TARDOS MÁRTON (SZDSZ): Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Engem meglep az az általános és gyakran ismételt állítás, amikor - ahogy most Szekeres úr is mondta - a Bokros-csomagot a '98-as, a '99-es vagy akár a 2000-es költségvetéssel hasonlítják össze. Megfeledkeznek arról, hogy az országot egy nyomasztó helyzet kísérte, nevezetesen az, hogy az 1989-ben liberálissá vált szabad importlehetőségek következtében a magyar vásárlóerő a külföldi eladók felé jelent meg, és a magyar vállalatok a tegnap még sikeresen eladott termékeiket nem tudták eladni, tömegesen csődbe mentek.

Ez az a helyzet, ami létrehozott egy válságot, amelyet korrigálni kellett, ki kellett javítani. Kijavítani csak úgy lehetett, ha a belföldi fogyasztás csökken. A belföldi fogyasztás csökkenése nem az akkori kormány akaratából következett be, hanem a kényszerből következett be, amelyre, sajnos, az előző négy évben az Antall-Boross-kormány nem megfelelően reagált.

(10.20)

Most javítani kell a helyzeten, és konszenzust kell kialakítanunk egymás között, hogy hogyan javítjuk a társadalom egészének a helyzetét.

Az államtitkár úr az én véleményemre egy szót sem válaszolt; azt állítottam (Az elnök jelzi az idő leteltét.), hogy a beruházásokat jobban kellene fejleszteni, mert különben nem lehet rendet teremteni...

Forrás: parlament.hu