DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm, hogy még itt vannak. Az 1998. évi költségvetési zárszámadás vitája során egyik kormánypárti képviselőtársam - aki már nincs jelen, így nem akarom megnevezni - ismét kétségbe vonta az 1995-ös fordulat jelentőségét. Nem is merem kimondani, hogy a Bokros-csomagot. Megmondom őszintén, remélem, hogy ebben a Házban talán utoljára szólok arról, hogy 1992-ben, 1993-ban és 1994-ben hogy állt a magyar nemzetgazdaság a makromutatók szempontjából. Remélem, hogy többet már nem kell nekünk erről szólni.
Néhány adat. A külkereskedelmi mérleg 1992-ben 8 milliárd forint hiányt mutatott. 1993-ban - jól figyeljenek, képviselőtársaim! - 292 milliárd forint hiányt mutatott. A fizetési mérleg 1992-ben 0,3 milliárd dollár volt, 1993-ban 3,5 milliárd dollár, 1994-ben 4 milliárd dollárra tornázta fel magát a fizetési mérleg. Egyértelmű, idő nincs rá, de könnyen bizonyítható lenne, hogy az ország a pénzügyi csőd felé közeledett.
(20.10)
Ha még hozzáveszem azt is, hogy '89-hez képest '93-ban a bruttó hazai termék 18 százalékkal csökkent, és további csökkenés következett be a következő években, akkor ez a csőd egyértelmű.
Nyilvánvaló, hogy 1995-ben a Bokros-csomag egyes pontjait mi is vitattuk. Akkori kormánypárti képviselőtársam és jómagam néhány pontját nem fogadtuk el, de azért a 9 százalékos forintleértékelés és a 8 százalékos vámpótlék valamilyen szempontból mégis az egyensúly irányába hatott. A '90-es évek második felében jelentős szerkezeti változás következett be a magyar iparban: az informatikai ágazatok jelentősen növekedtek, a tercier, a szolgáltató szektorok jelentősen nőttek. A gépipar gyorsan fejlődött, ami folyamatosan alapját képezte a termelékenység növekedésének. Nem beszélek arról, hogy a nemzetközi fizetési mérlegben és a külkereskedelmi mérlegben milyen pozitív folyamatok indultak meg. Jó lenne, ha ezeket figyelembe vennénk, és a makrofolyamatokat így értékelnénk.
Ezek után - mivel ez elhangzott, kénytelen voltam erre reagálni - a szoros értelemben vett költségvetési zárszámadásra szeretnék rátérni. Egyértelmű az Állami Számvevőszéknek az a megállapítása, hogy a pénzügyi reformot folytatni kell, az információs rendszert fejleszteni kell, a tervezést és a gazdálkodást korszerűsíteni kell. Ez azonban nemcsak '98-ban, hanem '97-ben és '96-ban is megjelenő megállapítása volt az Állami Számvevőszéknek. A jelenlegi nyilvántartási és információs rendszer a költségvetés területén nem nyújt teljes körű elszámolást. A beszámoló nem teljes és következetes. Nem tűnik ki a helyi önkormányzatok, a társadalombiztosítás és az elkülönített állami pénzalapok adóssága; évek óta gond az analitikus nyilvántartás hiányossága, és a mérlegtételeket nem támasztják alá megfelelően leltárral.
1998. szeptember 15-én a parlamentben a következőket mondtam a '97. évi költségvetési zárszámadásról: "Az önkormányzatok a mérlegeiket nagyon sokszor nem támasztották alá analitikus nyilvántartási és leltározási adatokkal." Sajnos, ez a gond rákfenéje marad, úgy néz ki, a költségvetési gazdálkodásnak az elkövetkezendő években is.
Halaszthatatlan a vagyonnyilvántartás részletes szabályozása. 1997 előtt az elkülönített állami pénzalapok gazdálkodásában, nyilvántartási rendszerében több gond volt. Azonban 1997-re vonatkozóan az Állami Számvevőszék megállapította, hogy szabályszerű volt a működésük, és a könyvvizsgálati jelentések hitelesítő záradékokat is tartalmaztak. Az Állami Számvevőszék a jelenlegi jelentésben megállapítja, hogy nem minden esetben egyezik a zárszámadási törvényjavaslati fejezet köteteiben bemutatott és az auditált beszámoló.
Az Állami Számvevőszék a Postabank kapcsán helyesen állapította meg, hogy a banki konszolidáció valós helyzete csak a követelések behajtása, leírása és a befektetések értékesítése után állapítható meg. A jövőben feltétlenül szükség lesz arra, hogy az Állami Számvevőszék az európai uniós követelményekhez nagyobb mértékben igazodjon. Ennek alapját már most, illetve az elmúlt években megteremtették, hiszen az Állami Számvevőszék alelnöki szinten jelen van az európai integrációs tárcaközi bizottságban, és igazgatói minőségben jól vezeti a pénzügyi ellenőrzési munkacsoportot.
Az Európai Unió gyakorlata alapján nem elégséges csak a törvényességi vizsgálatot elvégezni a magyar költségvetési rendszerben. A működés gazdaságosságát, eredményességét, hatékonyságát is elemezni kell. Helyes lenne, ha a jövőben - az Európai Unió országaihoz hasonlóan - az Állami Számvevőszék hazánkban is a teljes körű auditálást, illetve a pénzügyi okmányok, dokumentumok másodszori megvizsgálását, kiértékelését elvégezné. Ez a költségvetési szerveknek is hasznos lenne.
Végső soron a költségvetési zárszámadásból azt szerettem volna kihangsúlyozni, hogy nagyon sok, az elmúlt évekre is visszanyúló jelensége van, és a következő évek feladata lesz, hogy ezeket az állandóan ismétlődő hibákat a kormány a jövőben kijavítsa.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés