DR. STUMPF ISTVÁN, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A Gazdasági Versenyhivatal 1997. és '98. évi beszámolói egy, a piacgazdasági átalakulás nehezén lényegében már túlesett gazdaságot tükröznek vissza. A fúziók és általában a versenyfelügyeletet érintő ügyek nagy száma arra utal, hogy a magyar gazdaság mozgásban van, dinamikus alkalmazkodási folyamatok zajlanak. A Magyarországon megtelepedett, külföldön honos vállalkozások gyakori, közvetlen vagy közvetett érintettsége pedig azt mutatja, hogy a nemzetgazdaság a világgazdaságba, illetve az európai régióba illeszkedve működik. Ugyanakkor helyenként látható az is, hogy a verseny nem kellő intenzitású. Tehát változatlanul fontos a Gazdasági Versenyhivatal versenypártolási tevékenysége.

A versenyviszonyok alakulására az állam egyértelműen csökkenő mértékben, de mindig hatást gyakorol. Az állam szerepében azonban minőségi változás állt be. A tulajdonosi funkciója helyett elsősorban a szabályozás révén befolyásolja a gazdasági versenyt.

A beszámoló az általános tanulságokon túlmenően ajánlásokat is megfogalmaz az energiaszektor, a távközlés, a helyi monopóliumok - például víz, hulladék, helyi közlekedés -, valamint a nagyméretű kiskereskedelmi láncok tevékenységének szabályozásával kapcsolatban. Ezen ajánlások tükröződnek a Ház előtt fekvő határozati javaslatban is. A Gazdasági Versenyhivatal ajánlásainak címzettje az Országgyűlés, a tennivalók ugyanakkor a kormányzat felelősségi körébe tartoznak. A kormány fontosnak tartja az ajánlásokat, és figyelemmel lesz azokra tevékenysége során.

Az 1997. és '98. év az Európai Unió versenyjogával szorosan harmonizált új magyar versenyjog működésének első két éve. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy nincs szükség a versenyjog átfogó átalakítására. Az Európai Unióhoz történő csatlakozás megköveteli majd a közösségi versenyfelügyeleti eljárásokban való aktív részvételt és a közösségi jog közvetlen alkalmazását is. Ezt tovább erősíti az a tendencia, amely a hatáskörök Unión belüli decentralizálását irányozza elő, vagyis a tagállami versenyhatóságokra várhatóan a korábbiakhoz képest több feladat hárul majd.

Az Európai Unióhoz történő csatlakozással összefüggésben is fontos, hogy Magyarország megfelelően elkötelezze magát a verseny támogatása és a versenyjog terén. A verseny támogatása önmagában is nemzeti érdek. A gazdasági verseny feltételeinek a biztosítása, szükség esetén pedig kikényszerítése a magyar társadalom számára a fogyasztói akarat érvényesülésének, ezáltal a jólét fokozásának egyik eszköze.

A kormány a következő intézkedéseket helyezi versenypolitikájának erőterébe: a versenyjogi szabályok folyamatos, közösségi fejleményeket is figyelembe vevő fejlesztése; a jogérvényesítési lehetőségek fokozása, ezen belül is megerősíteni a verseny támogatásán és fennmaradásán őrködő intézményeket; a Gazdasági Versenyhivatalnak a közösségi versenyhatósággal kompatíbilis hatósággá való fejlesztése; valamint a magyar bíróságok felkészítése a közösségi versenyszabályok alkalmazására; továbbá az állami támogatások megfelelő kontrolljának kialakítása; végül az állami versenykorlátozások mérséklése.

Tisztelt Ház! Hangsúlyosan szeretnék szólni az átfogó szabályozási reformról, amelynek fontosságát a Gazdasági Versenyhivatal mellett a kormány is osztja. Itt célszerű megállni egy pillanatra. A klasszikus gazdaságpolitikai felfogás a verseny legfőbb korlátozójában az állami szabályozást vélte felfedezni. Azóta azonban gyökeresen megváltozott a gazdaság szerkezete, mely Magyarországra is - a nemzetgazdaságnak a világgazdaságba történő fokozatos betagozódása révén - egyre inkább vonatkozik. Kimutathatók ugyanis olyan, nemcsak természetes monopóliummal jellemezhető részpiacok, melyeken kifejezetten magas a kínálati oldal koncentrációja. Sőt a telekommunikáció és az informatika metszetében olyan piacokat hoz létre egy-két tőkeerős vállalkozás, ahová a belépés a lehetséges új szereplők számára a befektetendő tőke nagysága miatt csupán álom marad. Ezáltal természetesen ezeket a piacokat a kialakulástól kezdve néhány cég uralja, megakadályozván a gazdasági verseny működését.

Az említett összefüggések alapján jól látható, hogy a verseny bevezetéséhez, illetve fenntartásához a deregulációnak - vagyis a szükségtelen szabályozás leépítésének - és a reregulációnak, azaz az eddig nem szabályozott területek szabályozásának a megfelelő kombinációjára van szükség. Az átalakítás tehát nem öncél, az a gazdaság versenyképességének növelését szolgálja.

(20.10)

Fontos megemlíteni, hogy a szabályozási rendszerek átalakítása több területen már elkezdődött és folyamatban van. Megkezdődött az energiaszektor terén az új működési modell kidolgozása, és ugyancsak napirenden van a távközlési szektor szabályozásának átalakítása. Nyilvánvaló, hogy más, kizárólagos jogon alapuló vagy természetes monopólium esetén is hasonló kérdések merülnek fel.

Minden ilyen tevékenység szabályozásának átalakításával kapcsolatban a versenyre alkalmas és arra alkalmatlan részterületek meghatározása, az előbbiekben a verseny bevezetése, az utóbbiakban pedig a verseny által nem óvott fogyasztókat védő szabályozás kialakítása a fő feladat. Nem lehet tehát bevezetni a versenyt az elektromos energia szállításában, mert a nagyfeszültségű hálózat természetes monopólium, és a monopólium léte miatt indokolt az állami szabályozás. Be lehet viszont vezetni ugyanebben az iparágban az áram kereskedelmében.

Fontos az is, hogy a létező természetes monopóliumok, illetőleg az ezekhez hasonló gazdasági tevékenységek folytatásához nélkülözhetetlen eszközök birtoklói ne legyenek képesek a többi, piacon folyó verseny korlátozására, amit szintén szabályozással kell biztosítani. Meg kell akadályozni az olyan iparági szerkezetet, illetve magatartást, amely révén egy monopólium a versenypiacon is tevékenykedve - például keresztfinanszírozás révén - a versenypiacot is monopolizálja. Előtérbe kell hozni a költségek átláthatóvá tételét annak érdekében, hogy meg lehessen akadályozni a keresztfinanszírozást, vagy hogy megfelelő hatósági árakat lehessen meghatározni, valamint a hozzáférés szabályozását, például a távközlésben az összekapcsolási díjak, az elektromos energia szállításakor a szállítási tarifák formájában.

Megfigyelhető az említett területek közötti átfedés is. Míg korábban az volt a jellemző, hogy az egyes vállalatok csak egyetlen hálózattal rendelkező iparágban voltak érdekeltek, ma teret nyer az iparágak határait átlépő vállalati tevékenység. Például hagyományosan vízszolgáltató vagy villamosenergia-szektorban érdekelt vállalatok távközlési szolgáltatásokat kezdenek el nyújtani, gázszolgáltató vállalatok villamosenergia-kereskedelembe fognak és így tovább.

Mindez nem csupán indokolttá, hanem a szabályozást korszerűen, a modern világ körülményeinek megfelelően kialakítani és működtetni kívánó kormányzat számára kényszerítő erejű követelménnyé teszi, hogy ne egymástól elkülönülten, hanem átfogó szabályozási reform keretében, koherensen alakítsa ki a különböző szabályozásokat és azok intézményrendszerét. Az ilyen szabályozási reform gondolata nem teljesen új, a kérdés a világ több országában napirenden van. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD is behatóan foglalkozik e témával, mivel ez a fejlett gazdaságok előtt álló egyik legnagyobb kihívás és megfelelő megoldás esetén a gazdaságok sikeres működésének egyik legfontosabb tényezőjét jelenti. Az OECD-n belüli munka részeként már folyamatban van a magyar szabályozási rendszer átvilágítása. Hogy a magyar kormány maga is aktívan törekedett erre, az a szabályozási reform melletti elköteleződésként értékelhető. Jelenleg az átvilágítás zajlik az összes szabályozásban érintett állami szerv részvételével, a Miniszterelnöki Hivatal koordinálása mellett.

A közeljövő legfontosabb feladata, hogy az értékelés eredményét és más országok átvilágításból nyert tapasztalatait hasznosítsuk. Véleményünk szerint a szabályozási reformmal kapcsolatos kérdések szorosan kötődnek versenypolitikai kérdésekhez, ezért a szabályozási reform során fontos szerepet tulajdonítunk a Gazdasági Versenyhivatalnak.

Tisztelt Ház! Végezetül szeretném azt is leszögezni, a kormány tudatában van annak a felelősségnek, amely abból fakad, hogy a verseny támogatása alapvető jelentőségű a nemzetgazdaság versenyképessége, sikeres volta, valamint a magyar állampolgárok jóléte szempontjából. Ezért kész felvállalni azokat az erős érdekcsoportokkal való konfliktusokat is, amelyek törvényszerűen bekövetkeznek minden esetben, amikor korábbi kényelmes monopolpozíciók megszüntetésére kerül sor.

Tisztában vagyunk azzal, hogy egy-egy monopóliumnak a piacnyitás vagy a szigorúbb szabályozás következtében elszenvedett, jól megragadható veszteségeivel szemben ott áll a sokkal nehezebben megfogalmazható és megfogható, de a társadalom egésze által élvezett és összességében nagyobb előny, amely a verseny által gerjesztett fokozottabb versenyképesség, a növekedés és a munkahelyteremtés révén áll elő. Tisztában vagyunk azzal, hogy a hangos, érdekeit jól artikuláló ágazati vagy vállalati lobbykkal szemben ott áll a maga konkrétságában nehezebben megfogható, érdekérvényesítési lehetőségeit tekintve gyengébb vállalati vagy egyéni vevő, a fogyasztó, aki abban érdekelt, hogy a gazdaság hatékonyan működjön.

Az előbbiekben elmondottak alapján látható, hogy a kormány elképzelései egybevágnak a határozati javaslatban foglaltakkal, így támogatjuk az Országgyűlés általi elfogadását.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu