HOMA JÁNOS, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága augusztus 31-ei ülésén megtárgyalta az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló T/1501. számú törvényjavaslatot, és a bizottság többsége azt általános vitára alkalmasnak tartotta. Előrebocsátom, mivel lesz kisebbségi előadó, így a kisebbségi véleménnyel nem kívánok részletesen foglalkozni.
A törvényjavaslat két olyan részét tervezte megvitatni a kulturális bizottság, amely a kultúra területét érinti. Így az első rész III. fejezetében lévő, a személyi jövedelemadóról szóló törvény módosítását és a IV. rész X. fejezetében lévő, a kulturális alapprogramról szóló törvény módosítását. De az ellenzéki képviselők kérésére a IV. fejezet társadalombiztosítással kapcsolatos, kultúrát érintő területét is megtárgyalta a bizottság. Az ülésen elhangzott, a módosításokra jellemző, hogy az adózók, illetve az adó által érintett valamennyi adóalany számára biztosít megfelelő felkészülési időt a módosítások befogadására, megértésére. Az államháztartási törvényben biztosított az elfogadást követő 45 nap felkészülési idő az új szabályok megértésére.
A kulturális bizottság előtt különösképpen a közcélú adományozással kapcsolatos adókedvezmény módosítása került terítékre. Ezzel kapcsolatban el kell mondani, hogy 2000-ben ez is változik, legfőképpen a kedvezmény egyszerűsítését tűzte célul a pénzügyi tárca. Így az adókedvezmény mértéke, tehát a befizetés 30 százalékban lesz meghatározva. Az idén 30, illetve 35 százalék volt ez a rendes, illetve a kiemelkedően közhasznú szervezetek támogatása esetén. Ezután a kiemelkedő és a rendes közhasznú szervezetek is egyaránt 30 százalékos támogatást élveznek. Megkülönböztetés annyiban lesz, hogy a felső határ egy fix összegben lesz meghatározva. Az idén ez meglehetősen bonyolult szabályozással volt megoldva, jövőre ez a kiemelkedően közhasznú szervezetek esetében 100 ezer forint lesz éves szinten, míg a sima közhasznú szervezetek támogatása esetén 50 ezer forint. A tartós adományozás rendszere fennmarad 2000-re, tehát akik hosszabb időtávra kötnek szerződést adományozás céljából, azok további kedvezményt élveznek.
(18.30)
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának jelen lévő képviselője szóvá tette, hogy a napokban küldték meg a tárcának az adótörvények módosítására tett javaslataikat, amelyek alapvetően korrekciós javaslatok, és megítélésük szerint ezek nem minden esetben épültek be a most előttünk lévő tervezetbe.
A kulturális járulék kapcsán elhangzott, hogy 1996 óta folyik vita a személyi jövedelemadó 143. szám alatt besorolt tevékenységéről, pontosabban arról, hogy hogyan kell kiszámolni a járulékalapot. Tehát 1996 óta szükséges a törvény módosítása. Egyre akutabb a probléma, amellyel az APEH esetenként nem ért egyet. Ezért került be ez az egy rendelkezés a javaslatba, mert a nemzeti kulturális alapprogramról szóló törvény módosítása nem szerepel az elkövetkező fél év programjában.
A kormánypárti képviselők többek között arra kerestek választ, hogy például mikortól kerül jövedéki termékkörbe a bor, amely jelenleg nem jövedékiadó-köteles. Szó volt arról is, hogy az újságnyomópapír esetében nem szerepel adómódosítás a javaslatban. Elhangzott az is, hogy a társadalombiztosítási járulékkal kapcsolatban a 100. §-ban szó sincs tartalmi változtatásról, csak a fogalmazás lett szebb.
A kulturális bizottság többsége az említett javaslatot általános vitára alkalmasnak tartotta.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés