DR. SOLT PÁL, a Legfelsőbb Bíróság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Nem kívántam részt venni az általános vitában, csak az Országgyűlés iránti tiszteletem és a téma számunkra való rendkívüli fontossága hozott az ülésterembe.

Amiért felszólalok, az tulajdonképpen egy tényállítás helyreigazítása. Balsai István képviselő úr tulajdonképpen nagy örömet szerzett nekem, amikor arra hivatkozott, hogy mi sem fontosabb, mint az érintettek véleményének a figyelembevétele. Azt gondolom, ezzel egyetértünk mindannyian. Igen ám, csak ő ezt a felvezetést annak a ténynek a közlése elé tette, hogy ezzel a csomaggal, amelyik önök előtt általános vitán van, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács egyetértett. Ezt a felszólalásában nyomatékosan többször hangsúlyozta, mintegy feleslegesnek ítélvén bármi további vitát. Arra is hivatkozott, hogy ez az értesülése Hende Csaba államtitkár úrtól ered. Nincs módom megítélni, hogy Balsai István értette-e félre az információt, vagy Hende Csaba nem volt informálva.

Elmondom, mi történt az Országos Igazságszolgáltatási Tanács ülésén, amelyen megjelent az igazságügy-miniszter asszony mint az OIT tagja, vele volt Somogyvári István közigazgatási államtitkár, Gadó és Tóth helyettes államtitkár urak és az érintett főosztályvezetők. Soha ilyen felvonulás az igazságügy részéről az OIT üléstermében nem volt, és ennek őszintén örültünk. Így tehát nemcsak az OIT ülésének a jegyzőkönyve, nemcsak az ezt követően az általam az OIT nevében a miniszter asszonynak címzett és aláírt levél, hanem a jelenlévők élénk emlékezete is tanúbizonyságot tehet arról, amit most mondandó vagyok.

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács hosszasan vitatkozott az egy vagy a több ítélőtábla létrehozásáról, végül pedig 5 szavazat az egy ítélőtábla mellett, 4 szavazat a több ítélőtábla mellett volt. Ezért tehát joggal említhettem a sajtóorgánumokban, hogy megoszlott az OIT véleménye. Ennél szorosabb megoszlás 9 szavazat esetén nem is képzelhető el, legfeljebb a másik irányba, 4:5 arányban.

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács további tagokkal való kibővítésében a tanács, nagy szavazatarányú többséggel, ellentétes álláspontot foglalt el, és írta meg. Számunkra ez nagy horderejű elvi kérdés volt, ezért ezt is jelentős mértékben vitattuk. Hozzáteszem, hogy bár az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsban minden jelenlévőnek egyforma szavazati joga van, nem is szoktunk tizenöten lenni - ezt csak megjegyzem, de nem panaszképpen -, és általában nem a bírói tagok hiányoznak az ülésről, ezt a módosító javaslatot valamennyi bíró tag nem szavazatával ellenezte az Országos Igazságszolgáltatási Tanács.

További kérdés volt az ülésünkön a megyei bírósági elnökök értekezletének a törvényben való megjelenítése mint önálló, közjogi típusú intézményé. Kisebb, de jelentős szavazattöbbséggel nemmel szavazott az Országos Igazságszolgáltatási Tanács. Megjegyzem, a mi szavazataink természetesen nem másra szolgáltak, mint hogy előzetes véleményt nyújtsunk át a miniszter asszonynak. Ez a következő napon meg is történt.

Ha már itt vagyok, mindegyikhez egy mondatot hozzáteszek: nem saját, nem ma kitalált mondatok ezek, hanem abból a levélből származnak, amit az ülésről készítettünk és elküldtem az igazságügy-miniszter asszonynak. Az OIT további tervezett bővítésével azért nem értettünk egyet, mert az a három testület, amelynek a vezetőjét a javaslat az OIT-ba bevenni tervezi hivatalbóli tagként, nagyon távoli összefüggést mutat az igazságszolgáltatással. Hozzáteszem: az OIT nem az igazságszolgáltatás központi szerve, hanem az igazságszolgáltatás igazgatásának, a bíróságok igazgatásának a központi szerve. Ezért számunkra nagyon nehezen volt megmagyarázható, vagy nehezen megmagyarázható, hogy a közjegyzői, a végrehajtói, vagy a szakértői kamara vezetői milyen támogatást tudnak nyújtani a bíróságok igazgatási feladataihoz.

Elhangzott néhányszor a külső kontroll bővítése. Úgy gondolom, a bíróságok felett nincs semmiféle kontroll, ezt az Alkotmánybíróság nagyon világosan leszögezte. Nem kontrollról van szó, hanem együttműködésről, információcseréről azokkal, akik az igazságszolgáltatás bírói igazgatásához tudnak apportot hozni. Nem szeretnék ironikus lenni késő este, de vajon a tanúk egyesületének - ha lenne - képviselőjét is az OIT-ba kellene tenni? Ők még közelebbről vesznek részt mindennap a bíróságok munkájában.

(20.50)

A közjegyzőség, amire joggal vagyunk nagyon büszkék, mert az Országgyűlés visszaállította a latin típusú, szellemi szabadfoglalkozásúakból álló közjegyzőket. Hogyan jönnek ők a bíróságok igazgatásához? A szakértők, akiknek munkája a perbeli bizonyításra szolgál és nem a bíróságok igazgatására... - nem folytatom.

Elvi okunk volt az ellenzésre. Persze nem tagadom azt sem, hogy az a vélemény is elhangzott, hogy ez a bővítés nemcsak a bővítésre kiszemelt személyek minősége miatt aggályos elvileg, de nagymértékben oldja a bírói többséget, ami az önkormányzati irányításnak, igazgatásnak nagyon fontos jellemzője. A javaslat szerinti felállításban már 10:9 a bírók aránya a mostani 10:5-höz képest. Ez jelentős elmozdulás lenne - a mi értelmezésünkben nem előre.

Végül ami a megyei bírósági elnökök értekezletét illeti. Rendkívül fontos segítőink a megyei bírósági elnökök az igazgatásban, annál inkább is, mert a törvény szerint mint bírósági vezetők igazgatják és irányítják - felelősséggel - a saját megyéjük bíróságait. A Megyei Bírósági Elnöki Értekezlet létező intézmény, de természetesen nem a törvényben szabályozandó. Mint ahogy arra utalás történt, nálunk is felmerült a tanácskozáson: a megyei bíróságok elnökeit az OIT nevezi ki.

A kinevezett vezetőknek ilyen közjogi jogosítvánnyal való feljogosítása semmiképpen nem illik bele az önkormányzati igazgatás törvényben meghatározott koherens rendjébe, mi azonban, ha nem jön létre ez a tanács vagy ez az értekezlet mint a törvényben szabályozott intézmény, akkor is nagymértékben támaszkodunk rá. Csak tájékoztatásul jegyzem meg, hogy minden OIT-ülést követően, minden hónapban a Megyei Bírósági Elnöki Értekezletet mi hívjuk össze azért, hogy első kézből tájékoztassuk őket és tájékozódjunk tőlük.

Végül pedig szeretném jelezni, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács a csomagnak a Be.-vel, illetve a Pp.-vel kapcsolatos részével egyáltalán nem foglalkozott, és azért nem nyilvánított véleményt, mert nem érezte az eljárásjogi szabályokat a bírósági igazgatás immanens részének, ezért ezt a véleményt a Legfelsőbb Bíróság alakította ki, amelynek tartalmát az alkotmány- és igazságügyi bizottság ülésén ismertettem.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu