DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Két megjegyzést szeretnék tenni. Az egyik, hogy nyilván a kormánypárti képviselők figyelmét elkerülte az a megjegyzésem, hogy az előző ciklusban nem az albizottság volt az érdekes, hanem az volt az érdekes, hogy a 28 százalékkal rendelkező ellenzék az albizottságban 50 százalékkal vett részt, tehát a 28 százalékos ellenzék nélkül semmi nem kerülhetett az alkotmányügyi főbizottság elé.
A másik megjegyzésem: Salamon László nem velem, hanem az Alkotmánybírósággal vitatkozik, amikor engem akar számolgatásra kényszeríteni. Arra kérem, hogy olvassa el az Alkotmánybíróság ítéletének, indoklásának csak az első pontját. Az úgy szól, hogy: "Az Alkotmánybíróság megállapítja, mindaddig, amíg a jelenlegi választási rendszer érvényesül, az olyan párthoz tartozó országgyűlési képviselőket, amelyeknek pártlistája a valamennyi területi pártlistára leadott és országosan összesített érvényes szavazatok több mint 5 százalékát megkapta, akkor is megilleti a képviselőcsoport létrehozásának joga, ha az Országgyűlés egyébként a képviselőcsoport alakításához magasabb létszámot határoz meg." Ebből az következik, hogy az Országgyűlés meghatározhat magasabb létszámot, mint amennyivel így bejutnak, tehát nem kell ehhez igazítani a házszabályunkat.
A második mondat - megint a rendelkező rész, nem az indokolás - úgy szól, hogy "az ilyen párt képviselőcsoportjának létrehozásához és működéséhez szükséges létszám a párt képviselőinek az Országgyűlés alakuló ülésekor meglévő száma". Tehát nem a házszabály-módosítás után bekövetkezett helyzethez, hanem az Országgyűlés alakuló üléséhez köti visszamenő hatállyal, azok után, hogy már megalakult az Országgyűlés. Tehát ebben a tekintetben a mi javaslatunk, ami csak két szót változtat az önök javaslatán, kétszer a tízes helyett tizenötöst tesz be, megfelel az Alkotmánybíróság követelményeinek.
(21.30)
Ha önök valóban akarják a változtatást (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), szavazzák meg az indítványunkat - mi is megszavazzuk a végszavazásnál.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés