DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az interpelláció bevezető gondolatával teljes mértékben egyetértek. Az új információs társadalom felépítése közérdek, az információ áramlásához szükséges több ezer bázisállomás, antenna felépítése is az - mondotta a képviselő úr. Majd ezt követően egy váratlan fordulattal azt a tervezetet bírálta, amely ezt az elképzelést meg is kívánja valósítani.
A bírálatot viszont már nem tudom osztani. Egyrészről ez egy olyan kérdést címez hozzám, amelynek megválaszolása nem az én feladatom. Ez a kérdés a következő: miért nem tették lehetővé, hogy az elkészült módosítóindítvány-tervezetekkel megnyugtatóan rendezzük több ezer tulajdonos ügyét? A tiszteletteljes válaszom a következő:
Az Igazságügyi Minisztériumnak nincs alkotmányos, azaz közjogi módja és lehetősége arra, hogy egy törvényjavaslattal kapcsolatban a módosító indítványok elfogadását elérje vagy megakadályozza. A képviselő úr felvetésének ez a része csak és kizárólag a Házszabályt, az Országgyűlés döntéshozatali rendjét illeti, annak nincs köze sem a kormány, sem az egyes tárcák álláspontjához. Ezért az első, politikai természetű kérdése megválaszolását téves címzés miatt kell elhárítanom. A "ki, mit és miért tett vagy nem tett a tisztelt Házban" című dilemma megválaszolása egy hatalommegosztó jogállamban sohasem tárca- és nem kormányfeladat, az kizárólag tehát a parlamentre tartozik. A képviselő úr első felvetésével magát az Országgyűlést próbálja burkoltan interpellálni, amihez természetesen nem tudok segédkezet nyújtani.
Más a helyzet a kettes számú kérdéssel, és ezért azt is megismétlem: ön szerint nem sérti-e az állampolgárok tulajdonhoz való jogát az új rendelkezés? Ennek megválaszolása már valóban igazságügyi kompetencia, és vagyok olyan helyzetben, hogy választ is adhassak. A válaszom egyértelmű: nem. A tulajdonjog alkotmányos alapjogunk. Olyan jog azonban, amely meghatározott feltételek mellett, kizárólag törvényi rendelkezés alapján elvonható, illetve korlátozható is.
Valamennyiünk találkozott már élete során a kisajátítással, a szolgalmi joggal, tehát azokkal a jogi tényekkel és körülményekkel, amelyek a tulajdonjogot kényszerűen korlátozzák. Ilyenkor a tapasztalat szerint kétféle tulajdonosi magatartás létezik. Az egyik a tudomásulvétel, amikor is a tulajdonos elfogadja azt, hogy - itt most a törvényt idézem - "tulajdonát közérdekből, az elkerülhetetlenül szükséges esetekben és mértékben, vagyis szükségesen és arányosan korlátozzák". Ebben az esetben fel kell mérni a korlátozás mértékét, és ha tetszik, ezt pénzre kell váltani. A közérdek, esetünkben a távközlési érdek áll az egyik oldalon, a magánérdek, azaz a pénzbeli kiegyenlítés a másikon. Csak így hangolhatók össze az egymásnak ellentmondó igények és érdekek.
Sajnos hagyományainkat ismerve számolnunk kell egy másik tulajdonostípussal is, azokkal, akik szeretnék megakadályozni a törvényes szolgalmi jog létesítését, vagy azért, hogy ebből esetlegesen nagyobb anyagi előnyt szerezzenek, vagy csupán öncélúan.
(16.20)
Vannak ilyenek is - szeretnék hátráltatni a beruházást. Szinte már iskolapéldák azok az időlegesen félbehagyott autópályák, amelyek egy útba eső vityilló miatt nem tudtak továbbépülni. Ilyenkor a közlekedők tízezreinek érdeke állt szemben egy-egy csökönyös ellenállóéval, és sajnos nem egyszer komoly időbe került, hogy a többség érdeke érvényre juthasson.
Ezt a hosszas alkudozási folyamatot küszöböli ki a távközlés érdekében a törvénymódosítás. A polgári törvénykönyv szerint az ingatlan tulajdonosa tűrni köteles, hogy az arra feljogosított szervek feladataik ellátásához szükséges mértékben ingatlanát időlegesen használják és abban őt korlátozzák.
Ugyanígy a Ptk. alapján az ingatlanra közérdekből szolgalmi jogot lehet alapítani. Mindezért kártalanítás jár, amelyet vita esetén, szakértői vélemény alapján a bíróság állapít meg. Amennyiben a távközlő eszközök elhelyezése az ingatlan használatát megszünteti vagy jelentősen akadályozza, a tulajdonos akár az ingatlan (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) egészének megvásárlását, kisajátítását is kérheti.
Utolsó mondat: a határozattal szemben jogorvoslatnak, végső soron bírói útnak is helye van, ily módon nincs szó az alkotmány sérelméről...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés