DR. PUSZTAI GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, hogy egy rossz példán keresztül helytelen lenne a törvény módosítását indokolni.

A Kelet-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács működése ezek szerint nem felel meg azoknak az igényeknek, amelyek a törvényben megfogalmazódtak. Szeretném tájékoztatni és felhívni a figyelmét arra, hogy ha információra van szüksége, szíveskedjen tanulmányozni a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács működését, amely működik, és amely már elfogadta a térség területfejlesztési koncepcióját, a programkidolgozáson fáradoznak. Ugyancsak itt szeretném hozzátenni, hogy éppen egy jól működő regionális fejlesztési tanács a példa arra, hogy az európai uniós pénzeszközökhöz hozzá lehet nyúlni.

A Phare-CBC program keretében mintegy 50 millió ECU-t pályázott már meg a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács, eredményesen, sikeresen, és ha 100 millióra lett volna lehetőség, arra is tudott volna programokat benyújtani. Nem indokolja tehát a törvény módosítását az, hogy a Kelet-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács rosszul működött. Van rá példa, hogy ennek a törvénynek a keretei között létrejött regionális fejlesztési tanácsok eredményesen tudtak működni, és a problémát ott látom, hogy beindult egy igazi, most már programalkotó munka, amelyhez másfél év múlva hozzányúlunk, és egy új szervezeti struktúrába kívánjuk bekényszeríteni ezek a tanácsokat.

Én azt hiszem, hogy nem a törvény ilyen jellegű módosítása a megoldás e tekintetben, hanem sokkal inkább az itt már több hozzászólásban felmerült forrásbiztosítás, a fejlesztési lehetőségek garantált biztosítása, a központi akarat érvényesülése bent lehet ebben, de hogyan járul hozzá a központi akarat az ilyen regionális fejlesztési tanácsok programjainak a megvalósításához. E körben kellett volna inkább törvénymódosításban gondolkodni, nem pedig hozzányúlni a szervezeti struktúrához, amely, még egyszer hangsúlyozom, önkéntes alapon, de működött és létezett.

Forrás: parlament.hu