TARDOS MÁRTON (SZDSZ): Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Egy olyan törvényjavaslat általános vitája folyik most a Házban, amelyet két nagyon jelentős bizottság - a gazdasági bizottság és a költségvetési bizottság - nem tartott általános vitára alkalmasnak. Ilyen vita a magyar demokratikus parlament életében emlékezetem szerint nem volt, de ha tévedek, akkor is nagyon ritkán volt.
Elhangzott Tokár képviselő úr szájából az a javaslat, hogy vonja vissza a javaslatot. Tulajdonképpen ez a két bizottság ezt a javaslatot már megtette, de a kormány a negatív vélemények ellenére mégis előterjesztette általános vitára.
Mielőtt a javaslat részletes indoklásába belekezdenék, és természetesen nem fogok megismételni minden érvet, amit képviselőtársaim a vita során már elmondtak, és nem is akarok a részletekbe belemenni, föl szeretnék azonban vetni két lényeges kérdést, két értelmezési kérdést.
Az első a kötelező tagsággal kapcsolatos. Képviselőtársam a szemben lévő oldalon már fölvetette, hogy a nem kötelező és a kötelező tagság annyiban különbözik, hogy milyen mértékben vesznek benne részt a különböző intézmények, vállalatok, amelyek önkéntes vagy kötelező tagság alapján tagjává válhatnak a kamarának a világ különböző országaiban.
Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ez nem csupán egy statisztikai tény, hanem szükségszerűség is. Az angolszász gyakorlatban, ahol nem kötelező a tagság, a kamarák nélkül egy kereskedelmi, egy ipari, egy építőipari vállalkozó nem tud működni, tehát nem törvény, hanem gazdasági szükségszerűségek alapján válik taggá. (Dr. Takács Imre: Így van!)
(14.00)
Akkor is, ha szereti a kamara akut elnökségét, és akkor is, ha nem szereti, ha ellene szavaz, ha mellette szavaz. Természetesen elkerülhetetlen, hogy ilyen típusú véleménykülönbségek a különböző kamarákban előforduljanak, hiszen nem valószínű, hogy annyira egységes legyen egy kamarai tagság, hogy az elnökválasztás és a vezetőségválasztás egyöntetű szavazat alapján, ellenvélemény megfogalmazása nélkül valósulna meg.
Én a kilencvenes évek vitájában elleneztem a kötelező tagságot, és most sem azért támogatom, mert ezt tartom az egyedüli megoldásnak, hanem azért, mert az a véleményem - s erre még ki fogok térni -, hogy a jelenlegi rendszerbe belenyúlni és hirtelen változást létrehozni azt eredményezi, hogy a kamara azokat a feladatokat, amelyekhez lassan felnő, vagy már felnőtt, nem fogja tudni teljesíteni, vagy csak alacsonyabb színvonalon tudja teljesíteni, mint ahogy az elvárható, mint amire lehetőség lenne.
A másik fontos kérdés, amiről itt zavaros viták folynak, az egy ellentmondás, hogy a kamarai szervezetek a törvényjavaslat és a kamarai példák szerint közfeladatokat ellátó szervezetek és nem érdekvédelmi szervezetek. Való igaz, hogy az érdekvédelem, a szakmai közfeladat ellátása és a közfeladat ellátása alapján a szakma - de nem a vállalatok - érdekvédelme nem világosan elválasztható feladatcsoport, ezért nem véletlen, hogy Magyarországon is a szakmai szervezetek és a kamarák között az elmúlt tíz évben jelentős torzsalkodás, érdekérvényesítési vita zajlott le, amelynek jelenleg is tanúi vagyunk. Véleményem szerint ez a törvényjavaslat ennek a szakmai torzsalkodásnak az eredményeképpen került a parlament elé, ügyes lobbizás útján.
Meggyőződésem, hogy a kamarák működésének számtalan kérdését érdemes végiggondolni és újraszabályozni. Ezeket a szabályozási kérdéseket a kamara és a kamarai tagság valószínűleg jobban tudja elvégezni, mint a parlament, de lehetséges, hogy a törvényes szabályozásban is módosításokat kell végrehajtani. Ennek során például tisztázást vár az, hogy a kamarai feladatok és az ipari, kereskedelmi szervezetek érdekvédelme hogyan kapcsolódik össze, illetve hogyan válik el, és e két szervezetrendszer között milyenek az együttműködési, illetve differenciálódási vonalak. Erről azonban egy szó sincs a tervezetben, mint ahogy azokról a gyakorlati kérdésekről sincs egy szó se, amelyek a problémák megoldása szempontjából a kamara és az érdekvédelmi szervezetek hatékonyabb működését elősegítenék.
Még egy mondatot szeretnék mondani arról is, hogy elégedetlenség van a kamarákkal szemben - mondják az előterjesztés támogatói -, és ezért szükséges a kérdéssel való foglalkozás. Az elégedetlenségnek van egy tényleges oka, hogy Magyarországon rengeteg vállalkozó - ezen belül rengeteg kényszervállalkozó - van, akiknek nagy teher minden járulékfizetési, minden adófizetési kényszer, ezen belül ez az adóként is felfogható tagdíj is. Azonban a kényszervállalkozók ügye és a lehetetlen helyzetben lévő vállalkozások fenntartásának támogatása önálló kérdés, amire például a kamarai tagdíj elengedésével a kamarák maguk is válaszolhatnának.
Problémát jelent ebben a vonatkozásban az is, hogy a magyar kamarai rendszerben zömében a kézműves kamara foglalkozik azokkal a vállalkozókkal, akiknek nehézséget jelent a tagdíjfizetés, vagy akiktől nem lehet magas tagdíjat elvárni, ugyanakkor meg a regisztráció és a szakképzés területén a legnagyobb feladatok éppen a kézműves kamarára hárulnak. Ez egy ellentmondás, amiben lehet, hogy ugyancsak javításra szorul a jelenleg érvényes törvény és kialakult rendszer. Ha ezt például úgy meg lehet oldani, hogy a kézműves tevékenységet végző kamarai szervezetek az ipari és kereskedelmi kamara alosztályaként működjenek, akkor miért kell ezt törvénnyel szabályozni, és miért nem lehet a jelenlegi szervezetekre bízni azt, hogy megkeressék azt a megoldást, ahol a finanszírozási és az együttműködési kérdéseket együtt meg tudják oldani.
A következő kérdés, amit fel szeretnék vetni, az, hogy érdekes módon ez a hosszú nemzetközi történelmi múltra visszatekintő szervezeti rendszer még a feudális idők céhrendszeréből fejlődött ki, persze nem azt akarom mondani, hogy annak lineáris folytatása. Nevezetesen arról van szó, hogy a kereskedelmi és iparkamarák önszerveződési feladatai azt biztosítják, hogy csak olyan vállalkozók végezhetnek ipari tevékenységet egy ágazatban, akik minőségi munkára képesek, és az egész rendszer - régi értelemben a céh - nem kell, hogy szégyent érezzen azért, mert valaki vacak munkát végzett és nem megfelelően szolgáltatott.
A másik feladata, hogy egy sok esetben kellemetlen ellenőrzési munkát is elvégezzen, nevezetesen, hogy a közös feladatokért az államgazdaság, a nemzetgazdaság fejlődéséért való felelősséget együttesen lássa el a szakma. Ilyen feladat a regisztráció, a regisztrációból eredő információátadás, hogy az üzletfelek tudják, kivel állnak szemben, ebben a kamara felvilágosító rendszere tanácsot ad nekik. Azoknak, akiknek van rejtenivalójuk, ez természetesen nem kellemes. A minőségi ellenőrzés sem kellemes. Ezért nem azt kell elvárni, hogy a kamarával szemben ne fogalmazódjanak meg ellenérzések, hanem hogy azok a vállalkozók és azok a gazdasági egységek, amelyek ténylegesen hatékonyan tudnak részt venni a magyar nemzetgazdaság életében, érezzék azt, hogy a kamarával való együttműködésből hasznuk származik.
Hogy ezt milyen mértékben sikerült az 1994-ben megalakult és 1997-ig nagyon kis támogatást kapott kamaráknak megvalósítani, azoknak a kamaráknak, amelyek 1997 után is természetszerűen abban a konfliktusban éltek, hogy az államigazgatási funkcionáriusok nem szívesen adták át nekik a feladatot, s ezért nehezen tudták ellátni azokat a feladatokat, amikre a jog kényszerítette őket, ez vitatható. De az kétségtelen - egyik képviselőtársam felvetésével ellentétben azt állítom -, hogy már 1994-97 között is voltak kamarai eredmények, és harcolni kellett azért, hogy a kamara intézményi bázisa megerősödjön, és ez valamilyen mértékben sikerült is. 1997 óta ezek az eredmények még inkább megfogalmazhatók, de pillanatnyilag ezzel a törvényjavaslattal a kamara közszolgálati tevékenységének színvonalát az előterjesztő rombolja.
(14.10)
És ameddig nem alakul ki egy működő rendszer, és ez a működő rendszer nem tud legalább olyan mély gyökereket kialakítani, mint amilyennel jelenleg a kamarák működnek, és ezek megválasztott testületek, amiket demokratikus választásokon, a törvények betartásával választottak meg, a vezető intézményeiket, addig a zavarok nőni fognak.
Ezért mi, szabad demokraták a törvényjavaslatot nem tudjuk támogatni. Elő fogunk terjeszteni olyan módosító indítványokat, amely módosító indítványok éppen az előterjesztő alapvető javaslataival ellentétesek. Tehát nem szünteti meg a jelenlegi tagdíjrendszert, csak a tagdíjfizetési rendszeren módosít, s a kamarák és a gazdálkodó egységek közötti együttműködés feltételeinek a javítására törekszik. Kérem a kormányt támogató képviselők figyelmét is arra, hogy ezeket a javaslatokat komolyan gondolják meg, és ne hozzák a magyar gazdaságban működő vállalkozók ezreit olyan helyzetbe, hogy a közszolgálatok által juttatott szolgáltatások s a közszolgáltatók működése alapján kialakult lehetőségeik a következő években romoljanak. Minden drasztikus változás, és az eddig elért eredmények elismerésének az elmaradása ezzel ellentétes, és ezért kárt okoz.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés