DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Szokás szerint érdeklődéssel figyeltem a költségvetési vita eddigi menetét, és azt gondolom, képviselőtársaim egy része még mindig nincsen tisztában azzal, mitől lesz jó vagy rossz egy költségvetés. Úgy gondolom, egy költségvetés jóságát tekintve egyáltalán nem fontos az, hogy elfogadja-e azt a parlament vagy nem fogadja el, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy egy kormány által beterjesztett költségvetést a kormánypárti többség el fog fogadni. Igazából attól sem függ egy költségvetés jósága, hogy mondjuk, az Állami Számvevőszék tíz pontban megállapítja: durva törvénysértések vannak a beterjesztett költségvetési javaslatban, hiszen azt a parlamenti többség - ugyanúgy, ahogy eddig sem vette figyelembe - nyilvánvalóan most sem fogja figyelembe venni. És ne legyen tévedés, attól sem függ, hogy hány kormánypárti képviselő olvassa fel a Happy End Kft. által előre megírt, nagyon optimista hozzászólást, mert erre sem figyelnek igazából az emberek - és arra sem, amit Weszelovszky képviselő úr csinált, hogy összehasonlította a '96-os év költségvetését, ami őáltala is tudottan a legszigorúbb költségvetés volt ebben az évtizedben vagy ebben az ötven évben; egy olyan költségvetéssel, amelynek a gazdasági alapját egyébként többek közt ezek a megszigorítások teremtették meg.

Nem ez dönti el, hogy jó-e egy költségvetés - nem! Az dönti el, hogy hogyan fognak élni az emberek a következő évben ennek a költségvetésnek az intézkedései alapján. Ugyanis ezek nem számok, amiket mi elfogadunk; ezek mögött a számok mögött olyan intézkedések vannak, amelyekkel sokszor durván beleavatkozunk az emberek mindennapi életébe, befolyásoljuk a következő évi személyes életvitelüket. És hogy milyen a költségvetés, azt majd a következő évben fogják eldönteni az emberek - köztük a polgárok is -, amikor majd értékelik, hogy mindaz, ami most történt, igaz-e és az valósul-e meg, amit most a kormánypárti képviselők és maga a kormány is a költségvetéssel kapcsolatban előzetesen elmondott.

Abban az óriási szerencsében van részem, hogy a tavalyihoz hasonlóan megint Járai pénzügyminiszter úr van itt, amikor én kerülök sorra a hozzászólásban. Akkor mondtam, hogy az a mondata a tavalyi expozéból, miszerint minden közalkalmazottnak emelkedik majd a reálbére 1999-ben, az egy nagyon veszélyes mondat, mert ez lehetetlen a költségvetésből adódóan.

(16.00)

A bekövetkezett népszerűség-csökkenés jórészt annak köszönhető, hogy azok az ígéretek, amiket az emberek jószándékúan elhittek, nyilvánvalóan nem teljesültek az egészségügyben, a rendőrség polgári alkalmazottainál, s nemcsak ez nem teljesült, hanem például szeptember óta, amióta megszűnt a minőségi pótlék, a pedagógusok jelentős része - tízezres nagyságrendben - effektíve kevesebb pénzt visz haza, mint amennyit 1998-ban hazavitt. Tehát nagyon vigyázni kell az ígéretekkel!

S hogy néhány példát mondjak erre ebből a költségvetésből: lehet ennek a költségvetésnek a kapcsán hangzatos nyilatkozatokat tenni arról, hogy milyen vállalkozóbarát ez a kormány. Az 1999. évi gazdasági teljesítmény valóban elismerésre méltó, de azt hiszem, ezt nagyon megköszönhetjük azoknak a vállalkozóknak, akik hál'istennek megtanultak úgy dolgozni, hogy igazából már semmi közük a kormányhoz. A 2000. évi költségvetésben semmiféle olyan intézkedés nincs, ami segítené a vállalkozókat, sőt akadályozni fogja őket. Akadályozni fogja őket, mert az adórendszerben az áfánál olyan intézkedéseket vezettünk be akár a 4 milliós határral, akár a 90 napos visszafizetéssel, ami elsősorban a kis- és középvállalkozókat hozza jelentősen nehezebb pénzügyi helyzetbe; kifizettetjük velük a 30 napos betegállományt, magasabb egészségügyi járadékot fizettetünk ki velük, és mindezek ellenére összesen csak 4 milliárd forint gyakorlati többletet jelent az a kisvállalkozói támogatás, amire olyan nagyon büszkék vagyunk, és ezt a 4 milliárdot is azok fogják megkapni, akik éppen tetszenek a kormánynak.

Nagyon örülök a családtámogatási rendszernek, ami a költségvetés során sokszor hangsúlyozásra került, és ténykérdés, hogy a családok egy része ettől jobban is fog járni. De jó néhány százezer család fog rájönni néhány hónap múlva, hogy számukra ez semmiféle előnyt nem jelent, mert a családi pótlékra egy fillérrel nincs több pénz a költségvetésben. Pedig ha csak annyit teszünk, hogy a tb-ingatlanokat nem a három év előtti felmérés árán adjuk át az ÁPV Rt.-nek, hanem mai valóságos áron, akkor ebből minimum 10 százalékkal meg lehetne emelni a családi pótlékot, vagy ha a diákétkeztetésnél végre elengednék azt a rohadt 12 százalékos adót, akkor annyival kevesebbet kellene fizetniük a gyereknek az iskolában az ebédért. És ha azt vesszük figyelembe, hogy a költségvetésben a több mint háromezer önkormányzat összes bölcsődei támogatására 779 millió forint van, miközben a Miniszterelnöki Hivatal üdülésére 1,5 milliárd, akkor azt hiszem, vannak olyan pénzek ebben a költségvetésben, amivel eredményeket lehetne elérni. (Az elnök jelzi az időkeret leteltét.)

Befejezésül elmondanám...

Forrás: parlament.hu