DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Attól tartok, hogy nem pontosan értettem a képviselő úr szavait, aki velem vitatkozott. Ugyanis én nem állítottam, hogy az önkormányzati hatóságnak ne legyen szabálysértési jogköre. Azt állítottam, hogy az önkormányzat ne hozhasson létre olyan tényállást, amelynek az eredményeként a végén valakitől megvonják a szabadságát. Ha egy olyan magatartás van, amire ön is utalt, az szerepeljen a kormányrendeletben. A borhamisítás - ha azt maffia követi el - bűncselekmény, ahhoz az önkormányzatnak nincsen köze, azt az eljárást a rendőrségnek kell lefolytatni. Ha a rendőrség úgy látja, hogy nem történt bűncselekmény, csak szabálysértés, akkor az önkormányzat folytatja le.
Ha jól emlékszem, abban a kormányrendelet-tervezetben, amit a Belügyminisztérium eljuttatott hozzánk, szerepelnek ezek a tényállások, ezek tehát a kormányrendeletben vannak. Ha a kormánypártok úgy látják, hogy ezen magatartásokat végső soron elzárással is büntetni lehet, akkor azt mondom, hogy tegyék be magába a törvénybe ezt a tényállást. De akkor is az önkormányzat fog eljárni hatóságként, ezt nem is vitattam, tehát ebben a kérdésben kettőnk között nincsen vita, csak abban, hogy hol, milyen jogforrásban jelenjen meg ez a tényállás, ne az önkormányzati rendeletben, hanem a törvényben vagy a kormányrendeletben. De ha kormányrendeletben jelenik meg, akkor a pénzbírság vagy az elkobzás legyen a szankció, ha arányos az okozott sérelemmel, akkor kobozzák el, ami kárt okoztak, és ezzel az ügy legyen rendezve. Ha ennél súlyosabb szankciót akarnak, akkor pedig a törvényben fogalmazzuk meg tényállásként. Ebben nincsen kettőnk között vita, tehát amikor képviselőtársam arról vitatkozik, hogy velem szemben fogalmazza meg az érveit, akkor azt hiszem, hogy félreértette, amit mondtam, amit sajnálok.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés