RUCHTI RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A választások évében könnyen előfordulhat, hogy az előző kormány célkitűzései és ízlése szerint tervezett költségvetést részben az új kormány feladata végrehajtani. Nem volt ez másként a tavalyi évben sem.
A kompetenciák és folyamatok nyomon kísérését bonyolíthatja ráadásul esetünkben a minisztériumi struktúra évközbeni változása is. Azt is érdemes megjegyezni, hogy bizonyos esetekben kellő óvatossággal érdemes viseltetni, ha 1998-as tényszámokat akarunk összevetni akár az előző éviekkel vagy az eredeti előirányzattal. Mindezeket egybevéve viszont azt kell mondanom, hogy az előttünk lévő törvényjavaslat az imént említett nehezítő tényezőkre is ügyelve készült, és összességében mind a szöveges, mind a számszaki részében korrekt, áttekinthető képet kíván adni a mögöttünk hagyott esztendő gazdálkodásáról.
Néhány észrevételt szeretnék tenni e gazdálkodás kulturális téren történt teljesítéséről. A terület elsőszámú gazdája a tavalyi év közepétől a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. Az újonnan létrejött önálló tárca költségvetési előirányzatainak pénzügyi kezelése ugyanakkor az átállás gördülékenysége érdekében az Oktatási Minisztériumnál maradt. Az idő azt igazolja, hogy ez így volt helyes. A szétválás a létszámfeltöltés következtében értelemszerűen némi költségemelést is hozott ugyan, de mindez hatékonyabb területgondozást, új feladatok, mint például az egyházi ügyek és a műemlékvédelemmel kapcsolatos szakteendők ellátását szolgálta.
Kitapintható, hogy az 1998. esztendő kulturális előirányzatainak meghatározásánál domináns tényező az 1997. évi szaktörvény által előírt feladatellátási kötelezettség volt. Érdemes a vita eme szakaszában megemlíteni e törvény 1998-as teljesítésének néhány, mindenképpen tanulságosnak mondható tapasztalatát. A jogszabály értelmében különös figyelmet kellett fordítani a közgyűjteményekben őrzött műtárgyak állag- és vagyonvédelmére, közülük is talán elsősorban a veszélyeztetett állapotban lévő javak restaurálására, biztonságba helyezésére, az építkezések, földmunkák során előkerült leletek megmentésére. Megfelelő anyagiak biztosítására volt szükség a jogtalanul elhurcolt kulturális értékek visszaszerzésén fáradozó munka eredményes végzéséhez is.
Végül szintúgy a szaktörvényhez kapcsolódó konklúzió az a nagyobb támogatási igény, amely a nehéz helyzetbe került ipari és technikatörténeti múzeumok részéről merült fel a múlt esztendőben. A tavalyi év efféle jogos kívánalmainak mértéke bizony alátámasztja, hogy mennyire indokolt volt idén ezt az előirányzatot a duplájára emelni.
Tisztelt Ház! A kultúra finanszírozásában egyfajta aránymutató a helyi és megyei fővárosi közművelődési és közgyűjteményi feladatok ellátásához biztosított normatívák alakulása. Számottevő emelkedés volt tapasztalható 1998-ban e téren, ami örvendetes, de volt is mit behozni az elmúlt évek ínséges időszakai után. Ez a tavalyi előrelépés sok helyütt már igen rozoga állapotban találta a helyi kultúrát, nem véletlen, hogy az idei esztendőben e terület reorganizációjára 100 millió forint előirányzatra volt szükség. Egyébként az alulfinanszírozás miatt a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma közgyűjteményi keretének állami támogatási előirányzatát is a működőképesség érdekében az év közben 10 százalékkal kellett megemelni.
Bőviben csak a pályázóknak, igénylőknek voltak azok az alapítványok is, amelyek közül a méltatlanul alacsony támogatást tekintve képletesen az első helyet a Magyar Történelmi Film Alapítvány vitte el, a maga 25 milliójával. Ez csupán egyhatoda, megjegyzem, az idei előirányzatnak. De nem volt könnyű helyzete sem a Magyar Mozgókép Közalapítványnak vagy akár a Magyar Könyvalapítványnak. Kifejezetten eredményesnek mondható ugyanakkor több olyan program teljesítése, amely már a múlt évben elkezdődött, és 1999-ben folytatódott, lehetőleg a tavalyinál is nagyobb előirányzatokkal. Ilyen volt például a királyvárosok, a múzeumok rekonstrukciója, és a telematikai rendszer fejlesztése is. Ezek tavalyi megvalósulásai alapot jelentettek az idei folytatáshoz.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mondandóm csupán kicsiny szeletét, de a kultúra finanszírozásának szempontjából, úgy vélem, lényeges területeit érintette annak a nagy lélegzetű törvénytervezetnek, melynek elfogadását javaslom az önök számára.
Köszönöm megértő türelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés