CSURKA ISTVÁN (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor a magyar állam belépett a II. világháborúba, az akkori kormány a belépés célját úgy határozta meg, hogy részt vesz az antibolsevista komitéban, és megsemmisíti a bolsevizmust. A valódi cél nem ez volt. A valódi cél azoknak a területeknek a megvédése, megtartása volt, amelyeket előzőleg a bécsi döntés és egyéb hasonló döntések során az ország visszakapott. Ma már lehet vitatkozni e politikai célok helyessége felett. A történelem ítélt, a magyar állam elvesztette a II. világháborút, vesztes oldalra került, és az összes akkor kitűzött célját nem tudta megvalósítani. Sőt, alávetett helyzetbe került.

Azok, akik most az úgynevezett területi igények felvetésekor a kormányt elhatárolódásra akarják rábírni, nyilvánvalóan ezekkel a történelmi emlékekkel is meg vannak rakodva, és ezek miatt is tartanak attól, hogy egy ilyen kijelentés, egy ilyen követelés vagy egy ilyen megfogalmazás, célmeghatározás árthat a magyarságnak. Nos, itt egy alapvető történelmi tévedés van. Jelenleg ilyen helyzetben nem vagyunk. Ma, amikor a világnak egy olyan szövetségi rendszerébe léptünk be, amely a legnagyobb szövetségi rendszer, egyáltalán nem tudunk saját erőnkön felüli célokat meghatározni. Ebből azonban nem következik, hogy ne lehetnének saját céljaink, hogy nem kellene éppen ebben a történelmi helyzetben, ennél az óriási fordulatnál, ami bekövetkezett, újragondolni mindent, ami eddig a fejekben is igazgatta a lépéseinket. De igen! Újra kell gondolni mindent!

Nem lehet, hogy ugyanúgy viszonyuljunk a saját történelmünkhöz, az elhatározásainkat ugyanúgy fogalmazzuk meg, mint eddig. Képtelenség. Most tehát, amikor arról van szó, hogy magyarokat új helyzetbe tudunk hozni pusztán azért, mert egy velünk szomszédos állam elkezdte az összes etnikai kisebbségének a kiirtását, és ezért az egész világgal szembehelyezkedve, a világ legnagyobb katonai erejének a támadását zúdította önmagára, akkor a magyarság egészen más célokat is megfogalmazhat, mint amit az elmúlt hatvan vagy nyolcvan évben esetleg kényszerből még csak ki sem mert mondani.

(10.10)

Nincs ennek semmi irredenta jellege, ha azt mondjuk (Dr. Gidai Erzsébet tapsol.), hogy a magyarok fogalmazzák meg ott, ahol élnek, hogy hova akarnak tartozni (Taps a MIÉP padsoraiban.), és ha van rá lehetőség, tartozzanak az anyaország körzetébe. Ez ma nem irredentizmus! (Nagy taps a MIÉP padsoraiban.) Ez ma a legkövetkezetesebb magyar gondolkodás, és senkit nem sért! A történelem változott meg! A mi helyzetünk változott meg benne, és aki ezt nem érti meg, aki az elhatárolódás mellett kardoskodik még most is, arra akarja kényszeríteni a kormányt, az nem veszi figyelembe, hogy mi történt közben; hogy kiket szállítottak el a jugoszláv követségről, a bitófa alá aztán később. Kik kaptak menedéket? Menedéket kaptak? Szín alját? Tessék, kérem, végiggondolni az egész történelmet, mielőtt a felelősséget és a terheket mind magunkra akarjuk venni, aminek nincs semmi értelme! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Bocsánatot kérek, hogy egy kicsit az előbbi témánál ragadtam, de ezt adtam be. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Köszönöm szépen. (Nagy taps a MIÉP padsoraiban. - Közbekiáltások az MSZP padsoraiból: Halljuk!)

Forrás: parlament.hu