MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Természetesen érdekes tapasztalatom van a Ház működésével kapcsolatban. Mindig a múlthoz kanyarodunk vissza, mindig a múlttal foglalkozunk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Vállalkozói szemmel nézve, tessék tudomásul venni, hogy a múltat nagyon keservesen, de túléltük - hála istennek! Nem szeretnék oda visszakanyarodni, hogy most az Antall- vagy a Boross-kormány hozott-e rossz törvényt, vagy a Horn-Kuncze-kormány hozott-e rossz törvényt. Ezt az időszakot úgy, ahogy túléltük, itt vagyunk, élünk. Most adatik egy olyan lehetőségünk, hogy a lakosság széles rétegei által igényelt változtatást megcsináljuk egy törvény kapcsán.
Természetesen azt is a szemére lehet vetni Gyimóthy képviselőtársamnak vagy nekem - mert mi akkor még nem ültünk itt a parlamentben -, hogy a Kisgazdapárt annak idején nem tiltakozott e törvény kapcsán. Nem is tiltakozhatott, mert tapasztalat nem volt e törvénnyel kapcsolatosan. Mindenki örült neki, hogy végre lesz kamarai törvény, várták e törvénynek az elkészítését. Véleményem szerint ugyanúgy örülnek az emberek, hogy a kormány által megtörtént ez a törvény-előkészítés, és tárgyalhatja a parlament.
Abban szeretném még a képviselőtársaim segítségét kérni, hogy higgyék el, a vállalkozók felnőtt emberek. Nagyon sok rossz intézkedést túléltek a múltban, és túl fognak élni a jövőben is. El fogják tudni dönteni a maguk részéről, hogy ha megéri nekik, vagy az érdekeik úgy kívánják, önkéntes alapon is fognak csatlakozni egy kamarához, és önkéntes alapon is be fogják fizetni a rájuk kirótt kamarai tagdíjat. Nem hiszem, hogy erről szól a mese. A mese arról szól, hogy változtassuk meg, próbáljunk meg másik utat járni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés