DR. SÁLING JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nekem is muszáj tennem egy finom disztinkciót, hiszen képviselőtársam hozzászólását valahogy úgy kezdte, hogy szinte rám mutatott: ha ön nem volt a temetőben, akkor el kellett volna menni, majd látta volna, hogy mennyien voltak most, éppen halottak napján.

Az a helyzet, hogy sajnos nekem is el kellett menni a temetőbe, hiszen a szüleim az utóbbi években mindketten meghaltak - ezért sajnos, és nem azért, hogy a temetőbe kellett mennem -, de én úgy tapasztaltam, hogy az emberek nem 1-jén mentek a temetőbe, hanem szombat-vasárnap mentek a temetőbe. Márpedig mégiscsak ez az általános szokás, hogy ha hétvégére esik, akkor bizony az emberek hétvégén mennek el a temetőbe. Voltam kint szombaton is, voltam vasárnap is, voltam Pesten és vidéken is, én ezt tapasztaltam.

Egy ügyes politikai szónoklattal - hogy úgy mondjam, bravúrral - most az a helyzet állt elő, hogy akik bár nem látnak, de hallanak bennünket, úgy érzik, hogy vannak itt emberek, akik támadják, hogy itt valami ünnep készüljön, valami ünnepnappá nyilváníttassék, holott erről szó nem volt.

Egyetlenegy érv - legalábbis a padsornak ezen a felén - el nem hangzott, hogy a halottak napja ne legyen munkaszüneti nap, és ez ellen semmiféle érvet nem hoztunk fel. A vita csupán arról szólt, hogy miért nem lehet a 2-át, pontosan a halottak napját - csak megjegyzem, hogy ettől persze ugyanúgy szombaton meg vasárnap mentek volna el az emberek a temetőbe leróni a kegyeletüket, arról nem beszélve, hogy Sasvári képviselőtársam azt mondta, hogy pontosan az este az, ami összeköt.

Úgy gondolom, hogy az estét összekötheti a 2-ával is, tehát semmi probléma nincs, ha a 2-a a munkaszüneti nap és 1-jén lehet gyertyát gyújtani, hiszen akkor a következő nap az ünnep, mint ahogy például ez a szentestével egyébként előfordul. Tehát nem gondolnám - és nagyon nagy baj lenne, ha az lenne a végkicsengése -, hogy mi magát az ünnepet támadnánk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), csupán szeretnénk, ha ez 2-án lenne. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu