DR. VITÁNYI ISTVÁN, az ügyrendi bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Szétnézve itt a Ház padsorai között, úgy gondolom, hogy ezt a vitát az ügyrendi bizottságon belül is folytathatnánk - de hát vannak eljárási szabályok, amelyeket be kell tartanunk.
Tisztelt Ház! Az Alkotmánybíróság 4/1999. számú AB-határozatában megállapította, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet valósított meg azáltal, hogy az alkotmány 24. §-ának (4) bekezdésében kapott, az Országgyűlés működési szabályainak és tárgyalási rendjének meghatározására irányuló felhatalmazás alapján meghozott, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. Ogy. határozatában hiányosan, az alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményeinek nem megfelelő módon szabályozta a rendes ülésszakokon belüli ülésezési rendet.
Az Alkotmánybíróság határozatának meghozatalakor áttekintette egyrészt a hatályos alkotmányt, valamint a hatályos Házszabály rendelkezéseit. Ezen túlmenően kitekintést végzett számos európai állam alkotmányai és parlamentjének házszabályai vonatkozásában is.
Mindezek után jutott arra a megállapításra, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet valósított meg. Az Alkotmánybíróság felhívta az Országgyűlést, hogy szabályozási feladatának 1999. december 15-éig tegyen eleget.
Tisztelt Ház! Az ügyrendi bizottság a frakciók egy-egy képviselőjéből albizottságot hozott létre, amely feladatául kapta, hogy a 4/1999. számú AB-határozat következtében szükségessé vált házszabály-módosítási javaslatot előkészítse. Az albizottság feladatának teljesítése során négy alkalommal ülésezett, és vitatta meg az előterjesztett házszabály-módosítási javaslatokat. Sajnálattal kellett megállapítanunk azt, hogy az albizottság munkájában az ellenzéki pártok közül az MSZP és az SZDSZ képviselői egyetlen alkalommal sem vettek részt, ennélfogva álláspontjukat nem tudtuk - annak hiányában - figyelembe venni munkánk során.
Nyilvánvaló, hogy az MSZP és az SZDSZ képviselőinek távol maradása jelentős mértékben csökkentette az albizottság várható javaslatának a sorsát, mivel a Házszabály módosításához kétharmados többség szükséges.
Az albizottság minden ülésére meghívtuk az MSZP-s és az SZDSZ-es képviselőket, de az elmondottakból kitűnően nem sok eredménnyel. Mindvégig bíztunk abban, hogy a későbbiek során a csonka albizottság munkájába ők is bekapcsolódnak, de ezen bizodalmunk nem vezetett eredményre. Bizakodásunkat arra alapoztuk, hogy volt már rá példa, miszerint egy bizottság csonka bizottságként kezdte meg munkáját, és a későbbiek során az MSZP és az SZDSZ képviselői csatlakoztak a bizottság munkájához.
Az albizottság távol levő pártjai képviselőinek, nevezetesen az MSZP-nek és az SZDSZ-nek a politikai felelőssége, hogy nem vettek részt a munkában.
Tisztelt Ház! Az albizottság 1999. december 1-jén megtartott, úgynevezett záróülésére két javaslat, illetőleg munkaanyag készült el a Házszabály alkotmánybírósági határozat szerinti módosítására vonatkozóan.
Az egyik munkaanyag értelmében olyan javaslat született, hogy a Házszabály úgy kerüljön módosításra, hogy állapítsa meg, miszerint az Országgyűlés rendes ülésszakai alatt hetente tart ülést.
A másik munkaanyag szerint a Házszabályban nem kell konkrétan rögzíteni a rendes ülésszakokon belüli ülésezési rendet, hanem azt a feladatokhoz kötötten kell megállapítani. A kisebbségi vélemény az egyhetes ülésezési rendet tekintette alapesetnek, és lehetővé tette volna ezen javaslat a kétharmados szavazással történő eltérést.
Ezen a bizottsági ülésen az MSZP képviselőinek előadása szerint az természetes volt, hogy sem az MSZP, sem az SZDSZ nem vesz részt az albizottság munkájában, mert hiszen ezt előre is közölték. Álláspontjuk szerint az előterjesztett első munkaanyag nem felelt meg az Alkotmánybíróság határozatának, míg a kisebbségi álláspontot tartalmazó munkaanyagot gondolkodási alapként elfogadhatónak tartották.
Az SZDSZ álláspontját sem az albizottság, sem az ügyrendi bizottság e témában nem ismerhette meg, mivel mint már korábban is mondottam, sem az albizottság munkájában nem vett részt képviselőjük, sem az ügyrendi bizottság ezen javaslatot tárgyaló ülésén.
Végezetül az ügyrendi bizottság 8 igen és 5 nem szavazattal úgy döntött, hogy az albizottság országgyűlési határozati javaslati tervezetét a hozzá fűzött indoklással együtt az Országgyűléshez benyújtja, előterjeszti.
Tisztelt Ház! Az ügyrendi bizottság által a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. számú Ogy. határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat a többségi álláspont szerint megfelel az Alkotmánybíróság 4/1999. számú AB-határozatában foglalt kívánalmaknak és elvárásainak.
(21.40)
A javaslat az alkotmánybírósági határozat által előírt kötelezettségnek tesz eleget azzal, hogy megállapítja az Országgyűlés ülésezési rendjét. A javaslat figyelemmel van az Alkotmánybíróság azon megállapítására, mely szerint az Országgyűlés működésének folyamatossága az alkotmányban előírt rendszeres ülésszakok szabályozásából eredően alkotmányos követelmény.
A folyamatosság akkor biztosított, ha az Országgyűlés úgy állapítja meg az ülésezési rendjét, hogy a rendes ülésszakok alatt az ülések az ésszerű időtartamokat meg nem haladóan követik egymást, biztosítva ezáltal az Országgyűlés alkotmányban meghatározott feladatának maradéktalan ellátását. A javaslat egykörös vitát engedélyez a munkarend megállapításáról szóló országgyűlési döntést megelőzően, amely lehetővé teszi a vélemények, álláspontok kifejtését és ezáltal konszenzuson alapuló munkarend kialakítását.
Tisztelt Ház! A javaslat az ülésezés rendjét nem időponthoz, hanem feladathoz kötötten állapítja meg, mert az Országgyűlés alkotmányban meghatározott feladatainak mennyisége és időszerűsége, az elvégzéshez szükséges idő általában előre nem határozható meg, és a feladatok maradéktalan ellátása emiatt nem köthető sem előre rögzített időközökhöz, sem időtartamokhoz.
Az alkotmány a rendes ülésezésre kötelező rendelkezést nem tartalmaz, de közvetetten sem szab meg az Országgyűlés számára valamilyen előre meghatározott, rögzített ülésezési rendet. Az alkotmány 24. §-a (4) bekezdésének sem szövegéből, sem összefüggéseiből nem ismerhető fel olyan követelmény, amely szerint az ülésezés rendszerességét normatív módon, előre ütemezetten a minősített többséggel elfogadott Házszabályban kellene meghatározni. Azt nem mondta ki az Alkotmánybíróság sem, hogy a kérdést, mármint az ülésezési rendet, számszerűen kell eldönteni a normában, hanem azt mondta, hogy meg kell teremteni a rendszeres és folyamatos ülésezés garanciáit, és ezt normatív módon tartalmazza az előterjesztett javaslat.
A javaslat szerinti szabályozás lehetővé teszi, hogy az ülések és az ülésszünetek a soron következő feladatok minél hatékonyabb elvégzéséhez legyenek igazíthatóak azáltal, hogy az ülésezés rendjét a mindenkori szükségleteknek megfelelő mértékben konkrét döntéseivel, mint ezt tettük a mai napon is, az Országgyűlés maga szabja meg.
Tisztelt Ház! Kérem, hogy az ügyrendi bizottság javaslatát szíveskedjenek megtárgyalni és elfogadni. Köszönöm a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés