HERBÁLY IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nehéz helyzetben van az a képviselő, aki nem a költségvetés számtengeréből közelíti meg ezt a ma napirenden lévő témát.
Nehéz helyzetben van az a képviselő, aki ellenzéki pozícióból igyekszik véleményt formálni egy olyan költségvetési tervezetről, amelyet készítői általában csak dicsérettel illetnek, ráadásul a tisztelt kormánypárti képviselők nem is igazán kíváncsiak a véleményünkre. Vagy ha meghallják, akkor ingerülten reagálnak azokra, pedig jeleznem kell, hogy a mi választókörzeteinkben is élnek kormánypártra szavazó választópolgárok, akiknek a véleményét meghallva igyekszünk mi is következetesen rámutatni a költségvetésben meglévő gondokra.
Egyik képviselőtársam a reménytelenség költségvetésének nevezte a tervezetet.
(21.30)
Én reménykedem abban, hogy a választók, különösen a nyugdíjasok, a többszörösen hátrányos helyzetben lévő leszakadó emberek - fiatalok, munkanélküliek - rájönnek arra, hogy a kormányprogram csak írott malaszt marad számukra. Most már a második költségvetés készül, amelyik nem hozza számukra az ígért felzárkózást. Reménykedem abban, hogy a kormány rádöbben arra, hogy ígéretei és az eddigi költségvetéseiben megfogalmazott javaslatai - mint ahogy a tettei is - nincsenek egymással köszönő viszonyban, és ezért elfogadják a módosító javaslatainkat, alternatív költségvetésünket.
Igen, képviselőtársaim, a költségvetés tárgyalása mindig az igazság pillanata. Ezt mi is elviseltük, önöknek is el kell viselniük. Ekkor szembesülni kell a választási kampány során tett ígéreteinkkel és a kormányprogramban megfogalmazott ígéretekkel.
Miben vártak mást, többet önöktől a választópolgárok? A rövid távú tapasztalatok, az elmúlt évek történései alapján nagyobb támogatást vártak az ár- és belvízvédelem, az útépítés, a karbantartás, a közlekedési, hírközlési és vízügyi tárca vonatkozásában, az Európai Unióra való felkészülés és a saját problémák megoldása érdekében az FVM területén a termelés- és piacszervezés tekintetében, a szaktanácsadás, a hosszú távú gazdaságfejlesztési elképzelések és az ehhez kapcsolódó beruházási fejlesztési támogatások vonatkozásában, a falusi infrastruktúra fejlesztésének aktívabb támogatásában, a Gazdasági Minisztérium vonatkozásában, az elmaradott térségek esélyteremtési támogatásának javulásában, a belső perifériák feltárásában és az idegenforgalom területén - hogy csak egy példát említsek, a műemlékvédelem összhangját elősegítő támogatások mértékének növekedésében.
Ehelyett mit lát az ember? Az eddigi jó támogatások is jelentős mértékben csökkentek. Az útépítések lelassultak vagy megszűntek. Az elmaradott térségek leszakadása folytatódik. A hulladéktárolók, -megsemmisítők vagy -átalakítók körüli parttalan vita folytatódik. A természetvédelem civil és hivatásos szervezetei harcba keveredtek az irányítással. A piac- és termelésszervezés jelei sem mutatkoznak, sajnos a bizalom javítása helyett inkább a klientúra kiépítése folyik.
A költségvetésben a magam részéről - a pártállástól függetlenül meghallgatott pedagógusok, egyéb szakemberek véleményének meghallgatása után - túlzónak tartom a miniszterelnökség országkép-alakításra vonatkozó költségvetési tételét. Félőnek tartják, hogy ez a tétel nem az ország hosszú távú érdekeit szolgáló célra kerül felhasználásra.
Túlzónak tartom és túlzónak tartják a segítőim a titkosszolgálati költségvetést. Elhibázottnak tartjuk több fejezetben a homályosan megfogalmazott költségvetési célokhoz javasolt összegeket, amiről a képviselőtársaim már szóltak. Itt elsősorban az útépítésre és egyebekre vonatkozó tételekre gondolok, amire még kitérek.
Nem tartom jónak, hogy ugyanazon célokra több minisztériumi fejezet is tartalmaz előirányzatokat. Ezzel nehéz helyzetbe hozza azokat az igénybevevőket, alkalmazókat, akik nehezen tudnak eligazodni a költségvetési törvényben.
Nem tartom jónak továbbá, hogy az önkormányzatoknak adott újabb és újabb feladatokhoz a költségvetés, a feladatot adó szerv nem rendel a végrehajtáshoz szükséges pénzeket, és ráadásul nem számol azzal, hogy nem minden önkormányzat rendelkezik megfelelő számú és megfelelő képesítésű szakemberrel, vagy nem minden esetben számol ezzel.
Nem tartom jónak, hogy a leszakadó hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatására nem tűz ki világos programokat a költségvetés, és végül nem tartom helyesnek, hogy az előző ciklus végén kialakult, a kormányzati munkát pártsemlegesen segítő szerveket, szervezeteket, amelyek egyébként hasznos munkát végeznek, végeztek, a kormány nyíltan vagy burkoltan ki akarja szorítani a közigazgatásból.
Ezek után engedjék meg, hogy szelídebb vizekre evezzek, és egy-két, a választókörzetemet közvetlenül érintő költségvetési tételre, illetve inkább annak hiányosságára mutassak rá.
Jónak tartom, hogy a vízkárelhárítás vonatkozásában a Duna, Budapest, a Felső-Tisza-vidék és a Bodrogköz mellett a Közép-Tisza-vidék is jelentős összeget kapott - három év alatt közel 1,5 milliárd forintot - Szolnok város védelmére. Azonban jelezném, hogy a Közép-Tisza-vidék területe Szolnok városon túlmutat, és jelentős veszély fenyegette Tószeget, Tiszajenőt és Tiszavárkonyt is. Illenék a költségvetésben ezeknek a településeknek, az itt élő embereknek a gondjaira is figyelmet fordítani.
A fontosabb beruházási célprogramok között örömmel láttam, hogy a közép-nógrádi regionális és a mátravidéki vízügyi összekötő-vezeték mellett a Kis-Balaton térségi csatornázási és szennyvíztisztítási feladatokra is gondol a költségvetés. Azonban hiányolom, hogy a mi vidékünk legfontosabb vizére, a Tisza-tóra és környékére nem gondol a költségvetés. Csupán jelezném, hogy az egyéb vízminőség-védelemre fordított összegnél fel van sorolva a Velencei-tó, a Fertő-tó, és szívfájdalmamra a kiskörei víztározó van megjelölve, holott a kiskörei víztározó már régóta elfogadottan Tisza-tó néven ismert szakmai körökben.
Az útfenntartási és -fejlesztési célelőirányzatban meg van fogalmazva a fejlesztési előirányzatként a központi bővítő út-, hídrekonstrukció, új út-, hídépítés címszó alatt a 4-es számú főút Szajol és Törökszentmiklós közötti szakaszának négynyomúsítása. Ennek roppant módon örülök, csak nehéz belőle kilátni azt, hogy mennyi jut erre a célra, mert még fel van sorolva legalább három vagy négy út szélesítése, rekonstrukciója, bővítése is.
Hasonló problémára irányítanám a figyelmet a vízkárelhárítás egyéb beruházásai területén, ahol közel 5 milliárd forint van előirányozva, és egy csomó cél, ami mind-mind támogatható. Elismerem, hogy szükség van a Duna-Tisza-közi homokhátsági, a balatoni vízkárelhárításra, a síkvidéki vízrendezésre és így tovább.
(21.40)
De szükség van olyan vízpótló és -elosztó rendszerek építésére is, mint a Jászsági-főcsatorna és a szigetközi jobboldali vízpótlás megoldása. Úgy gondolom azonban, itt is célszerű lenne megjelölni azt az összeget, amit a költségvetés erre a célra egyenként előirányoz a 2000. évben.
Az FVM költségvetésével kapcsolatban csupán annyit szeretnék megjegyezni, hogy véleményem szerint a nemzeti agrárprogramból kiinduló, nemzeti konszenzussal elfogadott agrárstratégia nélkül nem lehet jó semmilyen agrárköltségvetés sem, sem 215 milliárdos, sem 254 milliárdos, sem ennél nagyobb összegű. Izgatottan várom - nem a politikai, hanem a szakmai vonatkozásai miatt - az FVM és a kormány vitájának a végeredményét, amit egyébként a költségvetési tervezet jelez. Úgy gondolom, minden józan gondolkodású, szakmai igénnyel rendelkező ember megfontolja, hogy csomagban hajlandó-e megelőlegezni az FVM-nek egy valamilyen nagy összegű támogatást.
Visszautalva a stratégia és a költségvetési forrás kapcsolatának a fontosságára és a mezőgazdasági bizottság állásfoglalására, ami a Ház előtt még nem szereplő, de a kormány által már benyújtott jelentéshez kapcsolódik, az ágazat EU-csatlakozási feladatait figyelembe véve, most nem számháborút kellene játszani, hanem a hosszú távú, a nemzet érdekei alapján álló célkitűzések kidolgozásán kellene munkálkodni.
Itt, az FVM költségvetési fejezeténél szeretném felhívni a figyelmet azokra a keserű tapasztalatokra, amelyeket az elmúlt évben szereztek a nemrégen a szakmában dolgozók - a régebbiek sajnos már tapasztaltak ilyet -, a belvízre gondolok, és arra a tényre, hogy a vízgazdálkodási társulatok az elmúlt évek viszontagságai nyomán jelentősen leromlottak és a megsemmisülés szélén állnak. Most, hogy az FVM átvette a KHVM-től ezt a feladatot, jó lenne, ha a társulatokra - akár a régiekre, akár valamilyen újra - odafigyelne, és segítené ezeket a társulatokat abban, hogy a tagi hozzájáruláshoz hozzájutva pályázhassanak, és olyan tervezhető folyamatokat indíthassanak el, amelyek az esetleges belvízelvezetéssel megelőzhetnék a már-már katasztrofális állapotokat.
Tisztelt Ház! Én ezt a költségvetést változtatás nélkül nem tudom elfogadásra ajánlani, már csak azért sem, mert a mottó azt mondja: nem elég azt mondani, megteszek minden tőlem telhetőt, amire szükség van, azt színvonalasan meg kell csinálni - hát ez most nem sikerült teljesen. Talán ha elfogadják javaslatainkat, módosító indítványainkat és önök is tesznek ilyeneket, akkor javulhat a végeredmény.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban. - Közbeszólás a MIÉP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés