CSURKA ISTVÁN (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha megkapjuk a felszólítást az elnöki emelvényről, "kérem, szavazzanak", megnyomjuk a nevünkre szóló gombot és szavazunk, igyekszünk bepótolni mindazt, amit a múlt héten elmulasztottunk. Lesznek, sőt - mint látom - vannak köztünk olyan jó szándékú és a történtekért nem is felelős emberek, akik majd eredményként könyvelik el azt, hogy az Országgyűlés együtt van és dolgozik. Mint ahogy kint az életben is akadnak szép számmal, akik eredményként könyvelik el, ha a maguk akármilyen területén szabályszerűen folyik a munka. Persze egy olyan világban, ahol eredménynek kell tartani, ha a Dunában folyik a víz és az élővilág nem szárad ki a partja mentén, ez talán nem is látszik akkora képtelenségnek - pedig az.

A minap az egyik szóvivő a folyó koszovói háborút békekikényszerítő háborúnak nevezte. Azt hitte, újszerűt mond, de nem mondott újat. A második világháború is pontosan ilyen volt; az első is, de az nagyon rossz békét kényszerített ki számunkra - a második úgyszintén. A kettő együtt oly mértékben lökött ki bennünket a saját történelmünkből, annyira megcsonkított bennünket, hogy vissza a saját időnkbe nem is találtunk. Kilökött bennünket a saját történelmünkből - azóta sem találunk vissza. De a legnagyobb képtelenség, hogy nem vesszük észre, hogy még mindig nem csavartuk vissza magunkat a saját csavarmenetünkbe. Most pedig itt van rajtunk a legerőszakosabb globalizmus, amely minden nemzeti csavarmenetet tilt, amely minden nemzeti sajátosságunktól meg akar fosztani bennünket; egy mindent besöprő mozdulattal a nyelvünket is el akarja venni tőlünk; rá akar venni bennünket arra, hogy ne azt tartsuk magától értetődőnek, ami az, fogadjuk el a mesterkélt megoldásokat, a látszatokat, fogadjuk el, hogy a politikai élet szereplői huzamosabb ideig olyannak tüntessék fel magukat, amilyenek nem is lehetnek.

A globalizmus korának az elején járunk, de már el van temetve mögöttünk a szociális piacgazdaság, mert 1998-ig egy magát szocialistának mondott erő volt kormányon, és a szociális gondolkozásnak és cselekvésnek, az emberekkel való törődésnek még a lehetőségét is kiirtotta. A reménytelenség következtében nemzetünk fogyása tragikus méretűvé vált.

Nincs több időnk! Jövőre köztársasági elnököt kell választanunk. Már most észre kellene vennünk, ez alkalom arra, hogy az elégtelenre sikeredett rendszerváltást a helyére tegyük, hogy a dolgokat és folyamatokat természetes medrükbe tereljük. A rendszerváltás teljes vagy részleges elmaradásának, a globalizáció mértéktelen térhódításának részben az az oka, hogy Magyarországnak 1990 óta baloldali, balliberális beállítottságú és elkötelezettségű, a nemzetközi pénzvilágnak és részlegeinek elkötelezett vagy nekik kiszolgáltatott elnöke van. A magyar társadalmat egy újgazdag réteg, az egykori nómenklatúra-burzsoázia tartja a kezében, intézi a sorsát kénye-kedve szerint, tartja a pénzügyi gyeplőjét, irányítja a tömegtájékoztatást és a tömegkultúrát, veszi el tőle a századok során megtermelt vagyonát, eszközeit.

(13.40)

Most azonban ismét nyílik lehetőség egy törvényes, vértelen, de alapos változtatásra. A baloldali és balliberál filozófusszerűségek visításából már látható: érzik a veszélyt, hogy a nép most megint megrázhatja magát, és ha a nemzeti erők összefognak, lehet a magyarságnak egy olyan, a magyarság többségének akarata által felhatalmazott köztársasági elnöke, akinek a segítségével végre lehet hajtani az elmaradt rendszerváltást, helyükre lehet tenni a dolgokat, trianoni sebeinket be lehet gyógyítani.

Ez az elemi erejű rengés, amit egy ilyen népszavazás jelenthet, felülvizsgálatra is kötelezne. Végre elkezdhetünk arról beszélni, azért dolgozni, azért vagdalkozni - ahogy Bocskai István hajdúi mondták annak idején -, ami a mi érdekünk, ami az összmagyarság megmaradásához szükséges. Nincs idő pótcselekvésekre, vagdalkoznunk kell. Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu