DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tudom, hogy a részletes vita szakaszában vagyunk, előadásom döntő részében erről is fogok szólni, de ahhoz, hogy értelmezhető legyen, amit mondani fogok, az elején szükséges néhány általános megjegyzést is megkockáztatnom.

Engedjék meg, hogy elsőként azzal kezdjem, a magam részéről szomorú vagyok, hogy erre a részletes vitára most kerül sor szeptemberben, hiszen az eredeti előterjesztők - vagyis Kuncze Gábor és jómagam - az eredeti előterjesztésben úgy ítéltük meg, hogy 1999. június 18-ára a vizsgálat lezárható. Legyenek szívesek megtekinteni az előterjesztést, abban ez szerepel! Akkor abból az optimista forgatókönyvből indultunk ki, hogy mindenki abban érdekelt, hogy minél hamarabb tiszta vizet öntsünk a pohárba, a körülményeket tisztázzuk, és akár rögtön egy ülésben is el tudtuk volna fogadni a vizsgálóbizottság felállítását és annak személyi összetételét - nem számítottunk arra, hogy módosító indítványok sokasága fog előkerülni -, és ez lehetővé tette volna, hogy ma már a vizsgálat végeredményéről folyjék a vita, illetve a bizottság a parlamenttel ismertethesse a vizsgálat végeredményét. Mindannyian tudjuk, hogy ez nem következett be, amit nagyon sajnálatosnak tartok.

Sajnálatosnak tartom azt is, hogy a háromhetes ülésezés miatt a bizottság október végéig gyakorlatilag nem tud felállni; a következő három hét múlva fogadjuk el a módosító indítványokat, majd az azt követő három hét múlva fogjuk azt zárószavazással megerősíteni. Remélem, hogy akkor már a személyi összetételről is dönteni tud a parlament, de erre vonatkozó egyértelmű jelzést se a Fidesz, se a többi kormánypárt részéről nem kaptunk. Tehát még az is jámbor óhajnak tűnik, hogy október végén végre elkezdhetünk dolgozni.

Kinek az érdeke az, hogy ez az ügy úgy húzódjon, mint a rétestészta? Bizonyosan nem az ellenzéké! De azt gondolom, hogy ha az érintettek valóban nem keveredtek bele olyan összefüggésekbe, amelyek feltehetők az ügy kapcsán, akkor nekik is az az érdekük, hogy ezt minél hamarabb, minél egyértelműbben tisztázni lehessen. Ez az első kérdés.

A második általános megjegyzésem arra vonatkozik, hogy tudom, három vizsgálat is született már az ügyben. Egyet végzett a Fidesz-frakció, egyet a Miniszterelnöki Hivatal, sőt egyet a Lockheed-Martin cég is, mégis ezek a vizsgálatok számos fontos kérdést a mai napig nem tisztáztak. Tehát fontos, hogy ezt a jól körülírható ügyet végre tisztázni tudjuk.

Számos olyan kérdés van, amit már az elején megfogalmaztak ellenzéki képviselőtársaim, jómagam itt a plenáris ülésen, más fórumokon is, de ezekre még nem kaptunk választ. Nem itt van a helye, hogy ezeket felsoroljam, nem is akarom ennyire igénybe venni az önök türelmét, hiszen hosszú ideig tartana, ha az összes megválaszolatlan kérdést most újra feltenném - és választ úgysem kapnék rájuk.

A körülmények és a helyzet világos. Ezek után engedjék meg, hogy rátérjek a vitaszakaszban érintett módosító indítványokra. Magam is részt vettem az ügyrendi bizottság ülésén, hallottam az ott elhangzó érveket és ellenérveket, ezekre is röviden reagálni kívánok.

Az első módosító indítvány, amelyet érinteni kívánok, az ajánlás 3. pontjában szerepel, dr. Vitányi István képviselő úr terjesztette elő és a határozati javaslat 1. pontjára vonatkozik. Ez látszólag csak stiláris jellegű módosítás, valójában azonban érinti a vizsgálóbizottság célkitűzéseit is, ráadásul nincs összhangban a vizsgálóbizottság elnevezésével, ezért mindenképpen helytelenítem és hibásnak tartom. Nagyon tudatosan törekedtünk arra, hogy a határozati javaslat 1. pontja összhangban legyen a vizsgálóbizottság elnevezésével. Így az a furcsa helyzet van, hogy a vizsgálóbizottság elnevezése és a vizsgálat feladatait meghatározó 1. pont között komoly különbség látszik. Úgy gondolom, ez nemcsak stiláris kérdés, hanem a dolog lényegét is érinti, ezért kérem tisztelt kormánypárti képviselőtársaimat, hogy bírálják felül az ügyrendi bizottságban elfoglalt álláspontjukat és helyezkedjenek arra a józan álláspontra, amelyik ezt a javaslatot elutasítja.

Az ajánlás 4. pontjában szereplő módosító javaslat nem kapta meg az egyharmadot, ezért erre nem térek ki. Ez egyébként nyilvánvaló tévedésen alapul, Tímár György képviselőtársunk valószínűleg egy másik vizsgálóbizottsághoz kívánta benyújtani a módosítását, hiszen a közpénzekből konszolidált pénzintézetek hiányainak a tételes kivizsgálására tesz javaslatot. Ez nem idetartozó ügy, itt helyesen járt el a bizottság, és ezt tovább nem is kívánom érinteni.

Az igazi problémák az ajánlás 5. pontjától kezdődnek. Itt egy sokkal általánosabb és sokkal súlyosabb problémáról van szó, mintsem egyetlen határozati javaslathoz benyújtott módosításról.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az eredeti határozati javaslat 2. pontja a vizsgálat tárgyát határozza meg, azokat a kérdéseket összegzi, amelyekre feltétlenül választ kell találnia a vizsgálóbizottságnak. Ezek azok az egyszerű és világos kérdések, amelyek megfogalmazódtak bennünk, amikor úgy döntöttünk, hogy vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezzük a parlamentben. Megítélésem szerint mindegyik olyan módosítás, amelyik a határozati javaslat 2. pontjára vonatkozik, házszabályellenes. A Házszabály - megítélésem szerint nagyon helyesen és bölcsen - ugyanis a következőképpen fogalmaz; engedjék meg, hogy a Házszabály 34. § (2) bekezdését szó szerint idézzem: "Az ideiglenes bizottság létrehozatalára irányuló határozati javaslathoz nem lehet olyan módosító javaslatot benyújtani, amely a vizsgálóbizottság elnevezésére, a vizsgálat tárgyára vonatkozik."

Attól tartok, hogy kormánypárti képviselőtársaimnak valamilyen sajnálatos félreértésből adódóan olyan Házszabályt kézbesítettek vagy juttattak el hozzájuk, amely nyomdahibát tartalmaz, jelesül a "nem" szócskát kifelejtették abból a Házszabályból, amit ők olvasnak, de a Házszabály érvényes szövege - ami ellenőrizhető - nagyon határozottan azt mondja, hogy nem lehet olyan módosító javaslatot benyújtani. Nehezen tudom elképzelni azt a házszabály-értelmezést, amely azt mondja, hogy a "nem lehet" tulajdonképpen azt jelenti, hogy "be lehet". Amennyiben a magyar nyelv értelmezésével kapcsolatban van valamiféle konszenzus közöttünk, és képesek vagyunk egymás gondolatait megérteni, akkor nem értelmezhetjük ezt másképpen, csak úgy, hogy nem lehet.

Nem egyszerűen arról van szó - és most sok módosító indítványt érint az érvelésem -, hogy a Házszabálynak valamilyen absztrakt kívánságába ütköznek ezek a módosító javaslatok, hanem gyakorlatilag fundamentális támadás egy fontos parlamenti intézmény, a vizsgálóbizottságok működésével szemben.

Tisztelt Képviselőtársaim, kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt! Gondoljanak bele abba, hogy ha a vizsgálóbizottságok eredeti vizsgálati tárgyára vonatkozóan korlátlanul lehetne módosító javaslatokat elfogadni, illetve a vizsgálat tárgyát módosítani, akkor a mindenkori többség minden vizsgálóbizottságot teljesen értelmetlenné tehet, hiszen az egyes módosítások akár ki is zárhatják az eredeti tárgyat, vagy olyanokkal egészíthetik ki, amelyek nem tartoznak oda, amelyek pont ellentétes hatást váltanak ki, és amelyek gyakorlatilag aláássák ennek az intézménynek a lényegét.

(21.20)

Tehát itt nem valamiféle elvont vitáról van szó, hanem egy precedens értékű ügyről, amely súlyosan veszélyeztetheti a parlament egyik fontos intézményét, a vizsgálóbizottságokat. Tehát ha ez a gyakorlat ilyen módon érvényesül, és ezt az ügyrendi bizottságban helyet foglaló kormánypárti képviselők így látják, akkor nehezen marad más megoldás számunkra, mint hogy az Alkotmánybíróságtól kérjünk ebben végleges értelmezést, hiszen az Alkotmánybíróság hivatott már csak az ügyrendi bizottságon túl elbírálni, hogy hogyan is kell ezt értelmezni.

Ha most egy múltból vett példát vennék, akkor ez akár olyan abszurd dolgokra is vezethetne, hogy amikor az ellenzék az elmúlt ciklusban a Tocsik-ügyet kivizsgáló bizottságra tett javaslatot, akkor ezt az egykori kormánytöbbség módosíthatta volna olyan módon, hogy ennek a bizottságnak a Fidesz-székház ügyeit kell kivizsgálnia. Ez természetesen nem történt meg, mert ilyen abszurd dolgokat nem vetettek föl az előző kormánytöbbség képviselői; pontosan tudták, hogy ez képtelenség, teljesen ellentétes mindenfajta józan elgondolással és a Házszabállyal; de ettől kezdve, ha itt szabadon módosíthatók a vizsgálat tárgyai, akkor ez lehetséges lesz, és ezek után teljesen ellehetetlenedik, elhiteltelenedik a vizsgálóbizottságok intézménye.

Gondoljanak bele, képviselőtársaim, a jelenlegi kormánytöbbség tagjai is, hogy ez az állapot, a kormánytöbbséghez tartozás nem örök életre szól, az egyes pártok egyszer kormánypártban vannak, egyszer ellenzékben vannak, itt hosszú távú intézményeket kell építenünk, a demokrácia intézményeit - rendkívül veszélyes gyakorlat honosodhat meg. Ami pedig a vonatkozó pontot illeti, tehát Vitányi István második pontját, a vizsgálat egyik fontos szempontját kívánja törölni.

Amikor mi felvetettük azt, hogy miért tartották a levélírók indokoltnak, hogy az Amerikai Egyesült Államok még három évig hivatalban lévő magyarországi nagykövete helyett más személyt ajánljanak a külügyi bizottság figyelmébe, úgy gondolja, hogy ez egy nem lényeges kérdés, ezt nem kell megvizsgálni. Pedig ez az egyik legfontosabb kérdés. Mi állt a dolog mögött? Milyen megfontolások, esetleg milyen érdekek motiválták? Enélkül nem lehet ezt a dolgot lezárni. Ez az alfája és az ómegája tulajdonképpen ennek az egész ügynek, az egyik kulcskérdése, tehát én azt hiszem, hogy ennek a törlése gyakorlatilag az eredeti szándéknak a súlyos meghamisítása. Nem beszélek a továbbiakról, amelyek kisebb jelentőségűek, de a magam részéről azokat sem tudom elfogadni.

Az ajánlás 6. pontjában Simicskó István képviselő úr szintén a 2. ponthoz kíván módosítást hozzáfűzni, a 2. ponthoz, tehát a vizsgálat tárgyához - ő kiegészíteni kívánja. Az ő kiegészítése elsősorban a Népszava publikációjára vonatkozik, azt kívánja körüljárni, hogy milyen szerepük van a levél fejlécén szereplő faxszámok tulajdonosainak az ügyben. A Népszava több változatot is publikált, több változat jutott el a külügyi bizottság tagjaihoz. Önmagában én nem bánom, hogy ezek a kérdések a bizottság munkájában felmerülnek.

Én azt gondolom, hogy a bizottságnak a lényegi kérdésekre kell korlátoznia magát. Ne a tükröt akarjuk összetörni, ha nem megfelelő és nem kedvező képet mutat rólunk, ne a Népszavát próbáljuk nyomozni ebben az ügyben, mert nem ez az érdekes kérdés, hogy hogyan jutott a sajtóhoz, milyen faxszámok alapján, hanem a lényeges kérdés az, hogy ki írta a levelet; nem tudjuk még a mai napig sem, hogy valójában ki fogalmazta meg, milyen kapcsolatban állt az érintettekkel.

Akkor, amikor a Lockheed-jelentés azt mondja, hogy április 30-án a Lockheed központjából a magyarországi partnerekhez visszaküldték a faxot, azt kinek küldték vissza, ki az a magyarországi partner. Ugye, azt hallottuk idáig, hogy a Fidesz-képviselők valamikor foglalkoztak ezzel a dologgal, de aztán leállították, és el is feledkeztek róla, és azt se tudják, hogy miről van szó; egészen nyilvánvaló, hogy nem így van. Tehát itt sok mindent sorolhatnék, ami miatt ez a módosító javaslat sem fogadható el.

Ami a 7. pontot illeti, erről már Mécs Imre képviselőtársam nagyon részletesen is beszélt, nagyon fontos dolgokat mondott el ennek kapcsán; én azt hiszem, hogy a dolog legsúlyosabb részéhez érkeztünk el. Tehát azt is mondhatnám, hogy az archimedesi pontja az egész vitának az, ami Szabó József Andor és Borkó Károly képviselők javaslatában van. Ők, ugye, azt javasolják, engedjék meg, hogy fölolvassam: "Milyen tárgyalásokat folytattak, és milyen egyéb kapcsolatban álltak az előző parlamenti ciklus idején a kormányzati szervek és kormánypárti politikusok a magyarországi katonai repülőgép-pályázatban érdekelt hadiipari cégekkel?"

Én úgy gondolom, hogy itt felelős emberek ülnek mindkét oldalon, mindannyian be tudják látni ennek a módosításnak a rendkívül súlyos, rendkívül veszélyes vonzatait. És itt most nagyon sok mindenre gondolok, a nemzetközi vonzatokra éppúgy, mint a hazai parlament működését érintő következményekre.

Először is engedjék meg, hogy felvessem azt, hogy mindaz, amit az indoklásban megfogalmaznak - ezt Mécs Imre képviselőtársam, azt hiszem, meggyőző bizonyossággal tudta állítani -, semmiféle valóságos gyanút nem alapoz meg ebben az ügyben. Egyetlen olyan állítás nincs, amely alapján azt lehetne mondani, hogy valamiféle törvénytelen, valamiféle zavaros, botrányszagú ügyről lenne szó. Olyan ügyeket sorolnak fel, amelyek az akkori napisajtóban szerepelnek, ezek részben érvényes, legális szerződések, nem lehet megfogalmazni ezekkel kapcsolatban semmiféle bennfentességet vagy háttérérdekeket, mi nem tudunk róluk, ezeket botrányok nem övezték, ezeknek semmiféle titkossága nem volt, tehát nem értjük, a magam részéről nem értem az okát, hogy miért kell gyanúba keverni a világ jelentős katonai repülőgépgyártó cégeit.

Nem akárkiket vontak be most a gyanú fénykörébe, tisztelt képviselőtársaim! Valószínűleg nem is gondolták végig a benyújtók, hogy itt azért a svéd Saab-konszerntől a francia Mirage-on át a Boeingig... - nem beszélve arról, hogy itt a svéd királyi személyt is inszinuáció érte, amit azért nagyon sajnálatosnak tartok, ennek diplomáciai következményei is lehetnek. Itt olyan személyekről, illetve vállalatbirodalmakról van szó, amelyek nagyon kényesek a jó hírükre, amelyek semmiféle botrányba sem korábban, sem itt nem keveredtek, semmi nem is utal arra, nem is tudják alátámasztani ezt a gyanújukat a képviselőtársaink, de ők úgy gondolják, hogy azért hadd vizsgálódjunk ebben az ügyben is.

De ha történetesen úgy gondolják, hogy itt feltétlenül van kivizsgálnivaló, akkor nem nagyon látom be, hogy miért nem egy önálló vizsgálóbizottság keretében, aminek lehetne ez a tárgya. Én ugyan nagyon nem értenék ezzel egyet, de ez egy más kérdés, a parlament 20 százalékának megvan az a lehetősége, hogy egy ilyen jellegű vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazza - megtehetik, megvizsgálhatják, óva inteném a parlamentet ettől, de ez egy járható út. Itt azonban - és ezt már Mécs képviselőtársam is jelezte - ezt nehezen lehet másképp értelmezni, mint hogy parttalanná tegyék a vizsgálóbizottság munkáját, hogy azt gyakorlatilag az eredeti céljával szembefordítsák, vagy attól legalábbis eltérítsék, és olyan ügyekkel kössék össze, amelyeknek semmi közük ahhoz a nagyon is nyilvánvaló, nagyon is egyszerű, nagyon is egyértelmű ügyhöz, amiről szól a vizsgálóbizottság.

Tehát én úgy ítélem meg, tisztelt képviselőtársaim, hogy ennek a javaslatnak az elfogadása három hét múlva nagyon sok kárt fog okozni; nemcsak a vizsgálóbizottság szempontjából okozhat sok kárt, bár ebből a szempontból is, hiszen ez nagymértékben lassítja, vagy talán meg is akadályozza azt, hogy a vizsgálóbizottság eredményesen le tudja zárni a feladatát, de az igazi problémát abban látom, hogy ennek minden nemzetközi vonzatával, minden kihatásával a majdani magyarországi repülőgép-vásárlásokra megragadható, anyagiakban is kifejezhető károkozás van. Ezért és az előbb előadottak miatt én nagyon kérem az előterjesztő képviselőket vagy a kormánytöbbség képviselőit, hogy újból fontolják meg a javaslatuk visszavonását.

Végezetül, ugyan említette az elnök asszony, hogy a határozati javaslat 8. pontjában szereplő, dr. Fazekas Sándor képviselő úr módosító javaslatait is még ebben a körben kívánják tárgyalni, de én az ügyrendi bizottság ülésén jelen voltam, ahol dr. Fazekas Sándor képviselő úr maga visszavonta ezt a javaslatot, ezt jelezni szeretném, ha az ügyrendi bizottság jelentése ezt nem tartalmazza. Ott az ülésen hangzott el, ez a jegyzőkönyvből visszakereshető, egyébként ha nem vonta vissza, akkor...

Forrás: parlament.hu