DR. SALAMON LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-Magyar Polgári Párt az ügyrendi bizottság házszabály-módosításra irányuló országgyűlési határozati javaslatát támogatja.
Mint az elhangzott, a Házszabály módosítását az Alkotmánybíróság határozata tette szükségessé, amely alkotmányellenesnek minősítette azt a helyzetet, hogy a Házszabály az Országgyűlés munkarendjére nézve semmilyen szabályt nem tartalmaz. Már most, a vita elején szeretnék utalni arra, hogy az Alkotmánybíróság említett határozata nem konkrét munkarend felett mondott bírálatot. Így nem konkrétan azt az országgyűlési döntést marasztalta vagy marasztalja el, mely az Országgyűlés ülésezési rendjét a jelenlegiek szerint, háromhetes ütemezésben határozza meg. Az Alkotmánybíróság a munkarend megállapítására irányuló házszabályi szabályozást marasztalta el, vagyis amint az előbbiekben is mondottam, azt a helyzetet, hogy - idézem - "az Országgyűlés az alkotmány 2. §-a (1) bekezdésében meghatározott jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményeinek nem megfelelő módon szabályozta a rendes ülésszakokon belüli ülésezési rendet".
Határozatában az Alkotmánybíróság alkotmányos követelményként fogalmazta meg az Országgyűlés működése folyamatosságának a biztosítását. Rámutatott arra, hogy a folyamatosság akkor biztosított, ha a rendes ülésszakok alatt az ülések az ésszerű időtartamot meg nem haladóan követik egymást, biztosítva ezáltal az Országgyűlés alkotmányban meghatározott feladatainak maradéktalan ellátását. Az, hogy ez nem feltétlenül kívánja meg minden héten vagy minden második héten plenáris ülés tartását, az Alkotmánybíróság határozata indokolásából több helyen is nyilvánvalóan kitűnik.
E körben külön is hivatkozom dr. Kiss László alkotmánybíró párhuzamos indokolására, mely ezzel kapcsolatban szó szerint így szól: "Ha a döntéshozatali eljárás alkotmányossági szempontból kifogástalan, akkor a minden héten való és a háromhetenkénti ülésezési rend egyaránt kielégíti az Országgyűlés folyamatos működési rendjének alkotmányos követelményét." Az előadottakból következően az alkotmányos hiba a Házszabályban van. Nevezetesen abban, hogy a Házszabály, a munkarend megállapításának tartalmi követelményeit tartalmazó szabályozás hiányában nem tartalmaz megfelelő garanciákat az Országgyűlés rendszeres ülésezésére és arra, hogy alkotmányos funkcióit gyakorolhassa.
Az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy az ezekre vonatkozó szabályozást a kétharmados többséggel elfogadott Házszabályban kell meghatározni, vagyis ahelyett, hogy az Országgyűlés erre vonatkozó normatív előírások hiányában a mindenkori munkarendet többségi és alkalmi szempontok szerint egyszerű többséggel, esetenként határozza meg, a Házszabályban annak kétharmados többségű módosítása útján kell megjeleníteni a munkarend meghatározására vonatkozó normatív szabályokat.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés a Házszabály módosításának kétféle módja közül is választhat, amikor az Alkotmánybíróság döntésének most eleget tesz. Az egyik módszer egy konkrét, meghatározott munkarendi szabályozás beépítése a Házszabályba, amely megmondaná, hogy hány hetente kell plenáris ülést, hány hetente bizottsági ülést tartani, hogy hány ülésnapból álljon az ülés, hogy ünnepek, választási időszakok okából vagy más egyéb okokból mikor lehet, mikor nem ülést tartani. A szabályozás másik módja nem az ülések számszerű meghatározása oldaláról közelítheti meg a kérdés rendezését, hanem a normatív szabályozás szintjén azokat a követelményeket jelenítheti meg, melyek kielégítése esetén az Országgyűlés folyamatos működése, másképpen fogalmazva, a rendszeres ülésezése biztosított, vagyis, amint azt az Alkotmánybíróság meghatározta, az Országgyűlés alkotmányos funkcióinak betöltése megvalósul.
Mindkét módszernek megvannak a maga előnyei és hátrányai. Az ülések számszerű meghatározása kategorikusabb, értelmezésre nem szoruló rendet jelent, de egyben a rugalmatlan, merev szabályozás hátrányával jár. Emellett a minden apró részletkérdésre kiterjedni törekvő szabályozás a joghézag és ebből eredően a feloldhatatlan viták lehetőségét is magában fogalja. A másik módszer hátránya, hogy a normatív követelmények adott esetben jogértelmezést kívánnak, előnye viszont, hogy rugalmas, az Országgyűlés által megoldandó, olykor előre ki nem számíthatóan felmerülő feladatokhoz igazodó ülésezési rendre vonatkozó döntések meghozatalának lehetőségét teremti meg.
A Fidesz-Magyar Polgári Párt éppen e rugalmassága miatt támogatja ezt a módszert, figyelemmel arra is, hogy álláspontunk szerint bizonyos, az alkotmányosság követelményeit maradéktalanul kielégítő keretek között a konkrét munkarend ülésszakonkénti kialakítása nem jogalkotási feladat, hanem politikai konszenzus kérdése. A mai aktuálpolitikai helyzetet tekintve láthatjuk, hogy most, amikor a konkrét munkarend kérdésében a parlamenti frakciók között nincs kétharmados konszenzus, az első megoldás szerinti módszer eleve kudarcra van ítélve.
(21.50)
Már csak ezért is a Fidesz-Magyar Polgári Párt azt a második fajta megoldást támogatja, amely a kudarcot úgy kerüli el, hogy ugyanakkor az absztrakt norma szintjén alkotmányos szabályozást biztosít. Az ügyrendi bizottság által előterjesztett országgyűlési határozati javaslat ennek a második megoldásnak az útját járja, és az Alkotmánybíróság határozatának megfelelően alkotmányos szabályozásra tesz javaslatot. A javaslat a Házszabály részévé kívánja tenni mindazokat a követelményeket, amelyeket az Alkotmánybíróság határozatában az Országgyűlés alkotmányos funkciói betöltésének kritériumaként meghatározott.
Az ügyrendi bizottság előadója utalt arra, hogy az ellenzéki pártok közül az MSZP és az SZDSZ képviselői a javaslat előkészítő munkálataiban és kidolgozásában nem vettek részt. Ezt nagyon sajnálatosnak tartjuk, annál is inkább, mert szocialista és szabad demokrata képviselőtársaink távolmaradása nem pusztán tiszteletlenség és közvetett szembenállás az Alkotmánybírósággal, illetve döntésével szemben, hanem magában hordozza a házszabály-módosítás fiaskójának lehetőségét. Sajnáljuk, hogy a szocialista és a szabad demokrata frakciók álláspontját - a puszta tagadást leszámítva - nem ismerhettük meg, és az ügyrendi bizottság nem találkozott részükről alternatív javaslattal. A MIÉP képviselője az albizottságban - erre is utalt Vitányi képviselőtársam az imént - előterjesztett ugyan egy olyan alternatívát, mely konkrétan minden héten plenáris ülés tartását rendelte volna, ezt a megoldást azonban az MSZP és az SZDSZ frakciója nem támogatta.
Az Alkotmánybíróság az elmúlt időszakban két esetben is alkotmányellenesnek mondta ki a Házszabályt, annak több pontját érintően. A Házszabály alkotmányellenességének kiküszöbölésére irányuló, az első esetkört érintő házszabály-módosítási javaslatot, mely nagy tekintélyű jogtudós és más jogi szakértők véleményén alapuló szakmai javaslat volt, az MSZP és az SZDSZ a közelmúltban lesöpörte. Most a másik esetkört érintő javaslatot is ez a veszély fenyegeti.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-Magyar Polgári Párt bízik a józan ész felülkerekedésében, bízik abban, hogy a szocialista és a szabad demokrata frakció végül nem fogja útját állni az alkotmányos szabályozásnak. A javaslat sorsa a Fideszen nem fog múlni, erről és a FideszMagyar Polgári Párt frakciójának támogató szavazatairól biztosíthatom a tisztelt Országgyűlést.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés