DR. POKOL BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tulajdonképpen Juhász Gábor képviselő úr jelezte, hozzám szólt, illetve reagált a mondandómra. Úgy érzem, hogy talán én fejeztem ki magam félreérthetően. Tudniillik én valóban azt mondtam, hogy voltak olyan értelmiségi csoportok, akik a médiában nagy erőt képviseltek és sokat megjelentek. Ők legalizálni akarták a könnyű drogokat. Mindannyian ismerjük Konrád Györgyöt - mondhatom a nevét, mert hetekig, hónapokig tartott a vita, sok-sok millió ember állandóan hallhatta -, csak egy nevet mondtak, de több ilyen ismert név volt. Az azonban nem vitás, hogy Juhász Gábor képviselőtársam félreértette, a szakma soha nem állt a kábítószer legalizálása mellé; hadd jelezzem, hogy teljesen egyetértek én is. Tehát a médiában hangsúlyos értelmiségi csoportok alatt nem a szakmát értettem. Például Veér András, akit, azt hiszem föl is vettek az SZDSZ országos listájára, tehát SZDSZ-szimpatizáns értelmiségi, nem állt távol Konrád Györgytől akkor, ennek ellenére ő szemben állt ezzel a csapattal, tehát nagyon erőteljesen föllépett a legalizálással szemben.
Ez épp azt jelenti, hogy aki a szakmában dolgozik, tehát a kábítószerrel érintkező pszichiáter és a többi szakmabeliek, Veér András csak egy példa akart lenni, azok is ellene voltak. Tehát éppen nem a szakmát akartam itt jelezni, úgyhogy hadd jelezzem, hogy a szakmán kívüli értelmiségi csoportokat értettem. Tehát ez egy félreértés volt.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés