DR. VARGA ISTVÁN, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Elnök Hölgyek és Urak! Azt hiszem, hogy ebben a vitában, az eddig elhangzottakban és az országban sincs felemás vélemény abban a kérdésben, hogy akik itt ülnek most vendégként, a jogászi pálya csúcsát gyakorolják. Nincs vita a polgárok között sem ebben az országban arról, hogy a bírói hivatást mindig megbecsülték, és reméljük, hogy az elkövetkezendő időkben még jobban meg fogják becsülni.

Ha egy kicsit vulgárisan fogalmaznék az itt elhangzottakkal kapcsolatosan - és természetesen a nagyon terjedelmes jelentést illetően is -, akkor mint gyakorló jogász azt mondanám, hogy a keresetleveleket Békés megyébe kell beadni, mert gyorsan és hatékonyan eldöntik, és tartózkodjunk attól gyakorló jogászként, hogy esetleg a Pesti Központi Kerületi Bíróságon próbálkozzunk, mert néhány év alatt az ügy okafogyottá fog válni, és természetesen a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságán is várunk néhány évet arra, hogy elbírálásra kerüljenek a dolgok.

Ezt lefordítva és leegyszerűsítve - és elnézést kérek, hogy az emelkedett szónokok után ilyen póriasan fogalmazok -, azt kell mondanom, hölgyeim és uraim, tisztelt Országgyűlés, hogy nem a helyi bíróságokkal van itt a probléma, ez a véleményem. Nem helyben vannak gondok. A helyi bíróságokon sziszifuszi munkával, helyenként - és számomra nem is elfogadható módon - statisztikai szemlélet alapján, hatalmas erőfeszítéssel ledolgozták az ügyhátralékokat, és talán egy picit el kellene gondolkozni azon, hogy ha a polgárok a jogászi pálya csúcsának tartják az igazságszolgáltatást és a bírói munkát, akkor a jövőben semmilyen körülmények között ne az minősítsen egy bírót, hogy hány tárgyalást tartott, hogy hány ügyet fejezett be gyorsan, hanem az én véleményem szerint egy bírót az minősítsen, hogy milyen ítéletet hozott.

E lírai kitérő után a jelentésre szeretnék térni. A tárgysorozatba vett tájékoztatót, melyet az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke készített, a Magyar Demokrata Fórum frakciója, az anyag fizikai értelmében vett nehézségén túl, a benne lévő, többségében magyarázatokkal is ellátott statisztikai adatok s az azokból levont következtetések miatt is, igen súlyosnak ítéli. Az 1997-ben felgyorsított bírósági reform által a bíróságok központi igazgatásának teljesen új alapokra helyezését mint korábban, most is elhibázottnak tartjuk. Gondolom, hogy emlékeznek a képviselőtársaim az ezzel kapcsolatos álláspontunkra.

A tájékoztató megismerése sajnálatosan az e kérdésre vonatkozó véleményünket erősíti, bár az igazságszolgáltatás helyzetéért való felelősségérzetünk miatt szívesen elviselnénk a csalódást.

Meggyőződésünk, hogy a korábbi szabályozás továbbfejlesztésével, a végrehajtó hatalom jogosítványai és a bírói önkormányzatok jogkörének pontosabbá tételével, egymáshoz való viszonyuk kiegyensúlyozásával a tájékoztatóban említett reform indokaként felemlegetett problémákat ki lehetett volna küszöbölni.

Önök, kedves képviselőtársaim, joggal kérdezhetik, miért kell erről a témáról beszélni. Időszerű-e ez? Véleményem szerint a kérdés azért megkerülhetetlen, mert a tájékoztatóban is szereplő statisztikai adatok és egyéb információik is azt bizonyítják, hogy a helyi bíróságok a valóban nagy számú ügy elbírálása alatt roskadoznak, annak ellenére, hogy az ügyérkezés 1993 és '98 között több mint százezerrel csökkent, s a bírói létszám 1980 és '98 között egyharmaddal nőtt: 1821-ről 2339-re.

Megítélésünk szerint, bár nem kívánatos mértékben, de az ország gazdasági teljesítőképességéhez mérten arányosan a tárgyi feltételek - épületek, eszközök - is javultak, a bíróságok költségvetése pedig az utóbbi években megduplázódott - szeretném azt hozzátenni, hogy természetesen nem eléggé.

Sajnálatos tény az is, hogy a Legfelsőbb Bíróság is jelentős ügyhátralékkal dolgozik, s nota bene, engedjenek meg itt egy személyes megjegyzést, anélkül, hogy itt bármilyen bírói függetlenséget sértenék: ahogyan az elsőfokú bíróságokon látja az ember, hogy már nem négy-öt-hat, hanem helyenként nyolc tárgyalást tartanak, urambocsá!, ne vegyék ezt szentségtörésnek, de a Legfelsőbb Bíróságon is esetleg négy üggyel meg lehetne birkózni, nem kettővel.

A tájékoztatóból és más forrásokból is egyértelmű, hogy a bírói igazgatás az új törvények hatálybalépését megelőző időben már nem működött. Miért nem? Mert az Igazságügyi Minisztériumban a kérdéssel állítólag - és erre Isépy Tamás is utalt - három jogász foglalkozott. Ha ehhez az állapothoz mérik a jelenlegi igazgatást, erről el kell ismerni, hogy a korábbihoz képest valóban jobban működik. Ezt, illetve ennél olcsóbb igazgatást az Igazságügyi Minisztériumon belül is lehetne működtetni - talán zökkenőmentesen. Itt csak utalni szeretnék Ausztria, Németország példájára, ahol a bírósági igazgatásban az igazságügy-miniszternek komoly, de garanciákkal körülbástyázott jogosítványai vannak, a bíróságok mégis függetlenek és jól működnek.

A konkrét kérdéseket illetően azt szeretném röviden érzékeltetni, hogy a bíróságok központi igazgatására létrehozott Országos Igazságszolgáltatási Tanács mint testület és annak elnöke a vizsgált időtartamban mit tett a bíróságok működési képességének javítása, az ügyek ésszerű határidőn belüli elintézése érdekében. Nem vitatom, hogy sok feladatot jelentett a saját munkájának megszervezése, szervezeti és működési szabályzatának, illetve egyéb, a bíróságokra vonatkozó szabályzatok megalkotása. Ez utóbbiak természetesen a bíróságok munkájára is kihatással vannak.

(18.00)

A tájékoztató azonban nagyon kevés olyan intézkedésről ad számot, amikor a bíróságok tevékenységében az eljárási és ügyviteli szabályok megtartását ellenőrizték, a tapasztalt hiányosságok megszüntetése érdekében intézkedtek. Úgy gondolom, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács működésében a jövőben ez a tendencia erősödni fog, és ez pozitív irányú változást hoz a felhalmozott ügyhátralék feldolgozásában, ezáltal biztosan időszerűbbé válik az ítélkezés.

A bíróságok általános helyzetét illetően megállapítható, hogy az sajnos, nem sok örömmel szolgál. Szomorúan mondom... - és én nem vagyok annyira optimista, mint az elnök úr, arra szeretnék utalni, amit az elnök úr mondott az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága előtt, amikor részletesen ecsetelte a Legfelsőbb Bíróság valóban nagy munkaterhét, és kitért egy röpke pillanatra a helyi bíróságokra. Szó szerint idézem: "Nem olyan sötét a kép az ország egész területét illetően. Azért nem ilyen sötét a kép, mert a helyi bíróságokon az ügyeknek mintegy 80 százaléka egy éven belül befejeződik, és az ügyek háromnegyed részében nincs fellebbezés."

Véleményem szerint azt is ecsetelni kellene, hogy az említett 20 százalékos befejezési időtartam részleteiben hogyan alakul, a több évig tartó ügyek milyen hátrányt okoznak az állampolgároknak és gazdálkodó szervezeteknek. A Legfelsőbb Bíróságra háruló munkateher valóban feldolgozhatatlannak tűnik a jelenlegi létszámmal, tudomásom szerint azonban vannak üres állások, amelyeket be kellene tölteni.

Nem hiszem, hogy az egyetlen ellenszer csak a már százszor emlegetett, de természetesen most már általunk is támogatott és végérvényesen révbe került ítélőtábla felállítása. Egyébként a közelmúltban e kérdésben az Országos Ítélőtábla felállításáról a törvény is megszületett, az elfogadott határidőig a feltételek megteremtése ténylegesen megvalósulhat, ideértve az épületet, a személyi feltételeket és az eljárásjogok valóban tartalmi változásait. Ez utóbbiak lényegét e körben, talán a törvény elfogadása óta eltelt időre is tekintettel nem akarom megismételni.

Tisztelt Országgyűlés! Említettem a bevezetőben, és most is szeretném hangsúlyozni: a polgárok a bíróságoktól, a bíráktól igazságos ítéleteket várnak. Várják természetesen azt is, hogy ne váljanak okafogyottá az ügyek, hogy időszerű legyen az ítélkezés, de hangsúlyozom, hogy az úgynevezett gyorsítás, a statisztikai szemlélet nem válhat az érdemi ítélkezés rovására. Azt várják az emberek, hogy a bíróságokon valóban olyan ítéletek szülessenek - és most nem akarok itt jogelméleti fejtegetésekbe bocsátkozni -, ami az anyagi igazságnak megfelel.

Végezetül azt is szeretném hangsúlyozni, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács eddigi működésével kapcsolatos elnöki beszámolót a Magyar Demokrata Fórum - azokkal a fenntartásokkal természetesen, amiket elmondtunk - elfogadja és támogatja.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu