó módosító indítványok bekerülnek a kormány által támogatott csomagba, s erről egy gombnyomással szavazunk. Ezek kioltják az összes egyéb módosító indítványt.
Összesen két olyan módosító indítvány van - ez ellenőrizhető -, amelynek esélye van arra, hogy a több mint száz benyújtott ellenzéki indítványból a végén elfogadják őket, és körülbelül 50 olyan indítvány lesz, amelyikkel azonos tartalmú indítványt be fognak nyújtani.
Erre csak azért hívom fel a figyelmet, mert ez nagyon rossz szájízt visz abba a vitába, amely egyébként szerintem is - ebben elfogadom az előttem szóló képviselőtársam szavait - folyhatna konstruktív légkörben. Ez például abban is megnyilvánult, hogy az ellenzéki képviselők például Juharos képviselő úr indítványainak döntő többségét támogatták, tehát számunkra nem volt presztízsszempont, hogy csak azért, mert kormánypárti nyújtotta be, ne szavazzuk meg. Szeretnénk, ha ez kölcsönössé válna.
Jelzem, hogy például az Igazságügyi Minisztérium, ha már az államtitkár úr megtiszteli a vitát a jelenlétével, remélem, nem ártok a presztízsüknek, ha azt mondom, ők például ezt a helyes gyakorlatot folytatják - a Belügyminisztérium is folytathatná ezt a gyakorlatot. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés