BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszonyt. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon röviden szeretnék reagálni. Először is köszönöm minden hozzászóló képviselőtársamnak, hogy be tudta bizonyítani azt, hogy van Magyarországon nemzeti ügy, és az ásványvagyon-gazdálkodást mindenki nemzeti ügynek tekinti, és ebben a kérdésben tudunk közösen gondolkodni.
Ami a szakmai felvetéseket illeti, azt hiszem, minden egyes felvetést teljes joggal lehet osztani, de szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az árképzés, tehát az új, bevezetendő árképzés sem azt mondja ki, hogy a világpiaci árat kell bevezetni, hanem csak azt fogalmazza meg, hogy a világpiaci ár figyelembevételével kell meghatározni a hazai kitermelésű földgáz árát. A törvényjavaslat tehát önmagában lehetőséget teremt egyfajta csillapításra, olyan szükséges csillapításra, amelyről Szalay képviselő úr is beszélt. De ha úgy látjuk, hogy ezt valamilyen módon hangsúlyozottabban kell megjeleníteni a törvényjavaslatban, akkor természetesen készek vagyunk ilyen irányú módosító javaslatokat megfogalmazni, akár közösen kidolgozni.
Ami a kompenzálás témakörét illeti, ezzel is általánosságban természetesen egyet lehet érteni, ugyanakkor a jelenlegi árak mellett ez egyáltalán nem látszik szükségesnek. Abban az esetben szükséges, ha bekövetkezik az, amiről Szalay képviselőtársam beszélt. Ebben az esetben viszont semmiképpen sem lenne szükséges vagy szükségszerű - az én véleményem szerint helyesen -, ha valamilyen módon megpróbálnánk a törvénnyel vagy a bányajáradékkal összekötni.
(20.40)
Ugyanakkor szeretném felhívni az államtitkár úr figyelmét arra, hogy mindenképpen helyes gondolat lenne, ha a bányajáradék-növekedésből származó bevétellel például a megújuló energiaforrások felhasználását támogatná a kormány, hiszen úgy, ahogy több képviselőtársam is elmondta, az a rendszer (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), amelyben ennyire a földgáz irányába csúsztunk el, nem tartható.
Köszönöm a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés