KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A szocialisták álláspontja kezdettől az volt, hogy Koszovóban meg kell állítani az etnikai tisztogatást, a népirtást, és a térségben olyan viszonyokat kell teremteni, amelyek kizárják a hasonló konfliktusok jövőbeni lehetőségét. A rendezés kikényszerítésére irányuló NATO-akcióban való magyar részvételről azt mondtuk, hogy Magyarországnak hozzá kell járulnia a NATO-akció sikeréhez nemcsak a NATO-tagságunk miatt, hanem azért, mert érdekünk a rendezés; és hogy a hozzájárulás módja, mértéke olyan legyen, amely nem jár az elkerülhetetlennél nagyobb kockázatokkal Magyarországra, illetve a vajdasági magyarságra nézve.

Szeretném emlékeztetni a Házat, hogy megszavaztuk a kormány valamennyi előterjesztését, több esetben is türelmesen vártunk, amíg elkészül a vitára alkalmas harmadik, negyedik vagy sokadik változat, egyetértettünk a légtérhasználat engedélyezésével, a repülőterek használatával, az átutazásokkal és az orvoscsoport kiküldésével Albániába.

Egyetlen alkalommal vetettük fel egy korábbi döntés felülvizsgálatát, azt javasolva, hogy a repülőtér-használatból, a határozatot módosítva zárjuk ki az innen induló légicsapások lehetőségét. Tettük ezt azért, mert tapasztaltuk, hogy a miniszterelnök úrnak a parlamentben tett kijelentésével ellentétben a NATO-légicsapások nagyon is érintek magyaroklakta vajdasági településeket. Tettük ezt azért, mert a kormány nem volt hajlandó megadni az általunk kért tájékoztatást az immár innen induló légicsapások kockázatairól, illetve az ezeket kizáró vagy legalábbis mérséklő garanciákról. Tettük ezt azért, mert érzékeltük, hogy a kormány nem teljes mértékben ura a helyzetnek, sodródik az eseményekkel (Zaj, moraj a Fidesz soraiban.), nyilatkozatait... Elnök Úr! Nem tudom, hogy futballmérkőzésen vagyok-e vagy a parlamentben. (Csurka István: Döntsd el!)

Forrás: parlament.hu