VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tavaly decemberben nagy megdöbbenéssel vettük tudomásul a Budapest Sportcsarnok leégését. Jómagam is személyesen ott voltam azok között, akik bejártuk az épületet a tűzeset bekövetkezte után. Szomorú látványban volt részünk. Az első megdöbbenés után mindannyian, akik ott voltunk, azon gondolkoztunk, hogyan lehetne az olimpia évében bekövetkezett, a létesítményt ért tragikus helyzetet megoldani úgy, hogy minél előbb helyreállíttassék a Budapest Sportcsarnok.
Nagyon érdekes véleményeket lehetett hallani szerte az országban, de tulajdonképpen Budapesten is. Amiért jómagam és a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja is örömét fejezi ki, hogy a hat párt között a törvényjavaslat kapcsán - mely a T/2157. számon szerepel és a 76. javaslatot jelenti - tulajdonképpen konszenzus mutatkozik. Nevezetesen: egy kicsit előrementem, hiszen ha a történetiségét nézzük, az első pillanatokban különböző, hirtelen jött felajánlások történtek - azt hiszem, ilyennek tudok minősíteni néhányat -, melyek komolysága valamilyen módon megkérdőjelezhető.
Maga az ifjúsági és sportbizottság abban gondolkodott - és a képviselők zöme -, hogy egyfajta felajánlást kell tenni. Ennek a módjában voltak különbözőségek az elképzelést illetően. De a végére kialakult az, hogy ennek a komoly létesítménynek a megépítésére a személyi jövedelemadóból kellene felajánlani mindazon állampolgárok részéről, akik nemzeti ügynek, szívügyüknek tekintik a magyar sport ügyét, az ifjúság ügyét.
Jómagam és a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja támogatásra ajánlja a törvényjavaslatot, és kérek minden olyan állampolgárt, aki erre a célra szándékozik az adója 1 százalékát felajánlani, hogy akkor ezt tegye meg. Lehessen szíve joga, lehessen joga, nem kötelező, de lehessen joga ezt megtennie bárkinek.
Köszönöm a türelmet és a szót. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés