ELNÖK: Köszönöm szépen. Tehát a képviselő úr nem fogadta el a miniszter úr válaszát. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a miniszteri választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 176 igen, 85 nem szavazat és 13 tartózkodás mellett a miniszter úr válaszát elfogadta.

Kérem közben Kávássy Sándor államtitkár úr gépét bekapcsolni. Köszönöm.

Tekintettel arra, hogy Szili képviselő úr a honvédelmi miniszter úrhoz címzett interpellációját sem kívánja a mai napon, csak a következő alkalommal elmondani, képviselőtársaim, Ecsődi László, a Magyar Szocialista Párt képviselője, nyújtott be interpellációt szintén a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez: "Meddig lesz a Duna országhatár?" címmel. A képviselő urat illeti a szó.

Forrás: parlament.hu