ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Engedje meg dr. Hargitai képviselőtársam, hogy szavait kiegészítsem, és egy új elemet vegyek be.
Ez a vita nem szakmai, nem technikai vita, ez egy médiavita. Tessék tudomásul venni, hogy ami itt zajlik, az elsősorban és mindenekelőtt a magyar polgárok megfélemlítése érdekében zajlik, azért, hogy legyenek kétségbeesve, mert valami ismét visszakerül valami egyházi, valami fenyegető helyre. Nem törődik senki azzal, hogy az az út, amit ez a rend az egészségügy magyarországi felépítése érdekében tett, milyen volt, milyen haszonnal járt. Nem ez a lényeg, annak ellenére - és erre szeretném felhívni a tisztelt képviselőtársaim figyelmét -, hogy példának okáért az ugyancsak ilyen kétségbeejtőnek feltüntetett Bethesda Kórház, ahol a feleségem is évtizedeket töltött el mint főorvos, ma miután visszakerült a református egyház tulajdonába, legalább száz százalékkal magasabb technikai színvonalon és küllemmel tud dolgozni. Ugyanis várva arra, hogy milyen sors következik be majd, sem a kerületi, sem a fővárosi tanács annak idején, a nyolcvanas években nem adott a munkájához jóformán semmi támogatást, sőt közvetlenül az előtt, hogy visszakerült volna egyházi tulajdonba, tulajdonképpen kifosztotta.
(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
De egy vigasztalót is szeretnék mondani önöknek. A piarista gimnáziumok, a bencés gimnázium számos MSZMP-s funkcionárius fiát tanította ugyanolyan szeretettel és becsülettel, mint bárki mást. Biztosíthatom önöket, hogy gyermekeik a Bethesdában, vagy önök az ORFI-ban (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a későbbiekben is ugyanolyan gondos ápolásban részesülnek, mint részesültek volna az államiban.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés