DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Köszönöm. Államtitkár Úr! Nyilván a kormányt és a saját vizsgálatukat méltató szavai nem adtak időt arra, hogy a kérdéseimre válaszoljon, ugyanis arra a kérdésemre, hogy Szemerkényi Réka tájékoztatta-e a miniszterelnök urat, és ha nem, miért nem, illetőleg ha igen, milyen intézkedést tett a miniszterelnök úr, nem válaszolt. Ez azért nem lényegtelen kérdés, mert az államtitkárok, akik lemondtak, azért mondtak le a hivatalos indoklás szerint, mert nem tájékoztatták Stumpf miniszter urat arról a meg nem írt levélről, amit el sem küldtek, és amit az el nem küldés előtt megsemmisítettek, és utána átadtak Kövér László miniszter úrnak. (Derültség az MSZP soraiban.) Ezért kellett nekik lemondaniuk. Szemerkényi Rékának ugyanezért miért nem kell lemondania?
Nem válaszolt arra a kérdésre sem, államtitkár úr, hogy hogyan lehet, hogy ilyen alapos, gyors és önök szerint példa értékű vizsgálat azt az apró körülményt nem tudta tisztázni, hogy az a levél (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Idő!), ami eredeti levélként az önök kezében forgott (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Idő!), és amit az államtitkár asszony (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) átadott Kövér László miniszter úrnak, ezt a levelet ki írta. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Idő!)
Amíg ezekre a kérdésekre nincs válasz, nem megnyugtató a vizsgálat, és nem tudom elfogadni az ön válaszát sem. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés