VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót. Nagyon örülök képviselőtársam hozzászólásának, és főleg annak a részének, melyben fölhívta a figyelmet arra, hogy Lamperth képviselő asszony reggel telekürtöli a rádióból a fél országot azzal, hogy ahol szocialista polgármester van, a pályázatokon nem nyernek.
Én azért azt mondom, hogy nyerhetnek - például a szentesi kórház rekonstrukciós pályázata, hiszen a szakmai szűrőkön átment, a kormányülésen átment, tehát nem vádolható a kormányzat ilyenfajta elfogultsággal. Egyszerűen visszautasítom ezt! (Varga Mihály: Nevetséges vádak!) Természetesen még elbukhat a bizottságok szintjén, a parlament szintjén, de bízom abban, hogy amit egyszer a kormány - megalapozottan - szakmailag támogat, nem bukhat el azért, mert Szentesnek szocialista képviselője van.
Igaz, hogy ezt az ügyet kisgazdapárti képviselő, fideszes képviselő is segítette, több képviselő is segítette. Az ügyben volt gondolkodás, mindenki azon gondolkozott, hogy ez a céltámogatási pályázat nagyon is fontos, hiszen egy akkora térség kórházi feladatait oldja meg, mint Kunszentmárton és térsége, Szolnok megye délnyugati-déli csücske, Csongrád város és térsége, Szentes és térsége. Tehát itt nem pártpolitikai kérdéseknek kell működniük, és valamiféle üldözési mániából nem szabad azt vélelmezni, hogy ezt gondolták, ezt csinálták. A gondolat és a cselekedet között óriási különbség van.
Én nem örülök ezeknek a gondolatoknak, nem örülök az ilyen kinyilatkoztatásoknak, és nagyon szomorúnak tartom, hogy elhallgatnak ilyen dolgokat, tényeket, egy kalap alá vesznek mindent, és politikát csinálnak ilyen komoly dolgokból is.
Köszönöm, hogy képviselőtársam felhívta erre a figyelmemet, és ezt valóban így kell kezelni. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés