KARAKAS JÁNOS (MSZP): Szentgyörgyvölgyi úr részben nekem címezte talán a mondanivalóját, amikor azt mondta, hogy ha valaki a földművelésügyi hivatalok ellen ágál, az voltaképpen azt mondja, hogy ne legyen felzárkózás, ne nőjön a vidék életszínvonala. Azt is hozzátette, hogy ez lehet, hogy demagógia. Ez így önmagában - hadd mondjam - demagógia. Én nem az FM-hivatalok ellen vagyok, hanem az ellen, hogy a központosítás ne nőjön. Az FVM-nek van egy nagyon jó stratégiája a Shapard-programmal kapcsolatban, mégpedig az, hogy alapít a 192 kistérségi társulásra. Ezekből akarja a későbbiek során a későbbi nonprofit helyi ügynökségeket kiépíteni. Márpedig ha ezt akarja, akkor nagyon helyesen gondolkodik az önkormányzatiságban. Ehhez viszont nem elég az, hogy csak az állami akarat képeződjön le, hanem ehhez az kell, hogy például vegyük be a mezőgazdasági érdekképviseleteket, és ne kuncsorogjanak a megyei területfejlesztési tanácsokban, mert egy-egy agráros van összességében, aki szólathatja a hangját. Tehát erről van szó igazából, amikor szóltam ez ellen a centralizáció ellen. Ha igazából Európába akarunk menni, akkor igenis ezeknek is meg kell adni valahol a szerepet, és így tud kiteljesedni majd a térség, a regionalitás és egyéb elv.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés