DR. VARGA ISTVÁN (MDF): Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt hetekben nagy vihart kavart a megyei földhivatalok vezetőinek kinevezése, és ez alól Békés megye sem kivétel. A történet akkor kezdődött, amikor a miniszter úr április 19-ei hatállyal a Békés Megyei Földhivatal jelenlegi vezetőjének megbízatását visszavonta. Ezt követően pályázat kiírására került sor, s ennek elbírálásakor a Békés Megyei Kárpótlási Hivatal volt vezetője lett a "nyertes". Miniszter úr dr. Göndös Józsefet kikérte a munkáltatójától, és a hozzájárulás április 30-án a minisztériumhoz meg is érkezett.
Ugyanezen a napon kinevezési ünnepségre hívták Budapestre Göndös urat, ahol a szükséges formaságok elvégzése után közölték vele, hogy néhány napon belül kinevezését kézhez kapja. A hír hallatára a földhivatal dolgozóinak mintegy harmada aláírásgyűjtést kezdeményezett, és kérték a döntés felülvizsgálatát. Ezzel párhuzamosan országos és helyi lapokban, de rádióban, televízióban is példátlan támadás indult a pályázat nyertese, dr. Göndös József ellen, aki egyébként egyetlen kormánykoalíciós pártnak sem a tagja.
A történet csattanójaként a Magyar Távirati Iroda útján - pályázat ide, pályázat oda - miniszter úr közölte, hogy mégis megerősíti a földhivatal jelenlegi vezetőjét tisztségében.
Kiss Sándor alakszerű határozatot a kinevezéséről a mai napig nem kapott, mindössze néhány sorban közölte miniszter úr, hogy vezetői megbízatását meghosszabbítja.
Ezek után kérdezem a miniszter urat: miért volt szükség egyáltalán pályáztatásra? Miért kellett egy köztiszteletben álló embert meghurcolni? És végül: miért volt szükség a földhivatal jelenlegi vezetőjének vesszőfuttatására? Tisztelettel várom válaszát.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés