DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Képviselő Úr! Egy évvel ezelőtt, amikor a tárcához kerültem, az egyik első ügy volt ez a tádzsik ópiumügy. Úgy tűnt, és a minisztérium ezzel foglalkozó munkatársától való tájékozódásom szerint egy nyitott kérdés volt, tavaly nyáron került az ENSZ kábítószer felügyeletével megbízott hierarchiájába ez az információ. Az akkor tájékozódás szerint hazai szereplők érdekeltek voltak abban, hogy Tádzsikisztánból ópiátok kerüljenek felhasználásra, behozatalra Magyarországra. Ennek a tételes igazolása nem volt lehetséges. Az ön által is idézett Schaepe úr, az INCB titkára egy levélben kért felvilágosítást, és ennek a levélnek nyomán tavaly június 24-én történt egy eljárás, és akkor tisztázódott, hogy Tádzsikisztában soha nem volt ilyen nagyságrendű hivatalosan tisztázott lefoglalt ópiummennyiség. Ez az az adat, amit a minisztérium a továbbiakban kezelni tudott.

Amit tennünk kellett - mert az előírásunk ez -, hogy a rendelkezésre álló információkat feldolgozzuk, és a kábítószer és pszichotrop szerek alapanyagait, a felhasználás technológiáját és a végtermékét ellenőrizzük. Ma Magyarországon az ópiát alapanyagból 363 ezer kilogramm kerül magyar termesztésű máktokvásárlással, és kívülről kerül a rendszerbe 222 ezer kilogramm. Ennek az útvonala ellenőrzött. A feldolgozója több gyár, az Alkaloida - amelyet ön is említett - morfint, etilmorfint, kodeint és tebaint gyárt, és pszichotrop szereket gyárt az Alkaloidán kívül a Richter, az Egis, a Sanofi, a Teva és a Human Rt.

Ez a rész ellenőrzött, annak ellenére, hogy döntően magánvállalkozások, nem a korábbi állami vállalatok gyártják. Viszont nagykereskedelmi forgalmi joga van kilenc olyan cégnek, ahol az ellenőrzést nem látjuk biztosítottnak teljes mértékig. Az elmúlt héten záródott le az ENSZ kábítószerügyi bizottságának vizsgálata, a jelentés pozitív kicsengésű.

Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu