DR. KALTENBACH JENŐ, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok biztosa: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tulajdonképpen nem a vitára szeretnék reagálni röviden, hanem néhány olyan, talán reagálást igénylő problémára, amely elhangzott.
Először is azonban szeretném megköszönni azokat a nagyon értő és felelősségérzettől átitatott hozzászólásokat, amelyek elhangzottak a beszámolóval kapcsolatban. Azt gondolom, persze megengedhetetlen szerénytelenséggel, de talán mégis megengedhetem magamnak, hogy Kossuth híres mondata jusson eszembe. Valószínűleg nem fogom hajszálpontosan idézni, de valami olyasmit mondott, hogy annyi erőt kíván a megvalósításban, mint amilyen lelkesedést a megszavazásban. Nagyon remélem, hogy azok a felvetések, amelyek kivétel nélkül megerősítették a beszámolóban rögzítést nyert javaslatokat, azok az Országgyűlés őszinte szándékát tükrözik, hiszen - elnézést kérek a kiszólásért - nem akárkik tették ezeket a kijelentéseket, hanem az Országgyűlésben kisebb-nagyobb frakcióval rendelkező pártok képviselői a pártfrakciójuk nevében. Ezért nagyon remélem, hogy ezek nemcsak udvarias fordulatok voltak, hanem az Országgyűlésnek azt a meggyőződését tükrözték, amely ezekből a hozzászólásokból számomra legalábbis kihámozható volt.
Engedjék meg, hogy nagyon röviden reagáljak néhány felvetésre. A régi jogelméleti tétel szerint, illetve a jogalkotástan bizonyos szerzői gyakran emlegetik azt a talán a laikus számára kicsit furcsa megjegyzést, hogy a törvény mindig okosabb, mint az alkotója. Elnézést, ezzel nem bántani akartam bárkit, de magam is meglepődöm néha, hogy az általam leírtakból milyen következtetéseket lehet levonni. Természetesen nem tagadhatom, hogy ezek a következtetések nem vonhatók le, hiszen azok a mondatok, amelyek alapján ezeket a következtetéseket levonják, kétségkívül ott szerepelnek a szövegben.
Ilyen például a statisztikai adat. Legalábbis nem volt szándékom a statisztikai adattal azt érzékeltetni, mintha Budapest a kisebbségek megvetése jegyében működne. Egyszerűen csak egy kétségkívül elgondolkodtató szám jelenik meg a beszámolóban, amelynek több magyarázata lehetséges. Itt elhangzott egy magyarázat, csak azt akartam mondani, hogy ez nem feltétlenül az egyedül lehetséges magyarázat, és nem feltétlenül azonos azzal, amit nekem szándékomban volt kifejezni.
A másik megjegyzésem a Szentgyörgyvölgyi képviselő úr által hiányolt alkotmánybírósági indítványra vonatkozik, és itt tulajdonképpen már egy izgalmas probléma kellős közepén vagyunk, ez az egész regisztráció: ki a kisebbségi, hogyan lehetne ezt megoldani, hogyan lehetne összeegyeztetni olyan dolgokat, amelyeket - legyünk őszinték - nagyon nehéz, majdnem lehetetlen összeegyeztetni. Ugyanis ha a szabad identitásválasztásnak egy olyan értelmet tulajdonítunk, hogy valakinek joga van szabadon mozogni az identitások között és ezt bármikor megteheti, akkor persze nincs szükség semmiféle úgynevezett regisztrációra, mert akkor ebben minden benne van. Azt gondolom, hogy a szabad identitásválasztás nem jelent sem többet, sem kevesebbet, mint azt, hogy nem kívülről határozzák meg azt, hogy én ki vagyok, hanem nekem jogom van eldönteni, hogy ki vagyok, és ehhez ragaszkodni adott esetben. De nem többet! Nem jelent szerintem az identitások közötti szabad mozgást. (Dr. Hende Csaba: Így van, helyes!) Egyébként is furcsa lenne, hiszen ebbe a rövid életbe ennyifajta megalapozott identitás nehezen fér bele.
Ha ezt így értelmezzük, számomra legalábbis meglehetősen egyértelmű, hogy az identitás megvallásának szabadsága egyben az ezzel összefüggő jogok gyakorlásában való részvételt jelenti, de csak azok számára, akik ezt az identitási megvallást megtették. Más kérdés, hogy ezt milyen formában lehet megtenni, és hogyan tudja a jog megakadályozni, hogy ezzel a nyilatkozattal ne lehessen visszaélni. Most csak annyit szeretnék mondani ezzel kapcsolatban, hogy természetesen a magam és a hivatalom nevében mi bármikor, bármilyen, az előző elveknek és követelményeknek megfelelő szabályozásban szívesen közreműködünk, és igyekszünk egyértelmű jogi szabályozást a tisztelt Országgyűlés segítségével megteremteni.
Az alkotmánybírósági indítványnak ebben a kontextusban van értelme, hiszen ez egy olyan végső eszköz, amelyhez az ember csak akkor nyúl, amikor más megoldás nem kínálkozik, ha úgy tetszik, egyfajta ultima ratio, és ezért hiányzik a mostani beszámolóból, hiszen ez a beszámoló egyfajta pillanatfelvétel, amelynek van egy vége, a beszámolási időszak vége, a probléma természetesen továbbra is jelen van, és ezzel a gondolkodás nem zárult le.
Nem szerettem volna azt a benyomást sem kelteni, mintha az úgynevezett etnobiznisz valamiféle kisebbségspecifikus jelenség lenne. Ha netán ez a benyomás keletkezett volna a beszámolóból, akkor ezt nem tartom nagyon szerencsésnek, és el kell gondolkodnom azon, hogy hogyan lehetne ezt kiküszöbölni. Sajnos, a politikai befolyással való visszaélés, ha úgy tetszik, a politikai befolyás aprópénzre váltása nem korlátozódik kisebbség-többség relációjára, és főleg nem korlátozódik a kisebbségi önkormányzati választásokra, hiszen ott az üzlet viszonylag kicsi. Éppen ezért annyiban szeretném kiegészíteni, korrigálni a felvetéseket és egyben reagálni azokra, hogy természetesen mindenféle hasonló típusú visszaélés ellen vagyunk, és nem gondoljuk azt, hogy ez valamiféle, a kisebbségekre különösen jellemző, stigmaszerűen használható tulajdonság lenne. Még egyszer mondom, ha netán ez a benyomás keletkezett volna, az nem megalapozott.
Az antidiszkrimináció ügyében szándékosan nem foglaltunk állást. Úgy értem abban a kérdésben, hogy egy meghatározott, átfogó törvényi szabályozásra van-e szükség vagy pedig részletszabályok megalkotására. A vitában elhangzott hozzászólásokból látszik, hogy mindkét út valószínűleg járható. Azt viszont szeretnénk szorgalmazni itt, e helyen is, hogy történjen meg egy ezzel kapcsolatos vizsgálódás és jussunk el valamiféle konklúzióhoz, mert arról meg vagyok győződve, hogy ez mint szabályozási tárgy - nem a technikáját illetően, de a téma szükségességét illetően - feltétlenül prioritást érdemel.
Hadd tegyek ide egy gyors kitekintést. Nem rég jártam Németországban, ahol komolyan foglalkoznak ezzel a témával minden ellenkező híresztelés ellenére. Nemcsak az úgynevezett angolszász jogrendben téma ez, és nemcsak Hollandiában van egy hasonló törvény a kontinensen először, hanem az Európai Unió egy komoly kontinentális jogi tradíciókkal rendelkező országában is komolyan fontolgatják, sőt, az előző ciklusban két törvénytervezet is készült ezzel kapcsolatban, a most hatalmon lévő koalíció pedig a koalíciós megállapodásban a programba vette fel az antidiszkriminációs szabályozás fejlesztésének szükségszerűségét. Talán ez a példa is egyfajta motivációt jelenthet számunkra.
Végül még egyszer köszönöm a tisztelt Országgyűlés - remélhetőleg mondhatom - egyhangú támogatását, legalábbis a felszólalásokból nekem ez a benyomásom keletkezett. Végül szeretném megköszönni mindazoknak, akik ebben a késői órában is kitartottak, külön a munkatársaimnak, akik most is itt vannak és persze velem vannak az év 360-valahány napjában is.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
(22.00)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés