SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Hölgyeim és Uraim! Akinek vaj van a fején, ne menjen a napra, tartja a bölcs népi mondás, s ha valaki mégis ezt teszi, annak nyilván jó oka van arra, hogy vállalja ezt a kockázatot. A Szabad Demokraták Szövetsége egyes képviselői az utóbbi hetekben, napokban ismételten szappanoperába illően, több folytatásban, vetítéssel egybekötve, nádpálcával a kezükben játsszák el a közpénzek gondos őrének szerepét. Mindössze két dologról feledkeznek el következetesen: állításaik bizonyításáról és saját múltjukról; hogy ne mondjam, képviselőtársaim igen takarékosan bánnak az igazsággal.

Hogy a választók által alig több mint egy éve leváltásra ítélt koalíció kisebbik pártját megcsalja az emlékezete, nyilván nem véletlen, hiszen anélkül, hogy bármilyen komolyabb vizsgálat indult volna, illetve annak eredményét ismernénk, csupán egyetlen tárca, a volt Művelődési és Közoktatási Minisztérium működése olyan hiányosságokra és visszaélésekre vetett fényt, amelyek összegszerűségében elérik az SZDSZ-MSZP-, Tocsik-Boldvai-Budai-ügy 800 millió forintját. Csoda-e hát az emlékezetkiesés? Aligha. A közvélemény azonban mégis jól emlékszik ezekre az ügyekre, így a SZDSZ prominens vezetőinek, a volt belügyi és a volt közoktatási miniszternek meglátásom szerint jó oka van az idegeskedésre. A volt MKM - SZDSZ-es minisztérium - vezetése súlyos örökséget hagyott maga után. Néhány dolog, felelevenítve az emlékezetünket:

Korrupciógyanús csalási ügyek, lásd az OK-TAT-botrányt, ahol a volt MKM megbízásából meghirdetett pályázat - vagy nevezzük egyszerűen a nevén a gyereket: pénzosztás - során egy lopott személyi igazolvánnyal, egy létező személy adataival visszaélve, egyébként a pályázat elbírálása után létrehozott társaság közel 300 millió forintot kapott a minisztériumtól. Ahogy a lapokból értesülhettünk, az ügy nem volt egyedi, kistestvérei ügyében még nyomoz a rendőrség, a kárösszeg itt is megközelíti a 200 millió forintot.

De örökül hagyott a tárca jutányos feltételekkel kötött szerződéseket is, ilyen például a Világbanki Programiroda volt vezetőjének ügye, ahol a volt miniszter úr által jegyzett szerződés alapján 142 millió forintos végkielégítést kellett volna kifizetni egy olyan munkavállalónak, aki közalkalmazottként vagy éppen köztisztviselőként is elláthatta volna a feladatát - igaz, akkor nem lehetett volna a havi fizetése 2,5 millió forint, vagyis hatszorosa egy miniszterének és éppen harmincszorosa egy tanárénak. A lapokban persze erre is kaphattunk az SZDSZ által kielégítőnek gondolt, valójában azonban - nem is meglepő módon - cinikus választ, miszerint ezzel a volt miniszter úr csak a Világbank nyomásának, hogy azt ne mondjam, lobbyzásának engedett; egy másik SZDSZ-es képviselő szerint pedig nevetséges és kicsinyes dolog ilyesmivel foglalkozni, lásd egy napilap múltkori számát. Ez a kicsinyes és nevetséges összeg, tisztelt képviselőtársaim, 142 millió forint.

De ilyen ügy a Korona Kiadó botránya is, ahol az MKM volt vezetője, egy SZDSZ-es képviselőtársunk egy közeli rokona javára hozott olyan döntést, amelyet azóta a Legfelsőbb Bíróság is jogszerűtlennek ítélt. A kárösszeg itt csak 20-25 millió forint. Ez idáig 660 millió forint.

A lista természetesen - és legfőképp sajnos - tovább is folytatható lenne az SZDSZ jelenlegi elnöke által a kormányváltáskor a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban osztogatott, és a hírek szerint igen nagyvonalú végkielégítésekkel, vagy azzal, hogy hogyan jutottak - már a választások után, de még a kormányváltás előtt, a politikai erkölcsöt durván sértő módon - kiemelt pozíciókba SZDSZ-hez hű pártkatonák. Azt gondolom azonban, hogy felesleges tovább sorolni a listát, sajnos nem lenne meglepetés, ha a napokban záruló KEI-vizsgálat újabb visszaéléseket tárna fel, és ezzel növelné az amúgy sem rövid lajstromot. Mondhatni: a jelenlegi oktatási miniszter bárhová nyúl, ilyen és ehhez hasonló esetekre bukkanhat - nem irigylem érte, hiszen az ő feladata az ügyek korrekt rendezése, az adófizető polgárok pénzének visszaszerzése. Az SZDSZ vezetőinek, volt állami vezetőinek pedig helyesebb lenne megkövetni a polgárokat, akiknek az adóbefizetéseivel olyan nagyvonalúan bánt az elmúlt négy évben.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)

Forrás: parlament.hu