DONÁTH LÁSZLÓ (MSZP): Ismételten megköszönöm a szólás lehetőségét. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! A műemlékvédelemről szóló törvény módosítása a beterjesztő képviselője szerint tisztán technikai jellegű, fel kell oldani a formális ellentmondást két, esetleg három törvény között. Valóban erről van szó? A műemlékvédelemről szóló törvény 27. § (1) bekezdés e) pontja nem hatalmazza fel a kormányt indokolatlan és a törvény szellemével ellentétes, önkényes lépésre. Csupán lehetőséget biztosít arra, hogy átgondolja, mit kíván a listán tartani.

E törvény 35. §-ának (1) bekezdése szerint valamely műemlék védettsége akkor szüntethető meg - és itt most hadd idézzem a törvényt -, "ha a védetté nyilvánított műemlék megsemmisült, vagy ha a műemléki jelentőségű terület, illetve a műemlék a védelem alapját képező értékeit helyreállíthatatlanul elvesztette. b) A műemlékvédelmi hatóság hitelt érdemlően megállapította, hogy a védetté nyilvánítás téves adatok alapján történt, s a védelem tárgya a műemlék szakmai ismérveinek nem felel meg."

Úgy gondolom, bár nem vagyok jogász, hogy ha egyszer a törvényt alkotók a védett, a kiemelten védetté nyilvánított és állami kezelésből ki nem adható listára felvették a Hild-udvart, ezen ismérvek alapján, miután a védetté nyilvánítás megszüntetésének okai nem állnak fenn, nem látom törvényes okát annak, hogy erről a listáról lekerüljön.

Másodszor: ezek rendkívül szigorú szavak, kemény előírások, amelyek a műemlékvédelemről szóló törvényben megfogalmaztattak. A kiemelkedő védettséget biztosító listáról csak a műemléki státus helyzetének megváltoztatása miatt kerülhet le a műtárgy.

(19.10)

A törvény céljának megvalósítását veszélyezteti, és ezért azzal ellentétes, ha a műtárgy jogállását egy, a műemléki jellegtől független tény, nevezetesen az 1999. július 13-án kihirdetett szentszéki megállapodás tévesen összeállított 2. számú melléklete miatt megváltoztatják.

Magyarul, azt javasolom, hogy amennyiben két, esetleg három törvény között ellentmondás fedezhető föl, és szükség van ezen ellentmondás megszüntetésére, akkor esetleg az Apostoli Szentszékkel kötött megállapodás listáját vizsgálja felül a minisztérium. A tárca képviselője az emberi jogi bizottság ülésén rondótémaként ismételgette, hogy esetünkben a műemlékvédelmi szabályok a nem állami, konkrétan a leendő egyházi tulajdonost is kötelezik.

Hadd kérdezzem meg önt - a kultúra és a művészet alkotásai iránt elkötelezett emberként megismertet -, aki szigorú erkölcsökkel védte mindeddig közösségünk javait, hogy ki és milyen biztosítékot nyújthat önnek mint a köz első szolgájának - avagy nekünk, akiknek a törvényt meg kell változtatni - arra, hogy e kiemelten védendő műtárgy védett és gondozott marad. Az irgalmas rend tán féltucatnyi tagja? Vagy a fenntartását önerőből vállalni soha nem képes egyház? Vagy a már réges-régen nem létező alapítvány? Mi indokolja, hogy a Hild-udvar tulajdonjoga megváltozzék?

Amennyiben előkerül, érdemes belemélyedni a Marczibányi Alapítvány dolgaiba, tudniillik - ezt már csak járulékos elemként hadd említsem meg - egyáltalán nem egyértelmű, hogy erre való hivatkozással a volt egyházi ingatlanokról szóló törvény segítségével az egykori listát összeállítók törvényesen cselekedtek. A mondat komplikált, de ön engem meg fog érteni.

A Marczibányi Alapítvány eredeti alapító okirata szerint a fürdő jövedelméből annyi beteget kell eltartani, és hozzájuk annyi szerzetest, amennyire szükség van és lehetséges. Az okirat azonban úgy is rendelkezik, hogy amennyiben a rend tagjai megszűnnek betegápolással foglalkozni, illetve hatósági intézkedés ezt megakadályozná, akkor a fürdő jövedelme a családra száll vissza. Így tehát az alapító okirat szerint az alapítvány nem a rend, hanem az általuk ápoltak javára szólt, ezért nem tartozik az Etv. hatálya alá.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu