SZABÓ SÁNDORNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném külön köszönteni a társadalombiztosítási ügyek körünkben megjelent ex- és jelenlegi államtitkárát is. Különösen azért teszem ezt örömmel, mert a bizottsági ülésen, tehát a szociális és egészségügyi bizottság ülésén nem volt alkalmunk a jelenlétükben kifejteni az álláspontunkat és a véleményünket.

Tudjuk, a kampány a győztes számára is elkezdődik a választások befejezésének éjszakáján. Ezt tapasztalhattuk itt is, a mai társadalombiztosítási költségvetés vitájában is. De engedjenek meg, mielőtt a társadalombiztosítás költségvetéséről a mondandómat elkezdeném, egy reflexiót az előbb elhangzottakra. Nem tudom, kormánypárti képviselőtársaim tudják-e, de kormánypárti módosítóként szerepel majd egy olyan módosítás, legalábbis a mai újságok ezt tartalmazták, hogy a személyi jövedelemadó helyben maradó, szabad rendelkezésű részét 5 százalékról 7 százalékra tervezi egy MDF-es képviselő, kormánypárti képviselő megnövelni. Tehát úgy gondolom, hogy a kormánypártiak körében is vitatott ez, amit az előbb a kormánypártiak egy másik csoportja elutasított.

De igazándiból a társadalombiztosítási költségvetésről és az Állami Számvevőszék jelentéséről szeretnék érdemben szólni. A 2000. évre szóló társadalombiztosítás költségvetéséről a legsommásabb, legtömörebb véleményt az Állami Számvevőszék jelentése a következőképpen fogalmazta meg: "A bevételeknél a bázis, az 1999. évi várható adatok körüli bizonytalanság okozza a legfőbb gondot. A társadalombiztosítási járulék és hozzájárulás bevételeiről jogcímek szerinti részletezettségben hiteles adatok jelenleg még nem állnak rendelkezésre. Emiatt a prognózis csak fenntartásokkal kezelhető, aminek következtében az erre épített 2000. évi tervadatok is bizonytalanná válnak." Továbbá nagyon sok múlik azon, olvashatjuk az Országgyűlés ellenőrző szerve, az Állami Számvevőszék jelentésében, hogy a járulékbeszedési tevékenység hatékonyságát milyen mértékben tudja az APEH növelni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az a régi vicc jutott a tb-költségvetés kapcsán az eszembe, miszerint lekiált a kapitány a gépházba: mennyi? A gépész visszaszól: negyven! Mi negyven? - kérdi a kapitány. Mi mennyi? - kérdi a gépész. Még nevetni is lehetne ezen, ha nem rólunk, magyarokról, a rossz életkilátású magyar lakosságról, az egészségügyről és a nyugdíjasokról lenne szó e törvénytervezet kapcsán.

(13.20)

Még nevetni is lehetne rajta, ha nem ugyanazzal a technikával találkoznánk itt is, a bevételeket túl- és a kiadásokat alultervezik, és az előző évi zárszámadásban próbálják elrejteni az ez évben keletkezett nyilvánvaló és várható kiadásnövekményt.

Koncepcionálisan nagy gond számunkra a tb-költségvetésben a családtámogatások régi-új elemének, a gyednek a bevezetése. Tudom, sokszor hallottuk, ez a társadalombiztosítás költségvetésén csak egy átfutó tétel. Ez a legfőbb oka a problémánknak is. Ha a társadalombiztosítás költségvetése csak folyósítja ezt a táppénzszerű ellátást, akkor nem a járulékbevétel az alapja, hanem a költségvetési adóforintok. Ha pedig adóforintokból finanszírozódik, akkor elfogadhatatlan, hogy azoknak az adójából is fizetik, akik minimálbérért vagy alacsony bérért dolgoznak, olyan bérekért, amelyek alapján a kiszámolt gyed nem vagy alig több, mint a gyes. Tehát a szülő jövedelme alapján a gyermek jogán vehető igénybe, ezzel gyermek és gyermek közt különbséget téve, rosszabb anyagi helyzetűek adójából is finanszírozva. Sokkal tisztább, átláthatóbb lenne a helyzet, ha tisztán társadalombiztosítási járulékból finanszírozódna táppénzszerűen, és nem a költségvetés köldökzsinórjáról táplálkozva. A lehető legrosszabbnak tartjuk ezt a felemás helyzetet.

A másik nagy problémánk a következő: a pénzügyminiszter úr hétfőn az expozéjában funkcionális szerkezetét emelte ki pozitívumként a jövő évi költségvetésnek. Sok tételéhez kapcsolódik ez a társadalombiztosítási költségvetésnek is. Jó lenne, ha a funkcionalitás látható, érzékelhető, sőt számszakilag értelmezhető, áttekinthető lenne. De sajnos nem az. A társadalombiztosítási költségvetés bevételi oldalán a különböző minisztériumi fejezetekből átvett összegek, hivatkozások, előirányzatok nem feleltethetők meg egymásnak, nem azonosíthatók.

A harmadik komoly gondunk a nyugellátással kapcsolatos. Nagy vitát váltott ki már képviselőtársaim között a nyugdíjemelés ügye. Szeretném tájékoztatni a képviselőtársaimat, különösen azokat, akik az előző ciklusban és azt megelőző, tehát a rendszerváltás utáni parlamentnek nem voltak a tagjai, hogy az Antall-kormány idején a parlament 1991-ben fogadott el egy olyan országgyűlési határozatot, amely a nyugdíjrendszer megváltoztatását tűzte ki célul. Ebben benne volt a nyugdíjkorhatár-emelés is. Az már az Antall-kormány bátortalanságára vezethető vissza, hogy nem volt ereje, mersze ezt végigvinni. Ez is a következő kormányra maradt tehertételként, és az előző kormány, tehát a Horn-kormány ezt megtette. A gazdasági csődöt is kezelte a Horn-kormány.

A jövő évi nyugdíjemeléssel kapcsolatosan a nyugdíjemelés 8 százalékos mértéke számunkra a gond. Miért mondom ezt? Azért, mert tudjuk, hogy az inflációt a várakozás is gerjeszti. Döbbenten olvastam Áder házelnök úr nyilatkozatát - és sajnálom, hogy nem ő ül itt mögöttem, mert ő nyilatkozta -, a Győr-Moson-Sopron megyei újságban, a Kisalföldben úgy nyilatkozott, hogy amit a szocialisták elvettek a nyugdíjasoktól, azt ők, a Fidesz vezette kormány visszaadta. (Varga Mihály: Így van! - Dr. Horváth Zsolt: Jól nyilatkozott!) Igen ám, adott, de nem annyit, amennyit adhatott volna; 7 százalékos gazdasági növekedést ígért, és a 7 százalékos gazdasági növekedés mellett többet adhatott volna.

Tudjuk azt, és szeretném kifejezésre juttatni, hogy a nyugdíjak vásárlóértéke a bérek vásárlóértékével párhuzamosan a rendszerváltást követő években jelentősen csökkent. '98-ban és '99-ben a '97-ben elfogadott nyugdíjtörvény alapján úgy lehetett volna a nyugdíjasok helyzetén javítani az "együtt sírunk, együtt nevetünk" elv alkalmazásával, hogy minden nyugdíjat az előző évi nettó átlagbér-növekedésnek megfelelő százalékkal, tehát '99-ben 18,4 százalékkal kellett volna emelni. Nem így történt. Szeretném tájékoztatni a kormánypárti képviselőtársaimat, a nyugdíjasok százezrei várják izgatottan az Alkotmánybíróság döntését. Mivel nem így történt, a nyugdíjasok többsége csak az "együtt sírunk" időszakot élte meg, az "együtt mosolygás" sem jutott a túlnyomó többségnek. Különösen azok kerültek hátrányba, akik hosszú szolgálati idővel rossz időpontban töltötték be a nyugdíjra jogosultságot, rossz időpontban mentek nyugdíjba. Úgy gondolom, itt nem a kormány, illetve a kormánypárti képviselők a mi vitapartnereink, hanem a nyugdíjasok az ő vitapartnereik, nekik, illetve velük kell majd szembenézniük.

Mi bajunk ezzel a 8 százalékos nyugdíjemeléssel? Az, hogy úgy gondoljuk, alábecsült a jövő évi bérkiáramlás is, és alábecsült a jövő évi infláció mértéke is. Nem tartjuk elfogadhatónak azt, hogy a megélhetési gondokkal küszködő nyugdíjasok hitelezzenek az államnak egy szinte már biztosra vehető utólagos korrekció mértékéig. Ezért a szocialista frakciónak nagyon határozott álláspontja, hogy a 8 százalék helyett 10 százalékos nyugdíjemelés az elfogadható.

A másik gondunk az, hogy úgy érezzük, a kormány elvesztette szavahihetőségét, amikor az idén törvénymódosítással vett el a nyugdíjasoktól 50 milliárd forintot. Jogos a félelem, elképzelhető, hogy jövőre is inkább törvényt módosít.

Sok a gondunk ezzel a tb-költségvetéssel, tisztelt képviselőtársaim. Az is bajunk vele, amit tartalmaz, és azzal is van bajunk, amit nem. Kerestem és nem találtam az esélyegyenlőségi törvényt követő fogyatékosügyi programnak például az orvos szakértői minősítő bizottság megnövekedett feladataihoz pluszforrást. Sorolhatnám még a hiányosságokat. A kormány előterjesztésének egyik melléklete, amit még a Fogyatékosügyi Tanács elfogadott, illetve velük együtt, egyetértésben határoztak meg, még tartalmazott egy 40 milliárdos jövő évi költségvetési csomagot, viszont képviselőtársunknak az a módosító javaslata, amely tartalmazta, hogy ennek legyen is meg a garanciája, kerüljön be, hogy jövő évre ennyi kerül erre, ezt kormánypárti képviselőtársaim nem szavazták meg. Tehát félő, hogy közben változott a helyzet, kevesebb jut arra a törvényre, arra a programra, arra a témakörre, amelyben eddig a parlamentben nagy konszenzussal közösen egyetértettük kormánypárti képviselőtársaimmal.

Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnáljuk, de ezért sem tudjuk támogatni a társadalombiztosítások jövő évi költségvetését. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu