DR. DORNBACH ALAJOS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A táppénzjogokkal kapcsolatos rendelkezések kapcsán szeretném a Ház figyelmét felhívni néhány összefüggésre. Farkas képviselő úr nagyon lényeges mondandókat mondott már el, azt megismételni az idő rövidsége miatt sem kívánnám.

Elsősorban az a véleményem, hogy ezek a tervezett rendelkezések nemcsak alkotmányossági aggályokat vetnek fel, hanem gazdaságpolitikai és különösen a munka világát érintő aggályokat fogalmaznak meg. A munkavállalók kiszolgáltatottsága a munkáltatókkal szemben növekedni fog, a munkáltatók pedig érdekeltek lesznek abban, hogy munkaviszony helyett más foglalkoztatási jogviszonyban alkalmazzák a munkavállalókat. Ez semmiféleképpen nem tesz jót a munkavállalói érdekeknek.

Különösen kiszolgáltatottnak fogják érezni magukat az igen nagy számú, egy-két főt foglalkoztató kisvállalkozók. Hiszen ha egy kisvállalkozó ki van téve annak a veszélynek, hogy egy-két alkalmazottja 40 napos táppénzét vagy 30 munkanapra eső táppénzét ő kényszerül fizetni, ez igen-igen nehéz helyzetet teremthet a munkáltató számára.

Az alkotmányossági aggályokkal kapcsolatosan néhány további szempontot mondanék el, mint amit Farkas képviselő úr már elmondott. Röviden föl kell idézni ennek az intézménynek, tehát a munkáltató által finanszírozott táppénz intézményének a történetét. 1992-ben az Országgyűlés törvényt fogadott el, amely szerint 10 munkanapra eső táppénzt a munkáltatók fizetnek.

(12.10)

A Bokros-csomag 1995-ben úgy rendelkezett, hogy 10 nap helyett 25 napot fizessenek a munkáltatók. Az Alkotmánybíróság ennek kapcsán egy nagyon részletes és szofisztikált döntésével megsemmisítette ezt a rendelkezést, arra hivatkozva, hogy a munkáltató a kvázi tulajdonjogként védelmet élvező társadalombiztosítási szolgáltatások iránti jogot nem korlátozhatja indokolatlanul, még közérdekre hivatkozva sem; és azt is kimondta, hogy a közérdekre való hivatkozással a táppénzjog indokolt, arányos, elfogadható mérséklése legfeljebb 50 százalékos lehet. Tehát legalább 50 százalékig a társadalombiztosításnak a biztosítási elv alapján helyt kell állnia a táppénzfizetési kötelezettségekért.

Az Alkotmánybíróság pontosan hivatkozott az 1990-es és '91-es egészségbiztosítási pénztári adatokra, hogy ezekben az években a különböző hosszúságú táppénzidőszakok táppénznapokra vetített számítása... - tehát hogy milyen tömegű táppénzes nappal kellett számolni, vagyis hogy például a Bokros-csomag által tervezett intézkedéssel hány százalékot hárítaná át a törvény az Egészségbiztosítási Pénztárról a munkáltatóra. És úgy találta az Alkotmánybíróság, hogy ez több mint a fele, és éppen ezért megsemmisítette a törvényt. Hozzáteszem - a felszólalás keretei nem teszik lehetővé kifejteni a részleteket -, hogy voltak olyan számítások, amelyek szerint a Bokros-csomag nem felét, pláne nem 75 százalékát, mint ahogy az Alkotmánybíróság számította, hanem csupán 41 százalékát hárította volna át a munkáltatókra.

Bármilyen számítást veszünk azonban alapul, a 30 munkanapra eső táppénz mindenképp messze túl van a táppénzes napok tömegének a felén; tehát több mint a felét áthárítja a munkáltatókra.

Hiányzik a törvényjavaslat mellől a hatásszámítás. Pontosan azok az adatok hiányoznak, amelyek alapján el lehetne dönteni, meg lehetne ítélni, hogy az alkotmányossági aggály megalapozott-e. Van-e veszélye annak, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisíti ezt a rendelkezést? Nevezetesen, van egy adat, hogy az átlagtáppénz időhossza 30 nap a múlt naptári évben. Ezek részadatokkal alá nem támasztott, hivatkozások során elhangzott állítások. Ha ezt nagyon sematikusan alkalmazom, azt mondom, a teljes intézményből kivonul a társadalombiztosítás. Mindenesetre, tisztelt államtitkár úr, felhívom a figyelmét az alkotmányossági aggályra a kormány érdekében és az Országgyűlés érdekében is.

Köszönöm. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu