DR. PUSZTAI GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vita keretében és a részletes vitában is többször szó esett kormánypárti oldalról arról, hogy a kistelepülések számára kifejezetten kedvező ez a költségvetés, még valamifajta táblázatok is megjelentek, hogy milyen kedvezően fog alakulni a kistelepülések költségvetése várhatóan a végszavazást követően.
Néhány konkrét dologban kértem a kistelepülések polgármestereit, a jelenlegi számok alapján mutassák ki, hogyan fog alakulni várhatóan a következő év költségvetése. Tragikusnak tűnik számomra a száz lakosnál kisebb települések helyzete, márpedig ne felejtsük el, hogy nagyon sok ilyen kistelepülés van Magyarországon. Mondjuk, Zala megyében 40 kistelepülés száz lakos alatti, Vas megyében 18 település ilyen. Ahogy itt elhangzott már, és amelyhez módosító javaslatot is tettünk, a 2 millió forintos normatív támogatás általános községi feladatok támogatására a száz lakos alattiaknál nyilván kevesebb lesz, hiszen egymillióban állapítja meg a 15 ezer forintos normatív támogatásnál. Ez azt jelenti, hogy a kistelepüléseken várhatóan 15-20 százalékos költségvetési csökkenés lesz, hiszen 3-4 millió forintos költségvetése van ezeknek a kistelepüléseknek. Katasztrofális a helyzet ezeken a településeken, gyakorlatilag teljes munkanélküliség van, ugyanakkor valamennyi család szinte szociális segélyre jogosult, a települések képtelenek megoldani, kielégíteni ezeket az igényeket.
Azt gondolom, hogy felelősséggel kellene gondolkodnunk, és a módosító indítványunk is arra irányul, hogy a 2 millió forintot nem szabad ezektől a településektől megvonni, hisz éppúgy részei Magyarországnak a kistelepülések is, mint a nagyobb települések.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés