DR. PUSZTAI GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Én is Szászfalvi képviselőtársam beszédével kapcsolatban szeretnék véleményt nyilvánítani, de nem úgy mint Baráth Etele képviselőtársam, hogy egyetértek minden egyes felvetéssel.
Nem tudok egyetérteni azzal, hogy a törvény-előkészítő munka nem azt eredményezte, hogy alulról építkező területfejlesztési rendszer épült ki. Épp azt kifogásoljuk, hogy ma például le fogják zárni ennek a törvénytervezetnek az általános vitáját, és nem lesz lehetőség arra, hogy további konzultációkat folytassunk. Azt hiszem, ebben az MDF-es képviselőtársaimmal is egyetértünk, hogy nem lenne szabad lezárni ezt a vitát. A törvény-előkészítő munka másfél-két éven keresztül zajlott, részese voltam ennek az előkészítő munkának; rengeteg érdek-összeütközés alapján született meg, hozta meg a parlament - nagy többséggel - a döntést a törvény tekintetében.
Ugyancsak ehhez kapcsolnám azt is, hogy az Országos Területfejlesztési Koncepció is mintegy két éven keresztül készült, s ezért is volt csúszás, mert a helyi érdekek, a helyi észrevételek figyelembevételével alakult ki az Országos Területfejlesztési Koncepció. Most pedig két napon belül, két napirendre tűzéssel lezárjuk az általános vitát, és nincs lehetőség további észrevételeket tenni a törvénytervezettel kapcsolatosan!
Amit én hiányolok, és azért merem ezt kijelenteni, hogy hiányolom a törvényből, mert úgy érzem, hogy további űrt hagyunk: nem jelenik meg a módosító törvénytervezetben a forráskoordináció eszközrendszere. Úgy tűnik számomra, hogy a területfejlesztési módosító indítványok mind az intézményrendszerre szűkülnek le, és pont a leglényegesebb kérdéssel, a forrásoldalával nem foglalkozunk: nem foglalkozunk azzal, hogy ebben az országban többféle csatornán keresztül zajlik a területfejlesztés finanszírozása, és ennek a koordinációja nem biztosított. Azáltal, hogy az elkülönített alapokat megszüntettük - az Útalapot, a Vízügyi Alapot és sorolhatnám -, ezáltal áttekinthetetlenné... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés