MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Fideszes képviselőtársam észrevételére szeretnék néhány gondolatot kifejteni. Köszönöm a támogatását, mert úgy érzem, hogy a sport támogatására mindannyiunknak nagyon nagy szüksége van, elsősorban a sportnak.
Természetesen tisztában voltam azzal - mert átnéztem a költségvetési törvényt -, hogy ezt a 405 milliót csak a nevelő egyesületeknek, csak a jövő támogatására szánjuk. Egyedül azt kifogásolom, bár természetesen ez a 405 millió forint hatalmas pénzösszeg, de ha figyelembe vesszük, hogy itt közel háromezer kis egyesület támogatásáról van szó, amelyek gyerekeket nevelnek, foglalkoztatják a gyerekeket, akkor úgy érzem, hogy lenne itt még szükség egypár forintra, és lehetne is találni a költségvetésben.
(18.00)
Ha esetleg a képviselőtársam partner lesz ehhez, akkor nagyon szívesen adom a nevemet ahhoz, hogy közösen nézzük meg, hátha találunk még a költségvetésben olyan lehetőséget, amit a gyerekek nevelésére, a labdarúgás segítésére tudunk fordítani.
Köszönöm szépen a szót.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés