DR. STUMPF ISTVÁN, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, az Egyesült Államok szenátusa számára készített jelentés Magyarországot felkészült államnak minősíti, és a tőlünk fejlettebb államokhoz viszonyítva is a felkészülés stádiumát tekintve eddig sikeresen teljesített az ország. Ez teszi lehetővé azt, hogy a közép-kelet-európai térségben a legfelkészültebb államnak tartanak bennünket.
Ennek az igazán kedvező pozíciónak az elérésére tudatos és tervszerű munkát folytatott a kormány; az államigazgatás a szükséges tennivalókat kormányhatározat keretében még a tavalyi év során elrendelte, megkezdődött a felkészülés a kormányzati intézményeknél és az azon kívüli intézményekben is.
A társadalmi és nemzetközi hatások vizsgálata, a teendők összehangolása érdekében kormánybiztos kijelölésére került sor; a cselekvési programban rögzítettük mind az év végig hátralévő munkát, mind pedig a dátumváltást követő hatáselemzésekkel összefüggő feladatokat.
A cselekvési program egyik legfontosabb célja, hogy fokozni kell a tudatosítást a lakosság irányába is; ennek már látványos jelei is voltak, dr. Mojzes Imre évszámkezelési kormánybiztos kinevezését követően, de már az előtt is számos interjúban hívta fel a polgárok figyelmét az elektronikus médiákban és máshol is a dátumkezelés problémájára. Arra hívta fel a figyelmet, hogy maga a dátumkezelés ügye nem számít vis maiornak, és mindenkinek tudnia kell valamit a saját környezetében és háztartásában: a 2000-re történő felkészülés érdekében a saját felelőssége is megvan.
Az állampolgároknak ellenőrizniük kell a háztartási berendezéseket, végig kell gondolniuk, hogy kezelnek-e azok dátumot; a legfontosabb cél tehát, hogy mindenki tudatosan készüljön fel, és a mi feladatunk az, hogy folyamatosan tájékoztassuk a lakosságot a felkészülés eredményeiről és a gazdaság legkülönbözőbb területein történt intézkedésekről. Ehhez folyamatosan információt gyűjtünk be a gazdálkodó cégektől, az igazgatási intézményektől és az év második felében a lakosságtól is. Az információkat értékeljük, és meghatározzuk még a fennmaradó kockázatokat és a teendőket.
A lakosság tájékoztatása érdekében, tisztelt képviselő úr, szeretnénk elindítani egy népszerűsítő tévéfilm készítését, amelyben folyamatosan és rendszeresen a legfontosabb problémákat közérthető módon a polgárok tudomására hozzuk.
A kis- és középvállalkozások készültsége és azok tájékoztatása a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítványon keresztül történik, velük közös akciókban elemezzük a helyzetet. A probléma természetesen az országhatárokon túlnyúlik, ezért a nemzetközi információcsere rendkívül fontos; folyamatos kapcsolatban vagyunk az ENSZ, az OECD és az Európai Unió megfelelő szerveivel, és részt veszünk a Bulgária által vezetett regionális munkában is.
Szinte valamennyi infrastrukturális szektorban nemzetközi konferenciákat szerveznek, és az érintett munkacsoportok rendszeresen beszámolnak az adott terület felkészültségéről. Nagyon fontos szempont, hogy mi is információt kapjunk a környező országok készültségi szintjéről.
Legutóbb Berlinben volt egy konferencia több európai ország képviselőivel, hazánk is részt vett rajta, az évkezelési kormánybiztos képviselte, és áttekintésre kerültek a legfontosabb gazdasági ágazatok problémái. Ezen a konferencián a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség képviselői megnyugtatták a résztvevőket, mert beszámoltak arról, hogy az atomerőművek biztonsági rendszerei sehol sem érintettek a dátumváltási problémában.
Tehát szeretném jelenteni az Országgyűlésnek, hogy a kormány a kormánybiztos révén hatékony előkészítő és propagandamunkát végez, összehangolja a munkát, és a kormány és az ország felkészült állapotban várja a 2000. évi dátumváltást. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés