DR. HACK PÉTER, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Amikor az SZDSZ-képviselőcsoport erről a javaslatról állást foglalt, azt vizsgálta meg, hogy a javaslat megfelel-e az Alkotmánybíróság 4/1999. (III.31.) számú határozatában foglaltaknak. A megállapításunk lényege az, hogy ez a határozat sem az előterjesztés egészében, sem annak részleteiben nem felel meg az Alkotmánybíróság döntésének, és hogy ne a saját szavaimmal minősítsem, hanem a Fidesz vezérszónokának szavait idézzem, "nemcsak tiszteletlenség, hanem szembenállás is az Alkotmánybíróság döntésével".
Tiszteletlenség és szembeállás az előterjesztés módját illetően is, hiszen most 2000 február elejét írjuk, miközben az Alkotmánybíróság 1999. december 15-ei határidőt szabott az Országgyűlésnek a mulasztás pótlására. Többen is hangsúlyozták, hogy az ellenzéki képviselők nem vettek részt az albizottság munkájában. Tehát nem lehet azt állítani, hogy az ellenzéki képviselők akadályozták meg azt, hogy a bizottság akár kísérletet is tegyen arra, hogy az Alkotmánybíróság iránti tiszteletét azzal juttassa kifejezésre, hogy legalább határidőre megkísérelje előterjeszteni az indítványt.
Nyilvánvalóan a kormánypárti képviselőknek, akik előterjesztik ezt a javaslatot, nem is volt szándékuk az, hogy ez a javaslat elfogadást nyerjen, hiszen ha ezt a javaslatot megszavazná az Országgyűlés, ugyanaz a helyzet maradna, ami most van, s ha nem szavazná meg, akkor is ugyanez a helyzet maradna, hiszen a kormánypártokat az Alkotmánybíróság döntése nem zavarta a tegnapi napon sem abban, hogy az Alkotmánybíróság döntésével ellentétes módon, egyoldalúan, a parlament jogait megcsonkítva döntsenek az ülésezés rendjéről.
Mi is vezetett a mostani helyzethez és az Alkotmánybíróság döntéséhez? Ehhez a helyzethez az a Fidesz-döntés vezetett, hogy szakítva a magyar történelmi hagyományokkal, a hetenként ülésező demokratikus országgyűlések hagyományával, bevezetik a háromhetes ülésezési rendet. Fel szeretném hívni a figyelmet, azt gondolom, hogy a magyar parlamentarizmusnak nemcsak tízéves, hanem ennél sokkal hosszabb történelmi hagyományai vannak: 1867-től 1949-ig, a Rákosi-korszakig hetente ülésezett a Magyar Országgyűlés. A Rákosi-Kádár-korszak törést hozott ebben a gyakorlatban. Az 1990-es választásoktól az Orbán-korszakig és az Orbán-Áder-javaslat megvalósulásáig szintén hetente ülésezett az Országgyűlés, összhangban a magyar alkotmány idevonatkozó elveivel.
Ugyanis az alkotmány 1989 óta kimondja azt, nem véletlenül, hogy a Magyar Országgyűlés évente két rendes ülésszakot tart, szeptember 1-jétől december 15-éig, továbbá február 1-jétől június 15-éig. Ezen túlmenően maga az alkotmány szabályozza azt, hogy a rendkívüli ülésszak idején hogyan történjen az ülések összehívása, amikor lehetővé teszi azt, hogy az Országgyűlés elnöke, a kormány, a köztársasági elnök, valamint a képviselők egyharmadának indítványára kötelező ülést kelljen tartani az indítványozó által megjelölt témában.
Ezek a szabályok nyolc és fél éven keresztül semmifajta problémát nem okoztak, hiszen az Országgyűlés hetente ülésezett, betöltötte a funkcióit. Amióta az Orbán-Áder-javaslat átállt a háromhetes ülésezésre, nagy vita van a háromhetes ülésezésről, nemcsak az ellenzék és a kormánypártok között, hanem a kormánypártokon belül is.
Itt kell megjegyeznem, hogy röviddel az idei tavaszi ülésszak elkezdése előtt kormánypárti képviselők s a Kisgazdapárt részéről a kisgazdapárti alelnök úr is úgy fogalmazott, hogy a háromhetes ülésezés megbukott; az MDF-nek is volt javaslata a kéthetenkénti ülésezésre. Itt kell megjegyeznem, nagyon nagyra tudom értékelni az MDF jó ízlését, hogy a mai vitában nem próbálja védeni azt a javaslatot, amivel két héttel ezelőtt még nem értett egyet.
Az a kérdés, hogy valóban bevált-e a háromhetes ülésezés. Leggyakrabban Áder János szokta hangsúlyozni, hogy bevált az ülésezés. Ezt könnyű mondani, hiszen az a kérdés, hogy attól függ, kinek a szempontjából. A kormány szempontjából bevált, hiszen míg korábban, 1990 és '98 között évente átlagosan 91-98 ülésnapot tartott a parlament, az Áder-naptár bevezetése óta ez 54 ülésnapra, közel a felére csökkent. 37-42 munkahetet ülésezett korábban a parlament, 1999-ben ez kevesebb mint a felére, 16 hétre csökkent.
Lényegesen csökkent a törvényalkotás, az érdemi törvények elfogadása, nem számolva a parlament számára 5-10 perces munkaelfoglaltságot jelentő nemzetközi szerződéseket. Míg például egy átlagos évben, 1995-ben egy év alatt 98 törvényt fogadott el az Országgyűlés, tavaly csak 64-et.
De bevált a kormány szempontjából is, hiszen a parlament kormány fölötti ellenőrzési jogosítványai lényegesen megkurtultak, a kormány látványosan semmibe veszi a parlamentet. Itt nem szeretnék az előző ciklussal, hanem az azt megelőző ciklussal szeretnék példálózni. Antall József miniszterelnök úr 50 vitanap közül 36 vitanapon, tehát a vitanapok 72 százalékán jelen volt a parlament ülésein, részt vett a parlament vitáján. Orbán Viktor miniszterelnök úr tavaly 31 ülésnapból mindössze 6 napon, tehát az egész évben 6 ülésnapon tisztelte meg a parlamentet. Egy-egy olyan körzetben, amelyben most időközi választás volt, többször jelent meg a miniszterelnök úr, mint itt, a Magyar Országgyűlésben. Ez az ülésnapok 19 százaléka. Ilyen szempontból bevált, hiszen a parlament eljelentéktelenedett, és ez volt az előterjesztők célja. Más szempontból viszont nem vált be.
Amikor az Alkotmánybíróság a döntését meghozta, abból indult ki, hogy az alkotmány szabályai garanciális követelményeket fogalmaznak meg az Országgyűlés működésével kapcsolatban.
Nem véletlen, hogy nemcsak a magyar alkotmány, hanem más alkotmányok is az ülésszakok időkeretét, tehát amikor a parlament alapműködésként ülésezik, alkotmányos szinten szabályozzák, ugyanis ennek garanciális jelentősége van. Ez a garanciális jelentőség jut kifejezésre abban is, hogy az alkotmány előírja, az ülésezési rendről kétharmados döntéssel kell dönteni. Ezt mondja az alkotmány, és Kiss László alkotmánybíró úr párhuzamos véleménye - amire szintén nem hivatkoztam volna, ha előttem a Fidesz vezérszónoka nem említi - szintén kiemeli, hogy álláspontja szerint kétharmados döntéssel kellene dönteni az ülésnapról.
Ugyanakkor az Alkotmánybíróság a döntésében megfogalmazta, hogy annak a szabályozásnak, amit az alkotmány szerint az Országgyűlésnek meg kellene hoznia, milyen követelményeknek kell megfelelnie.
(22.30)
Nevezetesen, hogy az Országgyűlés folyamatos működése biztosított legyen, hogy az Országgyűlés az alkotmányban és más törvényben meghatározott feladatait el tudja látni, továbbá, hogy a rendes ülésszakok alatt az ülések az ésszerű időtartamot meg nem haladóan kövessék egymást.
A kormánypárti képviselők által előterjesztett ügyrendi bizottsági javaslat ezeket a követelményeket beilleszti a törvényszövegbe, és azt mondja, hogy ezzel eleget tett az Alkotmánybíróság követelményeinek. Azt ugyan nem árulja el, hogy ki lesz az, aki eldönti, hogy mit jelent a folyamatos működés, ki lesz az, aki eldönti, hogy mit jelent az ésszerű időtartam. Vajon a négyhetenként való ülésezés folyamatos és ésszerű időtartam-e? Vajon a hathetenként való ülésezés folyamatos és ésszerű-e?
Szeretném felvilágosítani az érdeklődőket, hogy erre van válasz, hogy ki fogja eldönteni: természetesen az ügyrendi bizottság kormánypárti képviselői akár megszavazhatják azt, hogy az új Házszabály 38. § (2) bekezdés a) pontjában fogalmazott folyamatos működés követelményének megfelel a nyolchetenkénti ülésezés is, hiszen folyamatosan nyolchetenként ülésezik, és ki mondhatná azt - hacsak nem néhány ellenzéki képviselő akadékoskodhat így és obstruálhatja a munkát -, hogy a nyolchetenként nem ésszerűbb, mint a háromhetenként; különösen, ha az a cél, hogy a miniszterelnök úr minél kevesebbet legyen itt a parlament ülésein.
Ilyen szempontból tehát a garanciák megteremtése helyett a mindenkori - nemcsak a mostani kormánypárti - önkénynek tenné ki a parlamenti ülésezési rendet, és pusztán házszabály-értelmezési kérdéssé válna, hogy a nyolc-, tízhetente vagy a háromnaponta való ülésezés a folyamatos működés követelményeinek megfelel-e és ésszerű időtartam-e. Mint tudjuk, az Országgyűlés eseti döntéseivel - melyek normatív tartalommal nem rendelkező eseti döntések, például hogy háromhetente ülésezik az Országgyűlés - nem lehet az Alkotmánybírósághoz fordulni. Tehát nem is marad olyan fórum a mindenkori kormánypárti többségen felül, amely fórum eldönthetné, hogy a parlament az alkotmányban foglalt követelményeknek megfelelően működik-e vagy sem.
Az a megítélésünk, hogy ez messze elrugaszkodik más országok demokratikus hagyományaitól, a magyar történelem, a magyar parlamentarizmus demokratikus hagyományaitól és az alkotmány követelményeitől is. Ugyanis az alkotmány követelményei, ugyanúgy, ahogy más országok alkotmányai, azt írják elő, hogy miközben a kormánytöbbség akár csak egyfős kormánytöbbség - ahogy nemrégiben Csehországban történt -, vagy egy-két fős kormánytöbbség, ahogy sok országban a világban történik - és itt a Kisgazdapárt időközben távozott vezérszónokára utalok -, ennél sokkal kisebb többséggel is kormányoznak parlamentekben kormányok, sőt, kisebbségi kormányok is működnek, ezek a kormányok akár egy szavazattal is eldönthetik azt, hogy mennyi legyen az szja, milyen legyen a költségvetés, milyen legyen az úthálózat-fejlesztés, mennyi pénzt költsön az állam erre, arra vagy amarra a célra, eldönthetik, hogy milyen cselekmények legyenek bűncselekmények és milyenek ne, milyen cselekmények minősüljenek szabálysértésnek és milyenek ne; és sorolhatnám, hogy mi mindent eldönthetnek, de a játékszabályokat egyszerű többséggel nem változtathatják a pillanatnyi kormányzati érdekeiknek megfelelően.
Ez a demokratikus parlamentarizmus alfája, ez a kiindulópont: vitatkozhatunk mindenről, a legélesebb viták zajlódhatnak le - sőt, reméljük, soha nem fog bekövetkezni ebben a Házban újra, hogy tettlegességre is sor kerül, de a magyar televíziónézők láthatták már akár a japán parlamentben, akár a koreai parlamentben vagy az olasz parlamentben is, hogy olyan nagy lett a vita, hogy tettlegességig is fajult -, de addig a demokrácia nincs veszélyben, amíg a játékszabályokat nem rúgja fel valaki.
A demokrácia, a parlamentáris működés akkor kerül veszélybe, amikor valaki rövidlátóan, csak a pillanatnyi helyzetére és a pillanatnyi hatalmi pozíciójára koncentrálva úgy gondolja, hogy a kormányzati hatalom a játékszabályok megalkotásának hatalmát is a kezébe adja. Ettől kezdve, ha ezt elfogadnánk - illetőleg ha nem fogadjuk el, akkor is -, a mostani kormánypártok, ezen belül elsősorban a Fidesz, úgy gondolják, hogy a mindenkori többség eldöntheti, hogy hány hetente és hogy egy héten mennyi ülést tartsunk. Tehát mondhatják azt is, hogy csak öthetente, és akkor is csak egy napot; hiszen ennek a szabálynak az elfogadása ezt a lehetőséget is magában foglalja.
Felhívom a tisztelt fideszes képviselők figyelmét - különösen az itt jelen nem lévő fiatalabb képviselők figyelmét -, hogy ha ők nagyon hosszú kormányzásra számítanak, akkor is előállhat egy olyan helyzet, amikor majd valamikor ellenzékbe kerülnek - ha demokráciában gondolkodnak a jövőben. És akkor mi lesz, ha létrejön egy többség, és azt mondja, hogy szerintünk ésszerű és folyamatos működés a tízhetenként egy órára való összeülés, és csak az interpellációkat és a kérdéseket hallgatjuk meg, és utána mindenki hazamegy? Akkor mit fognak mondani? Milyen garancia lesz arra, hogy a parlament betöltse a mindenkori kormányt ellenőrző funkcióját?
Ezért azt kell mondanom, hogy az Alkotmánybíróság ezeket a követelményeket állította az Országgyűlés elé; ez a mostani előterjesztés nem felel meg ezeknek a követelményeknek. Az SZDSZ képviselőcsoportja nevében módosító indítványokat fogunk benyújtani, amelyek összhangba hozzák az előterjesztést az Alkotmánybíróság követelményeivel. El tudunk fogadni más képviselőcsoportoktól jövő ilyen természetű indítványokat, amelyek az Alkotmánybíróság követelményeinek megfelelnek. Mivel az előterjesztés ezt nem teszi meg, az előterjesztést nem támogatjuk, de reméljük, hogy létre tud jönni a parlament konszenzusos működését lehetővé tevő házszabály-módosítás, ami tág teret nyit (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) utána a részletkérdésekben, a politikai kérdésekben való éles vitáknak is.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés