KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Máris elmondható, hogy legalábbis két előnye volt a rendkívüli ülés kezdeményezésének. Egyrészt ez biztosított lehetőséget a miniszterelnök úr számára, hogy egy fontos kérdésben tájékoztatást adjon az Országgyűlés és az ország lakossága számára. Heti ülésezés esetén ez adott esetben - különösen ilyen éles helyzetben, mint amilyenről ma szó van - akár minden héten megtörténhetne, és talán ez is hozzájárulna az állampolgárok megnyugtatásához. A másik fontos hozadéka a rendkívüli ülés kezdeményezésének, hogy arra sarkallta a kormányt, hogy végre döntést hozzon az árvízkárosultak megsegítéséről.

A miniszterelnök úr elmondta, hogy milyen természeti katasztrófákkal kellett szembenézni az elmúlt tíz hónapban. Én ehhez hadd tegyem hozzá, tisztelt képviselőtársaim, hogy nincs olyan négy év, amikor valamilyen természeti katasztrófával ne kellene szembenézni. A kormánynak pedig éppen az a feladata, hogy ilyen esetekben megtegye a szükséges intézkedéseket. És ha a kormány ezt tette, akkor nagyon helyesen tette, mert ez volt a dolga.

Ez vonatkozik az azonnali védekezés megszervezésére, de a későbbiek során vonatkoznia kell az újjáépítés megszervezésére, illetve annak támogatására is.

Mi úgy ítéltük meg, hogy e tekintetben késik a kormány, az árvízsújtotta területen élők bizonytalanságban voltak;
megjegyzem: a mai napig abban vannak. Ezért kezdeményeztünk rendkívüli ülést, ami egyébként nem vált okafogyottá, tisztelt képviselőtársaim, mert például a Szabad Demokraták Szövetsége nem a költségvetés tartalékának felhasználásával, hanem a költségvetésen belüli források megtalálásával akar ilyen módon többleteket biztosítani a kárt szenvedettek, az újjáépítést végzők számára. Ez tehát egy többlet ahhoz képest, amit a kormány a maga javaslatában biztosítani szándékozik.

Abban természetesen egyetértünk, hogy ilyen fontos ügyekben valóban fontos, hogy a politika egységes legyen, különösen igaz ez a Jugoszláviában zajló eseményekre, a légicsapások, a NATO beavatkozásának megítélésére, az abban való részvételünk megítélésére is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az emberek valóban félnek, és valóban bizonytalanságban érzik magukat. Ez megérthető. Megérthető egyrészt azért, mert XX. századi történelmünk, sajnos, példákat szolgáltat arra, hogy ez a konfliktus, amiben most vagyunk - mert a NATO és Jugoszlávia között létezik ez a konfliktus -, rejthet magában veszélyeket. Meg kell őket nyugtatnunk, hogy NATO-tagságunk ezzel szemben viszont éppen a biztonság garanciáit jelentheti e tekintetben.

De bizonytalanság van az emberekben azért is, mert az elmúlt hetek során kormányzati oldalról számos, egymásnak ellentmondó, sokszor nem kellően átgondolt és sokszor az élet által néhány nap alatt cáfolt nyilatkozat hangzott el. Ennek pedig az a következménye az emberek számára, hogy úgy ítélik meg, hogy a kezdetektől kezdődően fokozatosan, egyre inkább, egyre mélyebben csúszunk bele ebbe a konfliktusba. Ezért kell világossá tenni, hogy mi Magyarország részvételének tartalma, ezért kell az emberekkel őszintén beszélni. Megjegyzem, a miniszterelnök úr felszólalása ennek a kritériumnak most egyébként megfelelt. (Moraj és derültség a Fidesz padsoraiban. - Közbeszólások: Ó!) A "most"-ot, tisztelt képviselőtársaim, azért voltam kénytelen mondani, mert itt hangzott el, a Házban, hogy megegyeztünk a NATO-val, hogy a 44. szélességi fok fölött nem fognak bombázni, majd két nap múlva bombáztak. Ez például nem a bizalmat erősítette az emberekben. Én azt gondolom, hogy az őszinte szó mégiscsak jobb e tekintetben.

Végül nagyon fontos az is, hogy Magyarország ne szítsa a feszültségeket, Magyarország ne tegyen semmi olyat, ami Jugoszlávia és Magyarország vagy a szerbek és a Vajdaságban élő magyarok közötti ellentéteket szíthatja. Ezért nagyon fontos, tisztelt képviselőtársaim, hogy a hivatalos magyar politikának és a magyar kormánynak igenis el kell határolódnia minden határrevíziós követeléstől, és ma nem teheti meg senki, hogy autonómiatörekvéseket emlegessen egy ilyen helyzetben. Mert csak ez a kettő együtt: a világos tájékoztatás és a világos magyar politikai vonalvezetés (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét. - Többszöri közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Idő!) eredményezheti azt a helyzetet, hogy a magyar polgárok valóban megnyugodhatnak, és félelmeik enyhülhetnek. (Az elnök ismét csenget.)

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu