DONÁTH LÁSZLÓ (MSZP): Elnök úr, köszönöm. Én kizárólag Hargitai képviselő úrhoz szeretnék fordulni, megköszönve, hogy segített tévedésemből visszatalálni az egyetlen helyes útra. Boldogan gyalogolok ön után, feltételezve, hogy ismeri a műemlékvédelmi törvénynek más szakaszát is. Önnek teljesen igaza van abban - és büszke vagyok arra, hogy egy bizottságban dolgozhatom önnel -, hogy beszéljünk arról, ami a dolog valóságát és lényegét érinti.

Kérem, hogy keresse elő a műemlékvédelmi törvény 14. §-ának (1) bekezdését. Ha a kezében van, és idézem a többiek számára is, ott az szerepel: "Az egyes kiemelkedő történeti és kulturális értékű műemlékek és műemlékegyüttesek fokozott védelmét biztosítani kell, ennek érdekében az e törvény mellékletét képező jegyzékben felsorolt műemlékeket, illetve műemlékegyütteseket kizárólagos állami tulajdonban kell tartani."

Nem egészen értem, hogy miért nem tetszik engem megérteni. Mert az, hogy ki mitől fél, kit hogyan félemlít meg, nem kérdés. Az azonban, hogy ezt a jegyzéket azért állította össze az ezt a parlamentet megelőző parlament, hogy védje a köztulajdonban lévő ingatlanokat, az egyértelmű. Én azt szeretném, ha a miniszter úr vagy szakértői, vagy ön megindokolná azt, hogy ezt a "kell"-t, ezt a morális, egyértelmű segédigét milyen módon lehet úgy eltávolítani, hogy akár az én, akár Keller úr, akár a többiek lelkiismerete végre megnyugodjék ebben a kérdésben. (Taps az MSZP padsoraiban.)

(20.10)

Forrás: parlament.hu